Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Végtelen lehetőségek - Interjú D. Nagy Kingával, a the Mama Kin alapítójával

2017. március 07. - absolut_hu

mamakin_portre_02.jpg

A the Mama Kin ékszerek finomak, mégis, van bennük dög, valami eszméletlen lazaság. Pont emiatt tudnak annyiféle nőn működni. Minden darab rézből készül, de nem ez az egyetlen oka a kollekciók jellegzetes hangulatának. Hogy mi alapján tervez D. Nagy Kinga, vagy mi köze van a nagy rock slágernek a magyar ékszermárkához, a lenti interjúban kiderül.

Ha Mama Kin, akkor Aerosmith.

Ez egy nagyon vicces, véletlen egybeesés. A névválasztás sosem könnyű. Eredetileg mozaikos szójátékból jött a név, és csak közben jöttem rá, hogy Mama Kin az Aerosmithnél egyesek szerint a kreativitást jelképező nőszemély. Ez annyira tetszett, hogy maradtam is a névkombinációnál.

Ha megnézzük az ékszereket, akkor van bennük valamilyen bohó hangulat. Nekem a 70-es évek ugrott be. Ez tudatos?

Örülök, ha ez így érződik, bár azért konkrétan nem szűkíteném le a hangulatot a ’70-es évek világára, szerintem inkább a részletekben érződik ez az időszak. Kizárólagos kapcsolódási pontnak pedig semmiképpen nem mondanám, kivéve az egyik kollekciót. A bohókás, könnyed jelleg viszont remélem, hogy kicsit benne van a márkában.

Ismerd meg jobban a the Mama Kint!

mamakin_backstage_03.jpg

A műhelyben készülnek az új ékszerek

Hogy találtál rá a rézre?

Amikor eljutottam oda, hogy ékszerkészítéssel szeretnék foglalkozni, mindenképpen fémmel szerettem volna dolgozni. A réz bárki számára könnyen elérhető alapanyag. Nekem nincsen fémműves előképzettségem, most fogom befejezni a fémműves képzést, és ahhoz, hogy ennél komolyabb fémekkel, nemesfémmel dolgozzon valaki, kell a papír. A rézzel amúgy is egész egyszerű bánni, az acéllal például nem lett volna könnyű dolgom. És így stílus szempontjából is nagyobb volt a mozgástér.

Azt olvastam, hogy téged elsősorban a tárgyak érdekelnek. Az, hogy kísérletezgess velük. Igaz ez?

Igen, ez így van. Az építőművészettől indultam és ott is a kisebb léptékű dolgok, a belső terek részletei, amik közel álltak hozzám. Ha nem ékszerrel foglalkoznék, akkor valószínűleg használati tárgyakat készítenék lakásokba. Egyébként ez most tervben is van. Az, hogy ha ez most véletlenül pont a divathoz kapcsolódik, járulékos dolog, amit egyébként megszerettem közben. Azt viszont nem gondoltam volna annak idején, hogy divattal fogok valaha foglalkozni.

mamakin_portre.jpg

Most, hogy belecsöppentél, mennyire követed? Egyáltalán szükséges a kollekciók szempontjából?

Igyekszem naprakésznek lenni. Persze közben el is kezdett érdekelni. Megláttam egy idő után, hogy a divattervezés nem feltétlenül az a felszínes dolog, amire sok ember gondol a szó hallatán, hanem egy nagyon jól és tudatosan használható kommunikációs eszköz lehet. És az ékszerek is ennek a részei. Tehát ha én felveszek egy ékszert, azzal mondok valamit, mielőtt még megszólalnék. Ilyen szempontból érdekel a divat. Egyébként a talpon maradás szempontjából is fontos, hogy képben legyek, és amúgy inspiráló is, ami körülöttem folyik a világban.

A Te ékszereid mit üzennek?

Remélem, hogy a tudatos választást. Nem akarok senkinek a szájába adni dolgokat; mondjuk, hogyha az én ékszeremet felveszed, akkor azzal azt kommunikálhatod, hogy te nőies vagy modern nő vagy. Nem ilyen kvalitásokat akarok az ékszerekhez kapcsolni, hanem inkább csak magát ezt az alapgondolatot; hogy az embernek legyen a fejében, hogy azzal, hogy felvesz egy ékszert, elmond valamit. Azt viszont már találja ki ő, hogy mit akar vele elmondani.

Nagyon széles réteg szereti és veszi az ékszereidet. Ebben az is benne lehet, hogy nagyon karakteresek, közben pedig jól formálhatóak. És itt nem is a rézre gondolok, hanem, hogy sok mindenhez illenek.

