Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán


Absolut Budapest Bar Talk - Sztorik a pult két oldaláról

Weiler Péter, képzőművész – Vilics Tamás, bartender (Baraka, AKABP Bár)

2016. június 17. - absolut_hu

 

 

bartalk_weiler_vilics_02.png

Talán mindenkinek ismerős az érzés, amikor lemegy egy bárba, leül a székre, és odalép hozzá a bartender. Néhány esetben odáig jut a történet, hogy az ember kikér egy italt, a bartender pedig kiszolgálja. Pedig ez sokkal többről szól! A bárkultúra lassan itthon is kiterjeszti szárnyait, egyre többen dolgoznak a pult túloldalán azért, hogy az itallal együtt élményt is adhassanak a vendégnek. Mi arra gondoltunk, hogy emeljük a tétet. Egynél már csak több kreatív ember izgalmasabb, úgyhogy összehoztunk pár találkozót, az pedig, hogy ezután mi történt, szereplőinken múlt.

Weiler Péter, képzőművész és performer a Barakához tartozó AKABP Bár bartenderével, Vilics Tamással találkozott. Ennek nemcsak egy személyre szabott koktél lett az eredménye, hanem egy izgalmas beszélgetés is. Mi érdekli a bartendert, ha szembe találja magát a művésszel, és milyen kérdések foglalkoztatják a művészt az italokkal kapcsolatban? Azonnal kiderül.

 

VODKA 

WP: Tomi, mesélj nekem a vodkáról légy szíves, máig nem tudom, hogy miből van.

VT:  Az Absolut búzából készül, és elég selymes, lágy íze van, főleg az Elyxnek.

WP: A vodkában az a jó, hogy tudod használni sokféle italhoz, mert valójában nem nagyon van íze, ugye?

VT: Igen, bár az általános tévhit, hogy nincs íze, mert ha például többféle vodkát megkóstolsz, és figyelsz, megtalálod a jellegzetes jegyeket. Az egyik kicsit csípősebb, a másik könnyebben csúszik és, van, amelyiknek kimondottan lágy, világos íze van, vagy éppen citrusos, ropogósabb. Hozzád milyen ízvilág áll közelebb, az édes vagy a savanykásabb?

WP: A vodkát csak keverve szeretem.

VT: A rövid vagy hosszabb italokat iszod inkább?

WP: Szeretem a hosszabbakat, mert azokban több a kreativitás, de az ügyes shotokat is értékelem.

Nézd meg mit készített Tamás Péter számára!

Tovább

ABSOLUT BUDAPEST. - DJ IN BP kiállítás és party Weiler Péterrel

"Egy mágikus este az ABSOLUT BUDAPEST. keretében, képekkel zenével, az ABSOLUT VODKA italaival. Kiállítás, ahogy még nem láttad... DJ, ahogy még nem hallottad... Egy hely, ami titkos és zártkörű, de most megmutatjuk... " Így invitálta vendégeit Weiler Péter, képzőművész legújabb kiállítására a Secret Roomba.

Ahogy megszokhattuk Pétertől, ez sem egy szimpla kiállítás lett, hanem hajnalig tartó VIP party izgalmas arcokkal, Blatti zenéivel és nagyon jó hangulattal. 

_tgz3072.jpg

Nézd meg a képeket!

Tovább

MADE BY - Weiler Péter

A szombati DJ IN BP kiállítás és party előtt megkértük Weiler Pétert, hogy mutassa meg nekünk hat kedvenc munkáját a korábbiak közül, és meséljen kicsit róluk. 

hantai_o3.jpg

Hantai csók

Az egyik legkiemelkedőbb, 2008-ban elhunyt magyar kortárs művész Hantai Simon kiállításán láttam egy párt csókolózni. Mindig is szerettem, ha a kiállításokon nem meghitt csendben szemlélik az emberek a képeket, hanem beköltözik a galériákba a művekkel együtt az élet is. Miért ne lehetne egy kiállítóteremben csókolózni, vagy a művész életét bemutató videó szobában szexelni? Ilyet még mondjuk nem láttam, de ez nem azt jelenti, hogy ne történhetne meg. A művészet mindenkié, a kiállító tér pedig az életé, és szerintem a képek sem bánják, ha történik előttük valami izgalmas! 
Nézd meg a többi képet is!

