Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Hamupipőke is megirigyelné - Interjú Vágó Rékával

2016. július 18. - absolut_hu

vagoreka_portre_vegleges_logozott.png 

Vágó Réka Magyarországon A cipőtervező, ezzel senki nem vitatkozhat. Cipői nemcsak azért különlegesek, mert egyszerűen gyönyörűek, hanem azért is, mert Réka számára legalább ugyanilyen fontos, hogy kényelmesek is legyen. Már a Hamupipőke sztoriból is egyértelművé vált, hogy csak az a jó női cipő, ami tökéletesen illeszkedik a lábra. Nos, Réka a modernkori nő ezen vágyát valósítja meg ezzel nap, mint nap. Ráadásul mától egy igazán különleges helyen próbálhatjuk fel ezentúl a REKAVAGO darabokat. Többek között erről beszélgettünk a mindig mosolygós tervezővel.

Te az a típusú kislány voltál, aki az anyukája szekrényében kutatott, és sorra felpróbálta a cipőit?

Igen, rátapintottál a lényegre. Ez a kutatós, keresős, turkálós típus voltam, aki mindenféle kincseket keresett. A mai napig, például ha megyek a nagymamámhoz, átnézem a szekrényét, hogy milyen cuccok vannak benne. Ebből kifolyólag, ha valami változás van a lakásban, azt is rögtön kiszúrom. Ha a bútor egy centivel arrébb van, a függöny máshogy áll, vagy kirak egy új nippet (kis porcelán dísztárgy- a szerk.), rögtön kiszúrom.

Mi volt az, ami miatt a cipőtervezést választottad? Legtöbben inkább divattervezők akarnak lenni, vagy ha mégsem, a táskák, egyéb kiegészítők felé fordulnak. Ez azért van, mert a cipő nagy kihívás?

Eleve sokkal összetettebb munkafolyamat összerakni egy cipőt. Plusz van benne egy kis varázslat is, mert a cipő az egy olyan hívószó, amire mindenki úgy reagál, hogy „Úristen cipő, cipő!” (nevet) Nem tudom, hogy az évszázadok alatt ez hogy alakult ki, de az emberek fejében ez genetikailag jelen van. Ha azt mondom, hogy cipőtervező vagyok, akkor az az első reakció, hogy „Úristen, ez mennyire jó!”. Biztos hogy az is benne volt, amit kérdeztél, hogy próbálgatós kislány voltam. Soha nem érdekeltek kifejezetten a ruhák, annál inkább a divat, a kreatív dolgok, ezért egyértelmű is volt, hogy valami kreatív szakmát választok. Kiskoromtól rajzoltam, de mellette táncoltam is: öt éves koromtól balettoztam, versenytáncoltam, salsáztam, argentin tangóztam. Amit lehetett, azt kipróbáltam. Valahogy mindig a cipő vonzott, és szerintem ez összefüggésben van azzal, hogy egy táncosnak nagyon intim viszonya van a cipőjével, mert fontos a lábad, hiszen azzal dolgozol. Szépnek kell lennie, vigyáznod kell rá, hogy ne menjen tönkre hamar. Valahogy ez így megmaradt. Arra is emlékszem, hogy mennyit szenvedtem, amíg cipőket kellett vásárolnom. Most már nem veszek, csak olyat, amit nem tudok megcsinálni. És abból elég kevés van hál’ istennek. A másik kulcspillanat, hogy miért lettem cipőtervező, hogy szeretek olyan dolgokat csinálni, amit kevesen, vagy legalábbis máshogy csinálni, ahogy a többiek, így amikor szakosodni kellett az egyetemen textilszakon belül, megkérdeztem, hogy melyik műhelyben vannak a legkevesebben. Mondták, hogy a bőrműhelyben, mire én, „Jó, akkor oda megyek!”.

Érdekel, hogy mi Réka három kedvenc helye Budapesten? 

Mekkora kihívás volt megcsinálni az első cipőt?

