Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Egy igazi lokálpatrióta – Interjú Talabér Gézával

2015. augusztus 17. - absolut_hu

150804_6677-2.jpg

Aki nem ismeri Talabér Géza fotóit, vagy akár őt személyesen, nem is mondhatja, hogy otthon van a belvárosi éjszakai életben. Sőt, Géza jellegzetes fekete-fehér képeit látva úgy érzi az ember, hogy a világ legjobb bulijáról maradt le, ha éppen nem volt ott. Első munkái a Telep mindennapjainak az életét bemutató képek voltak. Ma már nemcsak buli fotózással foglalkozik, sok rendezvényen jelen van, és egyre többet dolgozik ügynökségek számára is. Mi inspirálja a legjobban mostanában? Vagy milyen képeket szeret még készíteni a party fotókon kívül? Ezeket mind elmondta nekünk a vele készített interjúban.

 

Ez tényleg igaz, hogy a fotózás mentett meg a katonaságtól, vagy csak urbánus legenda?

Tényleg így volt. A katonaság elől a menekülő pontot az jelentette számomra, hogy legyen egy iskolai igazolásom. Egy haverom járt ebbe a Práter utcai suliba, és ő íratott be. Bevallom őszintén, én meg sem néztem, hogy miről van szó, de arra gondoltam, hogy csak jó lehet nekem. A suli alatt sem gondoltam még, hogy ez komolyra fordulhat, inkább hobbiként fogtam fel. Analóg fotózást tanultunk. A mai digitális technikához szokott embereknek viccesnek tűnhet, hogy grafittal retusáltuk a negatív képet és pengékkel kapargáltuk a pozitívat, hogy valami legyen. Közben jelentkezni kellett gyakorlati helyre fotósokhoz, és bekerültem egy stúdióba asszisztensként. Egyszerre több fotós keze alá dolgoztam, és ott kezdtem érezni, hogy ez több lesz, mint egy egyszerű hobbi. 

 

Mikor kezdődtek a saját munkák?

Már a fotóstúdióban való gyakornokoskodás alatt voltak saját dolgok. A legfontosabb a Telep. Pontosan 5 éve hozták össze a barátaim. Én elkezdtem megörökíteni az ottani eseményeket. Ennyit tudtam hozzárakni. Ha visszanézem azokat a képeket, még messze voltam a jelenlegi stílusomtól. 

 

Egyáltalán honnan jön a fekete-fehér mánia?

Mivel analógra fotóztam, sokat fotóztam fekete-fehérre. Tetszett ez a szemcsés, kemény látványvilág. Talán a drámai szó a legjobb rá. Amúgy is nagyon szeretem a szoció és a street fotókat.  Ezt próbáltam átvinni a digitális technikámba is. Hálistennek a Telepnél azt csinálhattam, amit akartam, nem szólt bele senki. Aztán egyre többen kérték a többi munka során is. Megtetszett az embereknek. Közben én is próbáltam tökéletesíteni a technikámat, és szerencsére volt is rá lehetőségem. Sokáig nem fotóztam színesben. Szerencsés voltam, mert teljes szabadságot kaptam. Azt fotóztam, amit akartam, és úgy, ahogy akartam. Ma már egyre többet fotózom színesben is. Ebben közrejátszanak a reklámügynökséges megbízásaim is, és a klubok is ezt kérik már. 

 

A buli fotók maguk után vonják a digitális technikát. Az analóg technika milyen helyen van nálad?

Érdekel, annyira, hogy elég sokat fotózom analóggal is. Ezt sokan nem is gondolnák. Ha nyaralok vagy utazom, mindig van nálam egy analóg gép. Évekre visszamenőleg van egy anyagom, amit egy dobozban gyűjtök. Még nem tudom, mi lesz velük- sőt, azt sem tudom, hogy mi van rajtuk, de egyszer előhivatom mindet, és akkor kiderül. A Telepen is volt egy olyan kiállításom, amit analógra fotóztam. Ez volt a Kutyák sztori. Ha dolgozom, fontos a gyorsaság, úgyhogy ilyenkor a digitális technika a legcélszerűbb. 

 

Milyen témák állnak még hozzád közel?