Tovább

Egy közel sem átlagos művész - Interjú Weiler Péterrel

weiler_blog_portre.png

Weiler Péter neve mára összeforrt a különleges, nem mindennapi helyzetekkel. Művészete rendkívül sokoldalú, a képzőművészettől az íráson át a társadalmi kérdések performansz-szerű boncolgatásáig. Talán a kíváncsiság, a világra való rácsodálkozás, ami folyton viszi előre. Folyamatosan azon pörög, hogy tudna valami újat nyújtani az embereknek. Az elmúlt években sikeresen hozta ezt a maga felé felállított elvárást; hütte party a Design Terminalban, kiállítás a köveskáli buszterminálban, személyes határzár állítása a Keletinél, és még sorolhatnánk megmozdulásait. Különleges színfoltja a magyar kulturális életnek, aki tudatosan, optimistán és valami eszméletlen könnyedséggel teljesíti ki művészetét. A vele készített interjú is mind ezt támasztja alá.

Korán összehoztad a művészetet a “biznisszel”, hiszen már kisgyerekkorodban képregényeket rajzoltál, amiket aztán eladtál az iskolatársaidnak. Ez nem kimondottan szokványos, nem?

A szüleim építészek, és mivel tele volt a lakás építészeti és művészeti albumokkal, nagyon hamar megismerkedtem velük. Érdekelhetett volna más is, mégis ezeket vettem le a könyvespolcról. Kíváncsi lettem, hogy milyen az, amikor valamit teremt az ember. Rajzolgatással indult, aztán egyre inkább projectként fogtam fel, és valóban, már nyolc évesen is így álltam hozzá. A képregényemnek címlapja volt, tartalomjegyzéke, és azt is elképzeltem, hogy majd hogy fogom ezt értékesíteni a suliban. Rotringhegy volt a fizetőeszköz, úgyhogy a képregényekért rotringhegyet kaptam fizetségül. (nevet)

A képregényeken kívül még mi mozgatott akkor?

Az első nagy sokkoló élmény a Hófehérke és a hét törpe volt. A szüleim elvittek a moziba, és ugye ez az első egész estét Disney animációs film még a 30-as évekből. Én a 70-es években születtem, és bár a film már akkor elég öreg volt, mégis elementáris erővel hatott, hogy a rajzok mozognak. Egyébként máig lenyűgöző az a mozi. Ennek hatására egyre jobban elkezdtem foglalkozni az animációval. Élveztem, hogy látványt hozok létre.

Amerikába kerültél végül főiskolára. Milyen hatással volt rád?

2 és fél évig jártam suliba. Nagyon nagy élmény volt, hogy Philadelphiaban vagyok, ami közel van New Yorkhoz, tele felhőkarcolókkal. Hiába hordozta egy világváros külső jegyeit, mégis inkább kisvárosi hangulata volt. Ez az a tipikus hétvégén kiürülő város, ahol aztán egyszercsak rengeteg időm lett arra, hogy a tanulás mellett a könyvtárban művészeti könyveket böngésszek, vagy végignézzem például Bergman össze filmjét. Valamivel el kellett üssem az időt. Ezenkívül meg galériákat látogattam. A 2. és 3. utca tele van kis galériákkal. Akkor minden hónap első péntekjén galéria est volt. Az egész város tudta, hogy akkor oda kell menni, mert egy utcabál-szerű esemény keretén belül sorra nyíltak a kiállítások. Nem olyan nagyváros, mint Budapest, de valahogy mégis olyan tömeg hömpölygött, ahogy az emberek mentek át az egyik helyről a másikra, hogy olyan érzésem volt, mintha egy nagy show-n lettem volna. Amerikában hatalmas ereje van a képzőművészetnek, és ezt jó lenne Magyarországon megteremteni. Nemhogy közösen szervezett galériaestek nincsenek, de izgalmas kiállításmegnyitókról is csak ritkábban hallunk. Éppen ezért bármit csinálok, mindig célom a megvalósítás során, hogy élményt adjak. Mindig figyelek arra, hogy a megnyitóim többek legyenek, minthogy csak képek lógnak a falon. Általában egy egész estét élményt kap az, aki eljön.

Ez számodra a legfontosabb nézőpont vagy hozzáállás, amit Amerikából hazahoztál magaddal?

A legalapvetőbb inkább a művészet fontossága, illetve, hogy a művészet mennyire meghatározhatja egy város mindennapjait vagy az emberek szépérzékét. Pécs után Budapesten nőttem fel, és mióta itt élek, el is telt 20 év. Ezalatt az idő alatt rengeteg minden rárakódott az amerikai élményekre, már jól elkeveredett a kelet-európai kultúrával. Éppen ezért a munkáim nagyrészt olyan dolgokról szólnak, amiket itthon tapasztalok, az emberekről, a romkocsmákról, a metróról, a Balatonról, és ezek keverednek ezzel a színes pop artos világgal.

Olvasd el a teljes interjút!

Tovább