Magyarországon a cipőkészítésnek nagyon nagy hagyománya van, sok cipész volt, tradicionális szakma. Vicces, mert a családomban elölről-hátulról kerestem, hátha van egy cipész. Utánajártam a családfának, kérdezősködtem, de egy árva cipészt sem találtam. Sikerült úgy megérkeznem ebbe a családba, hogy senki nem foglalkozott ezzel, így abszolút első generációs cipőtervező vagyok. Nem örököltem semmilyen szempontot, sztorit, sem szakmai tudást, egyszerűen kitaláltam, és a nulláról kezdtem felépíteni. Emiatt kihívás volt. Nagyon sok mindenben támogattak a szüleim, de a kapcsolati tőkét és az ismerettségeket nekem magamnak kellett megtalálni. 2003-ban diplomáztam. Az öt évből az utolsó négy évben már tudatosan arra készültem, hogy a cipőtervezéssel fogok foglalkozni. Akkor még voltak cipőgyárak, kisebb cipészműhelyek, ahova el tudtam menni szakmai gyakorlatra. Utána egyébként nagy része be is zárt pár éven belül. Szerencsére megint van egy pár gyártó vagy műhely, néhány tervezőműhely is. Visszakanyarodva a kérdésedhez, szerencsés időszak volt ez számomra, de közben nagy kihívás is, hogy a nulláról kellett felépíteni ezt az egészet. Hogy maga a cipőgyártás és tervezés mennyire nehéz? A tervezés az egy dolog, ugyanúgy csinálod, mintha bármilyen designerként dolgozol; megfogalmazod a problémát, amit meg kell oldani, és megkeresed rá a választ. A kérdés vagy probléma nagyon sok minden lehet: hogy divatos vagy kényelmes legyen-e, vagy mindkettő egyszerre, az is más, ha egy nagy cégnek tervezel. Az is kérdés, hogy mit: sport, munkaruházati vagy divatcipőt. Ez nagyon sokrétű feladat. A gyártás pedig már a szakmai gyakorlaton múlik, és az elmúlt évek során megtanultam azt is, hogy működik nagy volumenben és kisműhelyben egyaránt. Egyébként életem első cipője, amit én raktam össze, egy olyan prototípus volt, amire igazából nem lehetett ráállni: természetesen egy magassarkú, egy piros papucs kamáslival. Ezt sikerült elsőre összehoznom, utána pedig mindenfélét kipróbáltam. Iszonyú mázlim volt, az akkor még működő ceglédi gyár fröccsöntő gépén nézhettem, hogy készülnek a talpak.

Nem tudom, te hogy érzed, de nekem úgy tűnik, hogy elég hamar lett neved a szakmában. Ha cipő, akkor Vágó Réka, és ez már sok éve így van. És ez nemcsak azért van, mert kevés a cipőtervező, hanem mert sajátos légkör lengi körbe a márkát. Mindenki tudja, ha egy Vágó Réka cipőd van, akkor különlegesnek érzed magad tőle.

Olyan jó ezt hallani! Egyébként pont tegnap írt rám egy ismerősöm, akit a táncos korszakból ismerek, hogy chatelt a dubai barátnőjével, aki Facebookon látta, hogy ismerjük egymást. Teljesen kivolt, hogy ismer engem, és állítólag minden vágya, hogy legyen tőlem egy cipője. Ezek tök jó visszajelzések! Nagyon jó érzés, mert én tényleg azért dolgozom, hogy a cipőimet hordják! Szerintem egy cipő akkor jó, ha profi, és profi cipő alatt én azt értem, hogy kiszolgál téged, széppé teszi a lábadat, jól érzed magad tőle, és nem veszed észre, hogy a lábadon van. Ne fájjon, ne törje föl! Valószínűleg ez benne van ebben az image-ben, hogy akinek volt tőlem cipője, az elégedett volt. Amúgy sok összetevője van annak, hogy ez a dolog idáig eljutott. Az biztos, hogy benne van, hogy nagyon kitartóan csinálom. Azt is mondhatom, hogy tudatosan építkezem a magam kicsit intuitív módján. Nem egy excel táblázatokban gondolkodó, racionális ember vagyok, de ott van bennem a drive, az a határozottság, hogy tudom, hogy hova akarok eljutni, és ezt megpróbálom megvalósítani. Amúgy szerintem az is nagyon sokat segít, hogy alapjában véve kedves, nyitott ember vagyok. Ez iszonyú sokat segít abban, hogy eljussak az emberekhez.

Az előbb mondtad, hogy mennyi mindennek kell megfelelni egy cipőnek. Például, hogy rugalmasnak kell lennie, hogy tökéletesen illeszkedjen a lábadhoz. A rugalmasság a márkával kapcsolatban is eszembe jutott. Például az, hogy különböző kollekciókkal jössz ki, nem jelenti azt, hogy elhagytad volna az egyedi cipők készítését. Ráadásul még kollabokra is van energiád. Ha jól tudom ezeket különösen szereted. Ez ad neked egy másfajta szabadságot, mint amikor önállóan tervezel?