Igen, pont az a célom, hogy ez a kettősség jellemezze a márkát. Legyen karakteres, felismerhető darab maga az ékszer, mint egy határozott jel az emberen, másrészt viszont legyen beilleszthető szinte bárki ruhatárába. Ha valaki sok ékszert szeret halmozni és bohókásan öltözik, akkor is működjön, de ha valaki egy ékszert szeret viselni, akkor meg arra is legyen elég.

1415051_252211781598193_1306512323_o.jpg

Nyakláncok egy korábbi kollekcióból

Forrás: the Mama Kin Facebook

Sokan teljesen máshogy nyúlnak a rézhez, a te ékszereidet látva, az jut eszembe, hogy néha a kevesebb több.

Szerintem megmunkálás függő, hogy a réznek végül milyen hatása lesz, mert nagyon sok arcú anyag. Arra már az elejétől próbálok figyelni, hogy ne legyen barkács hangulata ennek a dolognak, ami sajnos tudom, hogy sokaknak elsőre beugrik a rézékszer kifejezésről.

Mennyire könnyű megvalósítanod, hogy kollekcióról kollekcióra változatos legyen a márka?

Ez sem az anyagtól függ, hiszen szinte akármilyen jellegű kollekciót akarnék csinálni, meg lehetne valósítani rézből. Talán az a legnagyobb kihívás számomra, hogy az adott kollekció mindig „mama kines” legyen az előzőhöz képest, de mégis újszerű. Észreveszem magamon, így visszanézve, hogy nincsenek hirtelen ugrások, inkább szép átmenetek jellemzőek. Például a legelső kollekciókban csak szögletes formák voltak. Utána elkezdtek érdekelni az ívek, ez szép lassan be is jött a harmadik kollekciónál; két kollekción keresztül is az íves formák jellemezték az ékszereket. Utána a hullámzóbb, organikusabb dolgokkal kezdtem foglalkozni, mostanában is ez az, ami izgat. Az aktuális kollekció megalkotása során először választok egy kiindulási pontot, ami lehet egy hangulat vagy valamilyen szerkesztési, rendezési elv. Például a Parallel kollekciómban a párhuzam volt a fókuszban - ez jellemezte az ékszereket is. A Q kollekcióban pedig a kör és az egyenes találkozása működött visszatérő motívumként. Van, hogy kimondottan egy formai dolog inspirál, és akkor abból lesz egy kollekció, amit próbálok úgy kialakítani, hogy legyen benne minden; apróbb és nagyobb ékszerek, fülbevaló, nyaklánc, medál, nyakpánt. Folyamatosan játszom a formákkal, próbálgatom őket, és a végén összeáll egy sorozat.

16681735_754828974669802_5097962543760649037_n.jpg

A 2016-os őszi/téli kollekció egyik darabja

Forrás: the Mama Kin Facebook

Milyen lett az új tavaszi-nyári kollekció?

Arról nem tudok beszélni, mert még nincs kész. (nevet) Nem tartom annyira szigorúan az őszi-téli, tavaszi-nyári szezonokat. Igyekszem kihozni két kollekciót egy évben, de a ruhásokkal ellentétben, nem érzem azt a nyomást, hogy időszakokhoz kössem magam. Próbálom könnyedén kezelni, és szeretem, ha van egy kis szabadság ebben. Úgy tervezem, hogy nyár elején jövök ki az új kollekcióval.

Csütörtökön nyílik a közös boltod a Repertory Tóth Melindával, a Daige tervezőjével. Mivel várjátok az embereket?

Ezt az üzletet Melinda és az én márkámnak a bemutató élettereként alkottuk meg, és mellette kerestünk néhány olyan tervezőt, akikről úgy gondoljuk, hogy nagyon jól kiegészítik a mi munkáinkat. Lesz pár kiegészítő tervező és meghívtunk olyan dizájnereket is, akik lakásba szánt használati tárgyakat készítenek. Az egységes hangulatra törekedtünk. És van még valami, ami a bolt koncepciójához tartozik; mivel imádjuk a növényeket, telepakoljuk a helyet velük, és meg is lehet venni némelyiket.

16864562_768457343312425_3408814499372786725_n.jpg

Repertory megnyitó március 9. 19 óra

Milyen a kapcsolatod Budapesttel?

Négy éve élek Pesten, és nem mondhatnám, hogy már teljesen kialakult a kapcsolatom a várossal. Otthon érzem magam, ami nagyon jó, mert korábban abban a városban, ahol egyetemre jártam, nem éreztem ezt, pedig négy évet töltöttem el ott is, de úgy érzem, azért a szívem mélyén mindig vidéki maradok. Ennek ellenére nagyon szeretem Budapestet; izgalmas, de ha csendre van szükségem, azt is megkapom itt.

Vannak kedvenc helyeid?

Tudom, hogy most valami szuper budapesti helyet kellene mondjak, bárt vagy teret, de kedvenc helyeim a lakásunk, és a barátaim nappalijai. De ezek is itt, Budapesten vannak. (nevet)