Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán


Absolut StudioFlow #5 / Inspiráló Karrierek

2018. március 24. Hadik

2018. április 23. - absolut_hu

img_0731jo.jpg

Abonyi Alma, Reményi Éva, Csalár Bence, Vágó Réka, Nagy Adrien (b-j.)

Egyre többször kerül elő a téma; „Mi vagyunk az egymillió designer országa. Túl sok a tervező. Telített a piac, hígul a szakma.” Ez így is van, viszont nem jelenti azt, hogy nincs szükség újabb tervezőkre. Pont most van csak igazán szükségünk olyan példákra, akik kreatívak, tehetségesek és rendkívüliek; ők azok, akik tovább tudják emelni a magyar design presztizsét. Ahogy mondani szokás; a tehetség (na meg a kemény munka) úgyis utat tör magának. Ezt igazolja az Absolut StudioFlow március 27-i esemény szereplőinek sikere is. Négy tervező, négy különböző stílus. A beszélgetés során Csalár Bence nemcsak arra volt kíváncsi, hogy érték el azt, hogy ma a magyar divat meghatározó alakjai között tartják számon őket, hanem arra is, hogy tudják fenntartani az érdeklődést, és mitől tud friss maradni a művészetük. Lent olvashattok egy kivonatot a beszélgetésből. 

A szereplők:

Abonyi Alma (Alma Abonyi): eredetileg szobrász, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett. A divatéletbe carbonszálas anyagokból készített már-már szobrászi minőségű táskáival robbant be, és egyúttal újraértelmezte a kiegészítőkről alkotott addigi elképzeléseket. A megújulás mestere; 2016-ban egy új vonallal jelentkezett, azóta pedig a NINE by Alma Abonyi prémium bőr táskái számos hazai influenszer kedvenc statement darabjai lettek. Alma színes egyénisége, merész megjelenése és nőiessége tükörképet mutat az általa tervezett darabokkal.

Nagy Adrien (Rienne Creations): kezdetben ruhatervezőként dolgozott, több éven keresztül volt tagja New Yorkban a Marc Jacobs Collection csapatának, ahol nemcsak a szakmai trükköket leshette el, de azt is megtanulta, hogy kemény munkával szinte bármi lehetséges. Hazatérése után alapította meg ékszermárkáját, aminek minden egyes darabja gondosan megkomponált műalkotás. Az aprólékos kézimunkán és a vintage hatáson kívül, a különleges alapanyagok, mint például a különböző kristályok, féldrágakövek vagy a hernyóselyem, teszik annyira különlegessé ezeket az ékszereket.

Vágó Réka (rekavago): itthon ő A CIPŐTERVEZŐ. Ha egy rekavago modellt választasz, akkor tudod, hogy nemcsak eszméletlenül vonzó leszel, de egy igazi alapdarabbal bővül cipőgyűjteményed. Réka a minőség mellett nagy hangsúlyt fektet a kényelemre, ami leginkább abból adódik, hogy évekig táncolt, és így megismerhette a magassarkú táncos cipők jótékony hatását. Saját kollekciói mellett szívesen kollaborál más művészekkel, dolgozott már Dobó Katával és Marge-zsal is. Cipői, legyen elegáns tűsarkú, nyári aqua szandál vagy éppen stílusos oxford, nem kiegészítik, hanem teljessé teszik a női lábat.

Reményi Éva (eve by Eva Remenyi): a geometrikus formák mestere, akinek ékszerei leginkább azokhoz szólnak, akik nem félnek kitörni a megszokott keretek közül, és megjelenésükben is az egyediségre törekednek. Közgazdász végzettségének köszönhetően a márkaépítés szárazabb területein is profiként mozog. Sajátos, összetéveszthetetlen stílusa hamar az ország egyik legelismertebb ékszertervezőjévé tette. Kollekcióról kollekcióra elkápráztat minket, ahogy csak a rá jellemző, egyedi módon képes a minimál stílust, a természet organikus mintáival ötvözni.

Jöjjenek a legizgalmasabb pillanatok!