Igen, a kreatív embernek az a sajátossága, hogy amit te ma megveszel a boltban, az nekem már uncsi, mert én azon már másfél éve dolgozom. Nekem is kellenek újabb kihívások. Az a fajta kettősség a márkában, hogy van egy szezonális kollekciónk és mellette csináljuk az egyedit, tervezőként egyrészt ébren tart, másrészt nagyon jó instant visszajelzéseket kapok. Az, hogy én személyesen találkozom a vevőimmel, és ők rögtön tudnak visszajelzést adni, hogy mi tetszik nekik vagy mi nem, egyből be tudom építeni a szezonális kollekciókba. A kollaborációban pedig az a jó, hogy azért egy bizonyos idő után a márka, akár tetszik, akár nem, önálló életet kezd el élni, és ha ez jól működik, akkor azt úgy kell a továbbiakban is működtetni. Ez viszont azzal jár, hogy egy idő után én, mint tervező, szeretnék más dolgokat is csinálni és a kollabok tökéletesek arra, hogy azt a csapást, amit kialakítottunk mondjuk a Rekavago márkának, kiegészítsem olyan kis izgalmas mellékutakkal, hajtásokkal, amiktől maga a fő csapásvonal is izgalmas marad és én is, mint tervező jól érzem magam. Az Abodi Dórás kollab kollekció pont azért volt izgalmas, mert totál mások vagyunk a Dórival: két teljesen különböző típusú nő, és az is más, ahogy gondolkodunk a formákról és a színekről. Pont ettől nagyon izgalmas kirándulás volt az egész. Végre tudtam valami olyan edgy dolgot hozni, amit a saját márkámmal nem feltétlenül csinálnék meg. Alapvetően olyan ember vagyok, aki szeret másokkal együtt dolgozni, együttműködni, összehozni embereket.

vago_reka_backstage_02.png

A ma nyíló üzlet, a the Velvet CHEMISTRY is erről szól, ugye?

Pontosan. Mindenkinek tök jó ötletei vannak külön, de amikor ezeket összerakjuk együtt, akkor az még sokkal nagyobbat tud szólni. Körülbelül két évvel ezelőtt indult a sztori, amikor terveztünk az akkor Le Meridien Budapest szállodában egy pop up boltot a márkámnak. Ez tipikusan az a példa, amikor van egy lehetőség, amit egyedül nem tudok megfinanszírozni, de ha összefogunk páran, akkor igen. Három hónapra szólt elvileg, de szerintem a világ leghosszabb ideig nyitva tartó pop up boltja lett, mert most zárt be áprilisban. Nagyon jó érzés, hogy egy olyan országban, ahol a standard, hogy „na itt úgysem lehet semmit csinálni együtt, mert az emberek nem tudnak együtt dolgozni”, bebizonyítottuk, hogy tulajdonképpen ez tök jól működik. Pont emiatt már menet közben elkezdtünk azon gondolkozni, hogy létrehozunk egy állandó konstrukciót, és ez most júliusban fog megvalósulni a Király utcában, ahol már egy saját, állandó bolttal leszünk jelen. Kibővült tervezői körrel, egy olyan válogatást próbálunk nyújtani, ami más, mint a többi, hasonló üzleté, mert ugye van több ilyen jellegű bolt, de mindenki egy kicsit máshova pozicionálja magát. Mi is kerestünk egy olyan jelleget, amitől mások vagyunk, mint a többiek. A prémiumabb vonalat képviseljük, kicsit magasabb árfekvésű magyar márkákkal vagy olyan Magyarországról indult nemzetközi brandekkel, akik így egy helyen nem találhatók meg. Egy olyan élményvásárlást nyújtó concept store lesz, ahova ha bemész, bárhova nézel, izgalmas dolgokat és részleteket találsz. Mindezt szeretnénk olyan kiszolgálással kiegészíteni, amire valójában mindannyian vágyunk, de itthon nem nagyon kapjuk meg. Tudod, amikor bemész egy boltba, és nem tudnak segíteni, mert fogalmuk sincs, hogy mit árulnak, vagy pont az a baj, hogy nagyon tolakodóak, te meg inkább kimenekülsz. Pedig külföldön létezik a nívósabb helyeken az a fajta kiszolgálás, ahol pont eltalálják, hogy mire van szükséged. Mi ezt fogjuk megvalósítani.

Az aktuális kampányképeid sokat elárulnak arról, ahogy gondolkodsz, vagy hogy érzed magad itthon. Mindig biztos voltál benne, hogy itt maradsz Budapesten?

