Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Mindenkinek saját gyűjteményt! – Interjú az Art Garden szervezőivel

2016. december 06. - absolut_hu

artgarden_02.jpg

Az Art Garden szeptemberben nagy sikerrel indított. A művészet menedzsmenttel foglalkozó Máhr Annamáriát és Déri Zsófit, valamint a Proud és a Hellowood egyik tulajdonosát, Ráday Dávidot a festmények iránti rajongás hozta össze. Valószínűleg kevés olyan fiatal van ebben a városban, akik csillogó szemmel képesek akár órákon keresztül a magyar kortárs képzőművészetről beszélni. Az általuk létrehozott kezdeményezés nemcsak arról szól, hogy segítsék az amúgy sokszor anyagi gondokkal küszködő művészeket, hanem, hogy kicsit átformálják az újabb generációk gondolkodását ebben a rohanó világban; hogy érdemes pár percre megállni, és belefeledkezni egy vászonnyi sztoriba. A megnyitó előtt pár nappal beszélgettünk velük a még épülő galériában.

Tele van a város mindenféle design és művészeti eseménnyel. Mi az a hiány, amit az Art Garden tölt be?

Dávid: Én azt mondanám, hogy inkább a karácsonyi időszak van tele ilyen jellegű vásárral, eseménnyel, más időszakra annyira nem jellemző. Mi nyáron kezdtük, és az alapcélunk nem a karácsonyi időszak megcélozása volt, hanem egész évben szeretnénk művészeti piacokat tartani. Abban igazad van, hogy design események bőven vannak, de képzőművészeti vásárokkal ritkábban találkozunk. Ez valószínűleg azért is van így, mert a design termékek elérhetőbbek. Szerintem azzal sincs baj, ha több ilyen jellegű eseményt rendeznek, legalább annál többen ismerik meg a magyar művészeket, és annál többen vásárolnak tőlük.

Zsófi: Valószínűleg sokkal többen költenek design gyűrűre, táskára, ma még nem tartunk ott, hogy meglegyen a kultúrája annak, hogy az emberek képzőművészeti alkotásokat gyűjtsenek, sőt továbbmegyek, az sem annyira jellemző, hogy eljárjanak kiállításokra. Itt főleg a fiatalokról beszélek.

Jellemzően az van az emberek fejében, hogy elérhetetlen a képzőművészet. Ezt jól látom?

Zsófi: Igen, egyszerűen megijednek a galériáktól. Ez persze attól is lehet, hogy maguknak a helyeknek olyan a hangulatuk, hogy feszélyezik az embereket. Egyszerűen nem merik megkérdezni az alkotások árát.

Dávid: Mi pont ezért barátságos esemény szeretnénk lenni, és ez az árazásra is vonatkozik.

Érdekel, hogy lehetnél te is gyűjtő?

Ez nagyjából úgy működik, mint a tervezőknél, hogy van egy olcsóbb széria? Vagy nagyrészt olyanokkal foglalkoztok, akik pályakezdők?

Annamária: Még a legfiatalabb festőknek is vannak olyan kiemelkedő munkáik, amiket a top kategóriába lehet sorolni, de sokan így tekintenek a diplomamunkájukra is. Közben pedig készülnek, elő- vagy akár tanulmánymunkák, amiket sokkal elérhetőbb áron be lehet szerezni. Az esetünkben is sok ilyen képről beszélhetünk.

Zsófi: Azt viszont hangsúlyoznám, hogy az, hogy elérhető áron van, nem egyenlő a rosszal.

Dávid: Ráadásul egy csomó olyan műfaj is van, ahol lehetőség van a sokszorosításra. Ilyenek a grafikák és a fotók. Lehet, hogy itt nem egyedi munkáról beszélünk, de sorszámozottak, limitáltak, tehát eredeti műnek számítanak, érdemes gyűjteni őket, és a későbbiekben nagyon értékesek lehetnek még. Ha pedig valaki bele tudja élni magát ebbe az érzésbe, akkor elkezdi élvezni a gyűjtést. A másik, amikor olyan alkotás van a falon, amihez mondjuk társítani tudsz egy történetet, egy embert.

david.jpg

Ráday Dávid / Art Garden

Annamari: Egy új gyűjtőréteget szeretnénk ezáltal létrehozni. Azt szeretnénk megértetni az emberekkel, hogy sokszor ugyanolyan árban van egy kép az Ikeában, így érdemes egy pillanatra megállni, és átgondolni, hogy melyik értékesebb. Mi ezzel azt szeretnénk elérni, hogy ne tömeggyártásban készült kép legyen az emberek lakásában.

