Elég ránézni az Anna Daubner márka logójára, és az ember tudja, hogy mivel van dolga: kifinomultság, gyönyörű pasztelszínek, karakteres megoldások. Daubner Anna már kislányként megőrült a ruhákért, folyamatosan rajzolt, és tudta, hogy mivel szeretne foglalkozni. Nem is engedett ebből az álomból, tudatosan haladt előre, és úgy tűnik, hogy lassan beérik a dolog; itthon már ismerik a nevét, és elindult egy nyitás külföld felől is. Fiatal kora ellenére egy határozott elképzelésekkel rendelkező lány portréja bontakozik ki előttünk ebben az interjúban is.

Már kisgyerekként nagy vonzalmat éreztél a ruhák iránt, és a varrás sem állt távol tőled. Mik a legfontosabb élményeid ezzel kapcsolatban?

Emlékszem, 10 éves koromban elmentünk apukám osztálytalálkozójára, vittem magammal a kis füzetemet, amibe a Spice Girlsnek rajzolgattam fellépő ruhákat. Ott mondta az egyik ismerősünk, hogy aki már 10 évesen tudja, hogy mi szeretne lenni, akkor abból az is lesz. Ez akkor nagyon megragadt bennem! Persze közben volt olyan vágyam is, hogy állatorvos legyek, de ez egy év után elillant, és megint visszatértem a rajzoláshoz. Ha jól belegondolok, ez mindig az életem része volt.

Ismerd meg jobban Annát!

Akkor ezek szerint egyenes út vezetett a MOMÉra?

Igen. Másodszorra vettek fel, előtte egy évig jártam a Novusba (Novus Művészeti Iskola- a szerk.), de egyértelmű volt számomra, hogy csak a MOME jöhet szóba, máshova nem is jelentkeztem.

Hogy mérted fel az itthoni lehetőségeket az egyetemi évek alatt?

Abban az időben még nem volt jellemző, ami most van, hogy fiatalok kisebb márkaként, kisebb kollekciókkal jelentkeznek a piacon, ezért nem is volt semmi a fejemben azzal kapcsolatban, hogy fogom érvényesíteni magam. Nem lehetett azt látni, hogy akinek nincs befektetője vagy erős családi háttere pénzügyileg, az mit fog csinálni, ha végez az egyetemen. Mára ez megváltozott, a legtöbben már a tanulmányok alatt elkezdik építeni saját magukat, és úgy tűnik, hogy sokkal kisebben is működik ez a történet.

Amikor kikerültél Londonba, hogy tudtad alkalmazni az egyetemen tanultakat?

Végül kint nem tanultam tovább, elsőre nem vettek fel, aztán közben rájöttem, hogy az elejétől kellene kezdenem a tanulást, mert annyira mások az elvárások, a módszer, a hozzáállás. Kint egyszerűen a nulláról kell kezdened. Ez nemcsak a magyar oktatási rendszer miatt van, más országokat is érint.

Sokan azt hiszik, hogy kimész, és a lábad előtt hever London. Te mit tapasztaltál?

Nem hever egyáltalán, meg kell dolgozni keményen mindenért. Nagyon sok időre és türelemre van szükség, hogy megismerjék a neved.

Kint elég sok területen sikerült tapasztalatot szerezned és inspirációt gyűjtened. Egy ékszertervező mellett is gyakornokoskodtál. Ez mennyiben befolyásolta a későbbi munkáidat?

Nálam ott kezdődött az ékszerek iránti vonzalom. Egy orosz ékszertervezőnek dolgoztam, aki újrahasznosított anyagokból, pontosabban vintage ékszerekből alkotott új dolgokat. Ott tapasztaltam meg, hogy mekkora hátrányt jelenthet, ha valaki nem ért a brandinghez. Ő itt bukott el. Ez számomra is nagy tanulság volt. Ha pedig inspirációról beszélünk, a munka során nagyon megkedveltem az ékszereket, és a mostani, tavaszi kollekciómban megjelentek kollaboráció keretén belül, amit egy kanadai tervezővel, Ali Munnal csináltunk. Nagyon tetszik a frissessége, és hogy az ékszerei rusztikusak és egyszerűek. Az inspiráció is közös volt, így szépen kiegészítik a kollekciót.