Nem volt biztos, igazából soha semmi nem volt biztos. Kívülről rátekintve az eddigi pályafutásomra, nagyon határozottan egy irányba tartónak látszik az egész, de kreatív emberként tele vagyok folyamatosan kétségekkel, hogy biztos ez kell-e, biztos így kell-e. Ez mindenkiben megvan. Bennem is többször felmerült, hogy kimenjenk-e külföldre, de aztán igazából az, amit elkezdtem itthon építeni, kicsit kényszerből, mert nem volt olyan cég, ahova el tudtam volna menni dolgozni, nekem annyira fontos volt, hogy azt a fajta szabadságot, ami együtt jár egy fajta bizonytalansággal, hogy ha nem alkalmazott vagy valahol, bevállaltam. Ezt a részét bírom. Akkora szabadságot ad, hogy én dönthetem el, hogy mit akarok. Ha hibázok, akkor én hibázok és akkor én javítom ki. Igazából sosem merült fel komolyabban, hogy feladom. Nem mondom, hogy nem vágtam földhöz többször a cuccaimat, hogy „Na jó, elmegyek óvónőnek, elegem van!”. Igen, ilyen volt, de aztán az ember lélegzik tizet, kialussza magát, talál olyan embereket, akikkel együtt tud dolgozni, és ez megint erőt ad a történethez. Iszonyú mázlisták vagyunk; ez egy nagyon szép város, logisztikailag ez egy nagyon jó ország, kulturálisan is gazdag, csomó pozitívuma van. Emellett persze sok negatívuma is, és majd ha ezek olyan méretűek lesznek, hogy azt mondom, hogy bocs, de ezt nem tudom elviselni, akkor van opcióm, hogy elmenjek innen, de egyelőre azt érzem, hogy itt jó. Meglátjuk, ez a dolog változhat.

13558906_10154256219782103_8396224840552531728_o.jpg

Forrás: REKAVAGO Facebook oldal

Lehet azt mondani, hogy a kampány egy statement (kinyilatkoztatás- a szerk)?

Igazából nem az a fontos, hogy Budapest van a háttérben, mert ezt rajtunk kívül sokan nem tudják. Persze a Parlament és ez a budapesti panoráma gyönyörű, de egy turistának ez csak azt jelenti, hogy ez egy kozmopolita város, és az marad meg benne, hogy gyönyörű a panoráma és a láb a cipővel. Inkább az van benne, hogy olyan nőknek tervezek és készítek cipőt, akiknek fontosak a részletek, vannak céljaik, véleményük, elképzelésük valamiről, állást tudnak foglalni, mernek lépni, és tenni a dolgukat egy ilyen nagyvárosi létben. Összefoglalva, látják az összefüggéseket. Ilyen szempontból érzem inkább statementnek.

Van egyáltalán kedvenc cipőd?

Nekem soha, mert ha mondjuk rákattanok az Aqua szandálra, mint például most, akkor éjjel-nappal azt hordom. Aztán rákattanok valami másra, és akkor meg azt. Amúgy mindennel így vagyok: a zenével, a színekkel, a ruhákkal, az ételekkel, az ízekkel...

Akkor nincs egy olyan különleges darab sem, ami mondjuk ott áll a polcon, és nézegeted?

Ez egy nagyon jó kérdés. Most azon gondolkodom, mik vannak a polcomon. Nekem nagyon kevés kütyüm van, mert én szeretem használni a tárgyaimat. Nekem az okoz örömet, ha tudom használni, mert a használatával valamihez közelebb kerülök vagy valamiért nekem jobb lesz az életem. Úgyhogy olyan dolgom nekem nincs, ami ott áll a szekrényben és nem hordom, mert annyira szeretem. Örök szerelmek viszont vannak. A balett ilyen, meg vannak bizonyos tárgyak, könyvek, filmek. Ha egy film nekem tetszik, akkor megnézem egymás után tízszer, és utána is ott marad a fejemben, aztán időről időre újra előveszem és újra elolvasom, megnézem. Ezek bekerülnek az örök szerelmek listájára. Olyan cipő vagy ruha viszont tényleg nincs a szekrényemben, ami soha nem volt rajtam, még olyan sincs, amit csak csak kiemelt alkalmakkor hordok.

Fel tudsz sorolni három kedvenc helyet Budapesten?

A MOME könyvtárban imádok lenni! Most erre vagyok rákattanva. Egyetem alatt is odajártam, nekem elképesztően inspiráló ott. Nagyon szeretem már most a boltunkat is, tök jó energiái vannak a helynek. És ott van még nagy kedvencnek a MÜPA.