Tovább

Amikor nem baj, hogy céklás lett a ruhád! - Interjú Hajgató Sárával, a Botanika alapítójával

hajgato_sara_logozott.jpg

Hajgató Sára mondhatni kívülről belülről ismeri a magyar design életet; dolgozott stylistként, volt divatszerkesztő, írt divat blogot és szervezett design vásárokat. Mostanában leginkább a fenntartható divat érdekli, éppen ökokertet tervez, vagy könyvet fordít a japán shibori textilfestő technikáról. Na és saját márkájával, a Botanikával foglalkozik, ami igazi kuriózumnak számít itthon, hiszen a különböző növényekkel festett ruhák és kiegészítők mind Sára műhelyében nyerik el végleges formájukat. Mégis milyen növényekkel lehet ruhát festeni, és a cékla vajon jól használható-e ilyen esetben? Hogy lehet a divat fenntartható? Sok más mellett, ezeket a témákat érintettük a Botanika otthonának számító CikkCakk Studioban.

Mi húzott annak idején a divat felé?

Annak idején, amikor elkezdtem az ELTE-n az angol bölcsész szakot, azt éreztem, hogy ez nem elég, úgyhogy felcsaptam a Pesti Estet, és kerestem egy másik iskolát is, amit mellette elvégezhetek. Ott találtam meg a Rothschild Divatiskolát. Viszont nem számoltam azzal, hogy az ottani divattervező szak mennyi kötelezettséggel jár. Éppen ezért két évre halasztottam is az egyetemen.Végül is itt tanultam meg mindazt, amit most hasznosítani tudok; ilyen a kollekciótervezés vagy a kivitelezés. Ebből nőtte ki magát aztán a Budapest Fashion, amit Kertész Vivivel (a LoveBug Vintage alapítója- a szerk.) közösen csináltunk, és ami valójában az első magyar divatblogok egyike volt. Akkoriban Vivivel sok divattal kapcsolatos munkát végeztünk; stylistkodtunk, divatlapot szerkesztettünk, de végül egyik tevékenységet sem éreztem annyira magaménak. Egy ideig itthon fel is függesztettem mindent, és majdnem egy évig Kambodzsában önkénteskedtem, ahol amúgy szintén oktatással és textilekkel foglalkoztam.

Ezt hogy kell elképzelni?

Hátrányos helyzetű gyerekeket tanítottam varrni lábbal hajtogatós géppel, ami szerintem nagyobb kihívás volt nekem, mint nekik. (nevet) Aztán egy kis svájci butik hotelnek a textil enteriőrjét készítettük el.

Ebből hogy lett a Botanika?

Amikor hazajöttem, egy ideig médialelemzőként dolgoztam, aztán egy év sem telt el, és elindítottam az ékszermárkámat. Ez sokáig sikerélményt adott, de egyre inkább a fenntarthatóság felé kezdtem fordulni, és közben ott voltak a különböző anyagok, amiknek elkezdett érdekelni az eredete, elkészítési módja. Arra is kíváncsi voltam, hogy lehet különböző cérnákat és fonalakat megfesteni. Először italporokkal próbálkoztam, és onnan jutottam el a növényi színekig. Aztán 2012-ben elindítottam a Botanikát.

Mivel idénynövényekről van szó, ez befolyásolja egyáltalán azt, hogy mikor jössz ki új kollekcióval? Egyáltalán hogy lehet fenntarthatónak lenni?

Nekem az első lépést az jelentette, hogy nem ruhákkal, hanem kiegészítőkkel kezdtem. Ennek a vonalnak is megvannak a csapdái: következetesen anyagot beszerezni rémálom. A másik alappillére a dolognak, hogy megfelelő bedolgozó embereket találj. Most, hogy már szó szerint kihalóban van pár szakma, kincs olyan embert találni, aki hozzáértően képes, minőségi, jó munkát végezni. A szakemberek jelentős része, ha még nem ment nyugdíjba, már tervezi. Már az elején tudtam, hogy nem az évszakok fogják meghatározni a kollekciók periodikáját, már csak azért sem, mert az én munkámnak eleve van egy szezonalitása. Leginkább termőidőszakban tudom beszerezni a növényeket, habár offseason időszakban is van mód szárított növények feldolgozására illetve egzotikusabb festőanyagok rendelésre. A Botanika inkább alapdarabokkal operál, ami nem feltétlenül igényli, hogy minden szezonban megújuljon a márka, inkább azt mondanám, hogy időszakokon át ívelő dolog.