Mennyiben lesz más az új kollekció, mint az előzőek?

A színek, ezek a tiszta, paszteles árnyalatok nagyon jellegzetesek, mindez a fehérrel ötvözve. Ami új, hogy először terveztem mintát. Ez a digitális print visszamutat az inspirációra, ami egy német művész Sören Beineke két képe alapján született meg.

Anna Daubner 2016 tavaszi/nyári kollekció

 Ki az a lány, aki a te ruháidat hordja?

Ez a lány nagyon tudatos és ő maga nem szexi a szó megszokott értelmében, hanem inkább a magabiztossága teszi azzá. Olyanoknak tervezek ruhákat, akik szeretnek kitűnni a tömegből, akik nem akarják szigorúan követni a trendeket, hanem az a fontos nekik, hogy amit felvesznek, abban jól érezzék magukat.

 Egyszer valahol azt nyilatkoztad, hogy itthon a divattervezők akár évekig elművészkedhetnek, de nem ez jelenti a kulcsát a sikernek. Mi a siker kulcsa?

A vízió, és ezt úgy beleültetni a márkába, minden egyes ruhadarabba, hogy a design a vízióval működjön együtt.

Hogy látod jelen pillanatban a divatipart?

Nagyon felgyorsult, elvárás mindenki felé, hogy pörgesse a kollekciókat. Azt látom, hogy egyre inkább a nagy divatházak is kezdenek észhez kapni, hogy ez így nem működik, elértéktelenedik a termék, amin rengeteget dolgoznak, és amire nagyon sok pénzt költenek. Egyre fontosabb az, hogy előtérbe helyezzék a környezettudatosságot. Mint anyagokban, mint gyártási helyszínekben, mint pedig felhasználásban kezdenek erre odafigyelni. 

A diplomamunkádat az Alice Csodaországban ihlette. Honnan jött?

Mindig is nagyon szerettem ezt a mesét, és nagyon gyorsan jött az ötlet a témaválasztás során. Most már látom, hogy voltak ennek hátulütői, de nagyon élveztem csinálni. Azt a textilt én festetettem, tehát egy teljesen új technikát próbálhattam ki. Amit utólag hiányolok, hogy nem volt mögöttes tartalom, csak arra mentem, hogy minél jobban nézzen ki a kollekció. Még hiányzott a vízió.

Most mik inspirálnak?

Sokat nézelődöm a neten. A már említett festő azért is ragadta meg a figyelmemet, mert nagyon szeretem a minimalista festészetet, legfőképpen a kortárs festészetet. Legtöbb esetben ott is a színek és a felületek inspirálnak.

 Az Anna Daubner márka nagyon fiatal, 2014-ben alapítottad. Hol tart most?

Szépen lassan fejlődik, az utolsó kollekció már bent van két külföldi boltban is, és egyre többen érdeklődnek külföldről, ügynökségek és boltok is megkeresnek. Úgy érzem, hogy már jó úton vagyok.

Hogy inspirál Budapest?

Nagyon szeretem, és igazán azóta értékelem, amióta visszaköltöztem Londonból. Amikor visszajöttem, szinte éreztem, hogy ennek a városnak más, jobb az illata. Fura, de kint elkezdett hiányozni a villamos. Szeretem a városban, hogy egyszerűen eljutok mindenhova. Nagyon kényelmes, jól érzem magam. Tetszik, hogy rengeteg kreatív megmozdulás van, és az embert nem zárják ki. Sokkal könnyebb eljutni ezekre, mint más nagyvárosokban.

 Valójában a nagyváros kisváros?

Igen!