Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán


Ahol múltunk tárgyai életre kelnek - Interjú Murányi Kristóffal

2017. január 25. - absolut_hu

muranyi_kristof_portre.jpg

Aki hallott már Murányi Kristófról, annak valószínűleg azzal sincs gondja, hogy elhelyezze a fiatal grafikust a hazai művészpalettán. Munkái annyira jellegzetesek, hogy szinte lehetetlen, hogy ne maradjon meg az emberben egy-két alkotása, miután találkozott velük. Már a témaválasztás sem mindennapi- gyerekkorának kedves tárgyait vonultatja fel fókuszba helyezve, határozott színválasztással. Két évvel ezelőtt valaki felfedezte magának és kitette a netre az addig inkább csak bizonyos körökben látott és ismert képeket. Felbolydult az ország, imádták az emberek! Hogy miért pont ehhez a témához nyúlt, vagy hogy milyen tárgyakat hiányol ma felnőttként a boldog gyerekkorból, többek között erről is szó esik a vele készített interjúban.

Hogy élted meg, amikor 2015-ben egyszercsak a “semmiből” felrobbantottad a magyar internetet?

A kollégák, barátok mondták, hogy kitapétázták a munkáimmal a tartalom-megosztó magyar oldalakat. Először nem is hittem el, persze nagyon jól esett.

Ha jól tudom, elzárkózol a nosztalgiázástól, és az amúgy 10 éve annyira felkapott retrótól? Adja magát a kérdés, hogy miért és honnan ez a jellegzetes téma választás és világ?

A nosztalgia vagy retró kifejezésekben érzek némi visszásságot. Rárakódott a jelentésükre egy édes máz, egyfajta "bezzeg régen" dac, ami sokakban kelt visszatetszést. Nem alaptalanul. Persze én sem tudok jobb megközelítést. Én egy siófoki panelből indultam, ahol szerettem élni. Bennem is munkál az önmeghatározás vágya. Nálam a propozíció a tárgyi környezet, ami még nyomokban most is körülvesz minket, de az Y generáció emlékeiben mindenképp jelen van.

Érdekel mi hiányzik legjobban Kristófnak abból az időszakból?

Tovább