Tovább

TIPTON EYEWORKS LÁTVÁNYMŰHELY NYITÓBULI

Képes riport + interjú

tgz_4850.jpg

Múlt héten megnyitotta látványműhelyét a világhírű szemüvegeket készítő Tipton Eyeworks. A Vinylize márkát olyan hírességek hordják, mint Michael Madsen, Elton John vagy Lenny Kravitz, de dolgoztak már együtt a Fletwood Mac alapítójával és a Pink Floyddal is. Az Irányi utcai showroomban ezentúl nemcsak válogathatunk a "bakelit" szemüvegek közül, hanem a kulisszák mögé is beleshetünk. Aki figyelemmel követi a márka fejlődését a kezdetektől, tudja, hogy az alapítónak, Zack Tiptonnak és csapatának mindig is fontos volt, hogy vásárlóik otthonos környezetben nézelődhessenek, a Belgrád rakparton lévő egykori bemutatóterem pedig híres volt a házibuli jellegű eventekről. Hogy mivel készülnek még jövőben, nem tudni, de az biztos, hogy a nyitóbuli simán hozta a régi jó hangulatot, amihez remélhetőleg az Absolut. is hozzátett. A Zackkel készült interjúban a márka történetét ismerhettétek meg, most pedig a szemüvegek dizájnere, Hukaya Simon mesél kihívásról, élményekről és kedvenc budapesti helyeiről.

INTERJÚ HUKAYA SIMONNAL, A TIPTON EYEWORKS DIZÁJNERÉVEL

Tokióban születtél, Budapesten jártál egyetemre, a MOME-n végeztél. Hogy tudod a munkád során a téged ért hatásokat integrálni?

A designer munka olyan, mint a nyelv. Az, hogy ki hogyan bánik a nyelvvel elárulja, hogy milyen ember, és ezáltal lesz felismerhető ikon, de ezt nem szándékosan prezentáljuk mi magunk sem. Én mindig tudatosan szoktam más utat választani mint a szakmabeliek, hiszen gondoljunk csak bele: az azonos kóddal felépített program könnyebben is törhető fel.

Hogy találtatok Zackkel egymásra?

Édesapám egy japán diákja által ismertem meg őt amikor ideköltöztem. Ő volt az, aki mielőtt elkezdte az egyemet, Zackkel együtt tanult magyarul, majd 2004-ben neki köszönhettem, hogy megismertük egymást.

Mi a legizgalmasabb rész a Tipton Eyeworksben betöltött feladataid közül?

Természetesen maga a szemüvegek tervezése. Az emberek vizuálisan érzékenyek az arcra, hiszen bármibe képesek vagyunk arcot látni. Illetve nagyon érdekes kérdés, hogy attól, hogy gyönyörű maga a tárgy, nem biztos, hogy jól is fog mutatni felvéve. A tárgy és az ember vizuális kapcsolatával foglalkozni izgalmas téma számomra.

Érdekel mi hiányozna Simonnak a városból?

Tovább

A design szolgálatában - Interjú Osvárt Judittal, a Design Hét Budapest projektvezetőjével

osvartjudit_portre_logozott.jpg

Osvárt Judit nem tudatosan választotta a designt, inkább a design választotta őt. Végzős olasz bölcsészként valószínűleg nem gondolta volna, hogy egyszer a legfontosabb szakmai eseménynek, a Design Hét Budapestnek lesz a projektvezetője. Aki követi Instagram oldalát, láthatja, hogy milyen elkötelezett a tárgyak iránt, legyenek azok újak vagy éppen „ócska lomok”. Ezenkívül pedig napi szinten mutat meg nekünk Instagram oldalán olyan rejtett kincseket, amiket Budapest rejt. Mindezt a saját szórakoztatására, csupán azért, mert imádja a várost. Az október 6-án induló Design Hét Budapest jó apropót adott nekünk, hogy kicsit kifaggassuk. A lenti interjúban kiderül, hogy szakemberként hogy látja a magyar designerek lehetőségeit, vagy hogy éppen mennyire trendérzékeny a saját életterében.