Dávid: Viszont legalább annyira egyszerű legyen képet vásárolni, mint az Ikeában.

Zsófi: Fontosnak tartom, hogy ne csak a kezdőkről beszéljünk, hiszen itt arra is lehetőséget biztosítunk, hogy egy olyan nagy név, mint Kucsora Márta alkotásaihoz is hozzájuthasson az, aki jókor volt jó helyen. Ez némi exkluzivitást is ad a dolognak. Persze itt nem a többmilliós képekről beszélünk, hanem akár egy kis rajzról vagy akvarellről, amihez amúgy nem is juthatna hozzá.

Annamária: Igen, elég széles nálunk a skála, a kezdők mellett jó pár nevesebb művész alkotásai is megtalálhatóak. Ez koncepció is.

Mi alapján válogattok?

Zsófi: Bár a művészek nagyrésze képzőművészként végzett, nem kötjük diplomához, hogy ki kerül be a galériába. Az viszont fontos, hogy olyanokkal foglalkozunk, akik hivatásként tekintenek a képzőművészetre.

Mit tapasztaltatok a szeptemberi eseményen?

Annamária: Már az építés alatt is rengetegen jöttek, nézelődtek. Úgy tűnik, hogy van rá igény, hiszen jó eladásaink voltak. Pont az lett a végeredmény, amire számítottunk.

annamaria_02.jpg

Máhr Annamária / Art Garden

Ez most egy pop up galéria, de az Art Forward ennél több.

Zsófi: 2014-ben indult az Art Forward, ami kicsit galéria, kicsit menedzsment. A flexibilisebb oldaláról fogjuk meg az egészet. Annamáriával művészet menedzsmentet tanultunk a IBS-en, és egy közös gyakorlati munka kapcsán ismerkedtünk meg, Dávid pedig a marketing oldaláról tudja belerakni a tudását ebben az egészbe.

Dávid: Már akkor volt egy ehhez hasonló, de nem meg valósult projektem, amikor a MOME-ra jártam. Imádom a képeket a falon, és mindig tele is van, legyen az a lakásom vagy az iroda. Én ettől érzem otthon magam. Mivel az egyetemen azt tapasztaltam, hogy az évfolyamtársaim munkáinak nagy része a mappák mélyén maradt, kitaláltam, hogy legalább cseréljük el. Ez már egyfajta hasznosítás, hiszen a saját munkáját úgysem rakja ki senki. Ebből akkor nem lett semmi, aztán találkoztam a lányokkal, és nyáron össze is hoztuk a Zsiráfban az első eseményt.

Ki milyen komoly gyűjteményt halmozott fel az évek alatt?

Zsófi: Amióta ezzel foglalkozunk, jelentősen megnőtt a háztartásban található képek száma, és nemcsak nálam, hanem a családtagjaim között is, mivel mindig ez az ajándék. (nevet) Legutóbb egy Bereczki Katát vásároltam.

Annamára: Az én esetemben nagyon vicces, hogy amikor beszerzek a gyűjteményünkből valamit, és kiteszem a falra, jön valaki, beleszeret, és elviszi. Ez mindig ugyanaz a pont, szerencsés az a kép, ami odakerül. (nevet)

Dávid: Rengeteg kép között nőttem fel. Az első képeimet otthonról próbáltam lenyúlni, de nem nagyon sikerült, mert az anyám egyből észrevette. Ráadásul az általa (Ruttka Andrea) készített kép sincs már nálam, mert levette a falamról, elvitte egy kiállításra, és azóta is várom, hogy visszakapjam. Ha jobban belegondolok, akkor nálam minden a nagyapámmal (Ruttka Ferenc) kezdődött; gyerekkoromban a legtöbb alkalomra, vagy legalább is karácsonyra képet kaptam tőle. Aztán rájöttem, hogy külföldön is szívesebben veszek valamit egy helyi galériából. Itt inkább valami apróbb, elérhető árú dologra kell gondolni, ami emlékként funkcionál. A többségük nem is úgy érdekes, mint műalkotás, de számomra sokkal izgalmasabb egy képet hazahozni, mint bármi mást. Szeretnénk, ha ez a galéria ilyen szempontból is működne, nem hiába került egy turisták által frekventált helyre a városban.