A portréfotózás! Több ilyen jellegű kiállításom is volt. Ilyen a Csipesz bárnak készített portésorozat vagy a Testvérek kiállításom, amihez egy régi technikát használtam. Ezt lentikuláris technikának hívják, egy nyomdai technológia.

 _tgz8979.jpg

Vannak olyan projectjeid is, amikor kilépsz a városból. A vidéki, falusi élet is közel áll hozzád. Mi inspirál?

Az, hogy falusi gyerek vagyok. A Bér arcai portrésorozat azért áll annyira közel hozzám, mert béri születésű gyerek vagyok. Nagyon izgalmas volt számomra, hogy azokat az öregeket fotózhattam, akik gyerekkoromban alkalmanként rám szóltak, hogy ne rosszalkodjak. Innen már csak egy ugrás a balkán vonal, amit felfedeztem magamnak. Nem sikerült még annyira mélyen belemennem, de már fotóztam Erdélyben, Albániában és Macedóniában is. Ott nincs pózolás, őszinte mosolyokkal, gesztusokkal találkozol. Örülnek, hogy valami történik, hogy odafigyelnek rájuk. Minden egyszerűségében nagyon szép képeket tud készíteni az ember. Itthon meg már egyre többen ellenkeznek, ha le akarod fotózni az embereket. Fontos nekik, hogy jól nézzenek ki a képen, és nem maga a fotó, a pillanat a lényeg. 

 

Mostanában nemcsak nyaralni jársz keletre, hanem megbízásaid is vannak. Hogy találnak rád?

Az itthon készített fotóim alapján, és képzeld, ez is egy fekete-fehér vonal. Annyira örültem ennek az Albániának, mert pont tavaly nyaraltam ott a barátnőmmel, és nagyon megtetszett. Már akkor láttam, hogy mennyi lehetőség van benne. És egyszer csak jött a felkérés. Már ott is vannak olyan városrészek, amik nagyon fejlettek, de ha két utcával arrébb mész, ott meglátod a város igazi arcát, az igazi balkán világot. Nincsenek trendek, márkák. 

 

A fotósok nagy barátja vagy éppen rémálma az utómunka. Te hogy állsz hozzá?

Én szeretek utómunkázni. Szeretem magam csinálni, mert a szín- és a kepi világ összehangolása az én fejemben zajlik le. Otthon sokat ülök a gép előtt. Egy esemény után is sok utómunkám van vele, mert nem nyers képeket adok le, hanem mindegyikhez külön hozzányúlok. Befényelem, és nem csak ráhúzok egy profilt és végig pörgetem az egészen, hanem midegyik képet egymáshoz igazítom, hogy hasonló világuk legyen. 

 

Az elmúlt időszakban gyakran vannak ügynökségi munkáid. Ezekhez teljesen más látásmód kell, vagy azért valahogy bele tudod csempészni a saját stílusodat?

Természetesen belecsempészem a saját stílusomat, de a kezem jobban meg van kötve, mivel itt azért pontos tervek alapján is dolgozunk. Persze azért mindig áttolom az ötleteimet és a képi világomat. Magazinoknak is dolgozom, ezeket nagyon élvezem! Nagyon sok utazással jár. Szeretek új helyeket és új embereket megismerni. Ételeket is egyre több helynek fotózom. Ezt a műfajt is kedvelem, mivel elég kreatív megoldások vannak ezen a téren is.

 

Számodra mit jelent Budapest?

Nagyon kötődöm Budapesthez. 14 éves korom óta élek itt, és azóta nem is tudok szabadulni tőle. Voltam már többfelé, de itt szeretek élni. Fontos, hogy itt vannak a barátaim, sok tennivalóm van. Maga a város is nagyon fotogén. Most, hogy a környező országok városaiban járok, látom, hogy Budapest milyen élő, nyüzsgő város. Folyamatos dinamikát és fejlődést látok. Lokálpatrióta típus vagyok amúgy is, kötődöm bizonyos helyekhez. Ilyen a Madách tér is. Ez a hely kicsit olyan már, mint egy falu. Sok olyan barátom lett, akik inspirálnak, akikkel együtt dolgozom. Ettől is lehet folyamatosan megújulni. Persze vannak olyan napok, amikor az ember nem érzi komfortosan magát, de legtöbb esetben a pozitív dolgokat sugározza felém a város, és én is ki tudom használni azt, amit ad nekem.