Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Egy pohárnyi kreol konyha - Interjú Vicky Milonnal

2016. október 07. - absolut_hu

vicky_05_logozott.png

Vicky Milon a párizsi Buddha-Barból érkezett Budapestre, hogy átadja tudását és megmutasson néhány trükköt itteni kollégáinak. Az elmúlt 10 évben rengeteget dolgozott, hogy ma ott lehessen a legnagyobbak között. Bevallása szerint ez nem is volt olyan könnyű ebben a férfiak által dominált szakmában. Viszont vallja, hogy akiben megvan a spiritusz, az bármit elérhet, mert ha jól teljesít, akkor elismerés lesz a jutalma. Neki elsősorban a gyökerei adnak inspirációt és teszik sajátossá stílusát. Többek között erről is mesélt nekünk, amikor meglátogattuk a budapesti Buddha-Barban a workshop előtt.

Számodra mi a legnagyobb kihívás a bartenderkedésben?

Amikor 10 éve elkezdtem ezt az egészet, nagyon kevesen voltunk nők a szakmában, és azt kell mondjam, hogy nem igazán volt könnyű kivívni az elismerést, egyáltalán jó helyre kerülni. Olyan bárba, ahol karrierlehetőséged volt, és perspektívád arra, hogy fejlődni tudj szakmailag és karrierileg. Nagyon nehéz volt bebizonyítani, hogy tudunk olyan jók lenni, mint a srácok. Mára ez teljesen megváltozott szerencsére, csakúgy, ahogy a konyhában, a gasztronómia más területein is. Egyre több a női séf, és a bartenderek között is sokkal több lány van, ráadásul a legjobb bárokban sem csak a fiúk vannak már. Ettől függetlenül nem mondom azt, hogy nincs több kihívás nőként. Én most például ebben az új pozícióban élem meg a párizsi Buddha-Barban, hiszen vezető bartenderként több embert irányítok. Ez nagy feladat számomra.

Mi az, amit a legjobban élvezel abban, amit csinálsz?

Talán azt, hogy nem vagyok mindig egy helyhez, vagy akár országhoz kötve. Beutazhatom akár az egész világot, ha ahhoz van kedvem. Rengeteg bartenderrel találkozom, és sok különböző bárt ismerek meg, sokat tanulva. Aztán amikor hazamegyek, mindazt a sok új élményt vagy akár trükköt megoszthatom a többiekkel. Igen, ez a legcsodálatosabb dolog ebben a munkában! (nevet)

Érdekel, hogy mitől sajátos Vicky stílusa?

vicky_02_logozott.png

Ma már sokféle stílusú bár létezik a világon. Neked van kedvenced?

Igen, a tiki bárokat szeretem a legjobban. Imádom a hangulatukat! Nagyon szeretek különböző bárokba járni, még akkor is, ha csak egy pohár bort iszom. A barátaimmal gyakran megyünk speak easy bárokba is, mert jó keverni a jó beszélgetést a finom italokkal. (nevet)

Milyen vodka alapú koktélt szeretsz a legjobban készíteni?

Talán a klasszikus Moscow Mule-t. Nagyon szeretem a gyömbérsört, ráadásul jól működik a vodkával. A lime pedig csak a bónusz! Egyszerűen tökéletes! Nagyon könnyű, laza ital, szinte bármikor fogyaszthatod, legyen az egy délutáni találkozó vagy este egy buli.

És ezen kívül van még olyan koktél, amiért rajongsz?

A Cosmopolitanért, viszont ha iszom, akkor csak egyet, és ezzel kezdem az estét. Ez egy elég elegáns ital, ami jól áll a kezedben. Aztán ha beindul a buli, jöhet a Moscow Mule. (nevet)

vicky_01_logozott.png

Honnan inspirálódsz leginkább?

Rengeteget inspirálódtam az elején, és a mai napig is, anyukámtól, aki szakács. A szüleim a Karib-szigetekről származnak, ami híres a konyhájáról. Rengeteg fűszert használunk, és nagyon ízletesek az ételeink. Sokat használom ezeket a jellegzetes fűszereket a saját koktéljaimhoz is, így adva a klasszikus italoknak egy kis csavart. Így adom bele magamat és a gyökereimet.

Már itt vagy egy-két napja, milyen a benyomásod Budapestről?

Elég menő hely és az emberek is szuper kedvesek. Már most tudom, hogy vissza fogok jönni a barátaimmal is.

 

Ha össze kell hasonlítanod Párizzsal, mi jut eszedbe?

Hogy a budapesti fiatalok számára is nagyon fontos, hogy jól nézzenek ki, hogy megmutathassák a saját stílusukat, és hogy jó helyekre járjanak. Párizs talán annyiból más, hogy ott inkább csütörtökön indul be az éjszakai élet, a hét elején elég csendesek a helyek, nincs akkora nyüzsgés.

vicky_04_logozott_1.png

Mi jelen pillanatban a legnagyobb cél, amit kitűztél magad elé?

Lehet, hogy furán hangzik majd, de a végső cél, amit kitűztem magamnak, hogy taníthassak. Hogy az új generációnak átadjam, hogy tudnak igazán jó bartenderek lenni.

Párizsban?

Szerintem igen. Ott vannak a barátaim, ott él a családom, és a munkám is Párizshoz köt, de ki tudja, hogy mit hoz az élet. Ha úgy alakul, hogy máshova kell költöznöm, miért ne? (nevet)

Vicky nemcsak lelkesen mesélt magáról, hanem két Absolut alapú koktélt is elkészített nekünk.

 

vicky_03_logozott.png

Lady's First

Hozzávalók: 

2 cl Absolut Elyx 

2 cl St. Germain

2 cl eperpüré

2 cl citromlé

pezsgő ízlés szerint

Elkészítés:

Az összetevőket egy shakerben összerázzuk, leszűrjük, majd rózsaszirmokkal díszítjük.

 

vicky_06_logozott.png

TOKYO CUPCAKE

Hozzávalók:

2 cl Absolut Elyx Vodka,

2 cl citromlé

4 cl mandulaszirup

1 tojás fehérje

szóda 

Elkészítése:

A vodkát, a citromlevet és a mandulaszirupot összekeverjük. Ehhez jön a tojásfehérje, majd szódával felhúzzuk. Mentával, málnával és citromhéjjal dísztíjük.

 A fotókat Boldog Attila készítette.