Mit jelent számotokra a művészet?

Zsófi: Unalmas nélküle. Körülöttünk van. Ha a festményekre fókuszálunk, akkor azt látjuk, hogy ennek a műfajnak nincs könnyű dolga a mai digitális világban. Már annyi impulzus ér minket, hogy sokszor nem tudnak a fiatalok azonosulni vele, pedig nekem az a véleményem, hogy bizonyos esetben több élményt képes nyújtani, mint mondjuk egy videó. Én azt szoktam mondani, hogy az a jó alkotás, amit nem elég egyszer megnézni és értelmezni, hanem vissza-visszatérsz hozzá, és gondolkodásra késztet.

sophie_02.jpg

Déri Zsófi / Art Garden

És akkor jön az örök kérdés, hogy hol húzódik a határ a művészet és a nem művészet között?

Annamária: Nekem a minőség az alapvető szempont. Ez azt jelenti, hogy átgondolt, van koncepciója és minőségi a kivitelezés. A kortársművészet lényege a koncepció. Ha az van, akkor az alkotás megállja a helyét.

Zsófi: Sokan azt mondják, hogy a művészet csak szép lehet, a lényege a szórakoztatás. Ezzel nem feltétlenül értek egyet. A zene sem mindig szép és boldog, és ugyanez vonatkozik a filmekre.

Dávid: Nagyon szubjektív. Hagyományos értelemben nem tartom magam gyűjtőnek. Nem azért szeretek valamit, mert sokat ér, vagy azt gondolom, hogy egyszer majd sokat fog érni, az esztétikai értéken kívül engem is a gondolatébresztés része fog meg.

A tél elején bevállaltátok a garden (kert- a szerk.) hangulatot. Mire lehet számítani a pénteki megnyitón?

Annamária: Sátorhangulattal, növényekkel készülünk, hogy ezzel is erősítsük a barátságosságot, közvetlenséget; azt, amit ez az egész képviselni szeretne.

Dávid: Régóta együtt dolgozom a Szigettel, és így Gerendai Karcsival, aki viszont elég nagy gyűjtő. Többek között a Sziget Iroda is tele van kortárs alkotásokkal. Így ő elég hitelesen tud majd pár szót szólni a megnyitó során. A Lakatos Műhely is kint lesz.

artgarden.jpg

Mit ad nektek Budapest?

Annamária: Nekem a kedvenc városom, és nagyon örülök neki, hogy egyre több minden van. Az ilyet hívják jó helynek.

Zsófi: Tősgyökeres Budapestikent nehezen vagyok elfogulatlan. Mindenhova emlék köt, egyszerüen szeretem a város hangulatát!

Dávid: Szerintem nagyon fontos, hogy van egy folyamatosan változás, történés. Az egy főre jutó kulturális rendezvények száma nagyon magas. Még azt is érzem néha, hogy nagyobb, mint más európai nagyvárosban. Én például mindig gondban vagyok, hogy hova menjek éppen, mert gyakran egyszerre több olyan program is van a városban, amire kíváncsi vagyok. Amúgy nagyon szeretek utazni, de nagyon szeretek haza is jönni. Üzleti szempontból néha fekete lyuknak tűnik, és van, hogy úgy érzem, hogyha máshol lennék, már előrébb tartanék, de annyira szeretem Budapestet. Itt mindig pont annyira jó élni, hogy az ember ne akarjon lelépni. Ha valaki tudatosan építi a dolgait, akkor szerintem jól elvan itt. Én mindig azt mondom, hogyha valaki dolgozik valamin, akkor ne szimpla üzleti vállalkozásként tekintsen rá, hanem legyen valami tartalma, valami plusz, ami építi a várost és az itteni életet.