Hogy kerültél a design közelébe?

Olasz bölcsészként végeztem az ELTE-n. Utána egy reklámügynökségnél lettem titkárnő. Az akkori főnököm átment egy művészeti magazinhoz vezetőnek, és vitt magával. Ez volt a Tér és Rend nevű magazin, amire már nagyon kevesen emlékeznek, pedig egy nagyon - nagyon előremutató kiadvány volt a 90-es évek végén. Onnan aztán mindig jött a következő lépcsőfok; először áthívtak az Átriumhoz, majd a Cosmopolitanhez, és amikor indult az Elle Dekor, megkerestek hogy legyek alapító-főszerkesztő. Ott voltam két évig, aztán a H.O.M.E.-nál dolgoztam még hármat. 2011 körül döntöttem úgy, hogy inkább szabadúszó leszek. A barátom grafikus, és miután sokat segítettem neki a szöveges dolgokban, vagy weboldalak, katalógusok strukturális összerakásában, úgy éreztem, hogy szívesen megpróbálkoznék a szabadúszással, mert ez így nekem sokkal jobban fekszik. Mellette könyvkiadót is alapítottam néhány társammal, 2013-ben pedig felkértek, hogy legyek a Design Hétnek a projektvezetője, úgyhogy azóta ez a fő tevékenységem.

Mennyire volt nagy kihívás Halasi Ritát váltanod? Elég nagy szaktekintély a design világában.

Már dolgoztam vele korábban, és abszolút maximális tiszteletem van iránta. Neki a szakmai erőssége abban rejlik, hogy nagyon jól látja a trendeket, az irányokat, és a tehetségek felkutatásában is fantasztikus. Ugyanakkor nekem más erősségeim vannak: szerintem jobban tudok a mai kommunikációs trendekben gondolkozni, és pont jókor jött a Design Hét szempontjából is ez a váltás, mert akkor indult be ez az egész Facebook és Instagram őrület, és egészen más platformra helyeződött a kommunikációja.

Nagy feladat lehet évről évre megújulni egy ilyen pici országban, egy ilyen kicsi piacnak. Kívülről úgy tűnik, hogy jól sikerül. Te hogy éled meg?

Nagyon örülök, hogy így látod! Nagyon nagy munka, de fontos megemlítenem, hogy a közel 160 esemény jelentős része alulról szerveződik, tehát a design stúdiók, bemutatótermek, múzeumok és galériák maguk találják ki a programjaikat erre az időszakra. Ehhez rakjuk mi a Magyar Formatervezési Tanáccsal a szakmai tartalmat, amit iránymutatónak gondolunk vagy szánunk. Nem mondom, hogy egyszerű összeszervezni, de izgalmas azt látni, hogy kik a jelentkezők az adott évben, ami azt is mutatja, hogy az egész design szcéna hogy alakul évről évre. A jelentkezőkből le lehet szűrni, hogy mik most a divatos területek, mi az, ami iránt van érdeklődés és mi az, ami egyre inkább háttérbe szorul. Nekem célom volt az elején, hogy kicsit elmozduljunk a kézműves iparművészek felől a sorozatgyártott termékek irányába. Ez nyilván nagyon sok szempontos kérdés, mert ehhez szükség van sorozatgyártásra és ipari háttérre, ami itthon nem annyira adott. Pedig ezeknek a tervezőknek van a világpiacon is keresnivalójuk. Ha már a változásokról van szó, nekem kimondottan tetszik, hogy milyen sokat fejlődtek a designerek a kommunikáció terén az elmúlt években. Például elvétve van már csak olyan, aki nem rendelkezik web vagy Facebook oldallal. Kezdik érteni, hogy miért van ezekre szükség, vagy hogy miért kell fotót csináltatni, jó szöveget írni. Ez korábban nem így volt.

Érdekel melyik ország lesz idén a díszvendég?

