Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán


Mesék felnőtteknek - Interjú Rebák Tamással

2018. január 04. - absolut_hu

rebaktamas_logozott.jpg

Rebák Tamás számára egyáltalán nem vezetett egyenes út oda, amivel most foglalkozik. Bár gyerekkorában sok társához hasonlóan szerette a rajzfilmeket és óvónéni anyukája révén gyakran elmerült a rajzolásban, sokáig csak feltöltődésként tekintett erre a tevékenységre. A tehetség viszont általában utat tör magának; ez történt az ő esetében is. Pár egyetemi szak és kerülőút után Tamás kikötött az animációnál. Az interjút olvasva pedig teljesen átjön, hogy ezzel kel és fekszik, legalább olyan fontos számára, mint a levegő.

Gyerekként mennyire voltál mesefüggő? Mik voltak a meghatározó dolgok abból a szempontból, ami most csinálsz?

Azt hiszem nem voltam nagyobb mesefüggő, mint egy átlagos gyerek. Kiskorunkban mindannyian imádjuk a rajzfilmeket, és rajzolni meg firkálgatni is szeretünk. Más kérdés, hogy később egyesek miért hagyják el, vagy épp miért viszik tovább magukkal ezt a dolgot. Egyébként az első mese, amire emlékszem az a Négy dínó New Yorkban volt. Rongyosra néztük a videokazettát a bátyámmal. Egyébként nemrég néztem újra, és meglepően okos és tanulságos sztori, tuti megmutatom majd a gyerekeimnek is. Annak idején persze csak a dínók miatt érdekelt. Az első magyar vonatkozású mese, ami rám hatással volt, a Hercegnő és a kobold, aminek a zenéje még ma is sokszor eszembe jut, de nem tudnék olyan mesét mondani, ami gyökeresen meghatározta azt, amit most csinálok. Inkább azt mondanám, hogy mindig is érdekeltek a sztorik, a kitalált történetek, és maga a mesélés, a fikció. Az egyik kedvenc játékunk bátyámmal például az volt, amit “Kinderes”-nek neveztünk el. Ez abból állt, hogy az összes Kindertojás figurából meg legoból felépítettünk egy várost a szobánk padlóján, és különböző sztorikat találtunk ki, amiket eljátszottunk a figurákkal. Akár napokig is pörgött a sztori, mint egy TV sorozat. Mivel anyukám óvónéni, talán az átlagnál többet is hallgattam mesét, és ceruzát többször nyomtak a kezembe, jobban figyeltek erre szüleim.

Mikor kezdett el komolyabban érdekelni az illusztráció és animációs filmkészítés? Mennyire vezetett egyenes út ehhez? 

Azt hiszem ennél kevésbé egyenes út nem is vezethetett volna ide. Gyakran frusztrál is, hogy ez ennyi ideig tartott. Mennyivel jobb lenne, ha már 5-10 évvel ezelőtt megtaláltam volna ezt az utat! Általános iskolában ötödiktől nyolcadikig volt otthon Nyírmadán egy képzőművészeti szakkör, amit a helyi rajztanárnő vezetett. Az egy nagyon pozitív, építő közeg volt, ahol linómetszéstől kezdve az olajfestésen át a szobrászatig mindent csináltunk. Sőt, rajzversenyekre is jártunk. Utoljára akkor tanultam rajzolni intézményes keretek között, és meg is maradt hobbinak egészen sokáig, egy kicsit mentsvárnak is azok mellett a dolgok mellett, amiket szintén elkezdtem, de nem igazán jöttek be. Tanultam sokáig klarinétozni meg szaxofonozni is, de ebből mára annyi maradt, hogy néha eljátszogatom otthon magamnak a “Minden ember macska nem lehet”-et a Macskaarisztokratákból. A gimi alatt matek szakos osztályba jártam, ahol kicsit feketebárány voltam, mert akkoriban író-költő-színész - szerűség akartam lenni, ezért mentem aztán érettségi után szabadbölcsészetre az ELTE BTK-ra, ahol végül film lett a fő szakirányom és magyar a minorom. Itt kezdett el érdekelni először komolyabban az animáció, Lichter Péternek volt egy kísérleti filmes kurzusa, ami elindított valamit bennem ebbe az irányba. A következő tanévben szintén az ELTE-n elkezdtem a pszichológiát is, mert mindig érdekelt, hogyan működik az ember, és gondoltam a későbbiekben is jól jöhet egy-egy karakter felépítésénél, motivációinak megalkotásánál. És persze akkor a szüleim is megörültek, hogy talán valami tisztességes hivatásom lesz! (nevet) De azért a félévek múltával egyre jobban éreztem, hogy a pszichológiával a BA után elválnak útjaim, de azért barátságban búcsúztunk el, már csak önismereti szempontokból is hasznos volt. Szóval miután végeztem a BTK-n is a filmszakon, akkor kellett eldöntenem, hogyan tovább. A BA évek alatt sok kisfilmet, filmetüdöt, gyakorlatokat csináltunk, amiket nagyon élveztem, és sokáig úgy hittem, hogy majd rendezni, vagy operatőrködni lenne jó a jövőben. De később rájöttem, mikor már elmentem egy-két csoporttársam nagyobb diplomafilmjébe segédkezni, hogy én nagyon nehezen bízom rá a dolgokat másokra, és a felelősséget is nehezen adom át másnak, így nem nagyon tudnám magam elképzelni rendezőként, ahol egy kis stáb esetén is több tucat embert kell koordinálni.

Ugorj fejest Tomi világába!

Tovább