Tovább

Keretbe foglalt zene - Interjú Zack Tiptonnal

zacktipton_portre_logozott.jpg

Zack Tipton neve nem ismeretlen a magyar design életben. A szakmai díjak mellett az üzletet is sikerre vitte. Vinylből készült szemüvegeit Milánótól Hawaii-ig árulják , és olyan világsztárok hordják, mint Elton John, Lenny Kravitz vagy Robbie Williams. Az elmúlt tizenöt évben végigment szinte mindenen, amin csak  lehetett; bejárta Európát vonattal, hogy viszonteladókat találjon, volt gyakornok az esztergomi szemüveggyárban, átélt rosszabb időszakokat, és dolgozhatott gyerekkori hőseivel. Most újabb szintet lép a Tipton Eyeworks, az Irányi utcában egy olyan üzletet nyílik hamarosan, aminek nemhogy itthon nincs párja, de külföldön is kevés példa van rá. 

Édesapád szobrász. Ez mennyire volt hatással rád?

Annak idején gyakran voltam vele a műhelyben, sokat segítettem neki, és valószínűleg sokat tanultam is tőle. Magyarországra is azért jutottam el annak idején, mert tolmácsoltam, amikor itt kapott megbízásokat. Nekem eleve a környezet volt a meghatározó; az a fajta hozzáállás, hogy magunk csináljuk meg, amit tudunk. A mindennapjaink részeként éltem meg, hogy terveztünk, építettünk különböző dolgokat.  

És akkor ebből az attitűdből jött, hogy mivel túl drágák voltak azok a szemüvegek, amik tetszettek, inkább készítettél magadnak egyet. A sok kísérletezgetés során emlékszel arra a pillanatra, amikor rátaláltál a vinyl-re?

Sok mindent kipróbáltam előtte. Ültem a garázsban, és végig teszteltem szépen sorban az anyagokat, amik számításba jöhettek; mindent, amit meg tudtam venni a barkácsboltban, vagy amire rátaláltam a szeméttelepen. Aztán egyszercsak ott álltam ebben a garázsműhelyben, ránéztem édesapán lemezgyűjteményére, és akkor elkezdtem tűnődni azon, hogy egy ilyen lemezből simán kijönne nemcsak egy, hanem akár három szemüveg is. Azt nem mondom, hogy heurika pillanat volt, egyszerűen ez maradt utoljára.

Érdekel, hogy melyik popsztár kapott Vinilyze boxot a Szigettől?

Tovább

Kelet-európai örökségünk új köntösben - Interjú az OST konzept alapítóival

ost_konzept_logo_zott.jpg

Az OST konzept annyira kitűnik a magyar tervezői márka felhozatalból, hogy előfordulhat, az ember hirtelen nem is tud vele mit kezdeni. Persze nem kell ettől megijedni, ha némi időt szánunk rá, különösen izgalmas jelenség tanúi lehetünk. Sasvári Áron és Lantos Olivér a kelet-európai identitást és esztétikát állítja párhuzamba a nemzetközi trendekkel, méghozzá zseniális módon. Számukra ugyanúgy inspirációt nyújt egy Lynch film, mint a sarki afgán gíroszos. Missziójuk, hogy felhívják a figyelmet az önkifejezés szabadságának fontosságára ott, ahol a mainstream konformista világa adja a ritmust a mindennapokhoz. A lenti interjúban a nosztalgiázás mellett szóba került a valódi kreativitás fontossága, és hogy néha a csúnya is szép tud lenni.

Hány évesek vagytok?

Áron: 29.

Olivér: Én 25.

Akkor ti a saját bőrötökön is megtapasztaltátok a rendszerváltás utáni éveket. Milyen emlékeitek és benyomásaitok vannak arról az időszakról?

Áron: Ha összehasonlítom a jelenlegi Budapestet az akkorival, teljesen másmilyen városra emlékszem. Az utcákat még nem nagyon térkövezték le, sok helyen volt üzlet, ahol ma már nincs, és nagyobb városnak tűnt, ami nem abból ered, hogy akkor kisgyerek voltam. Egyértelműen magán viselte a kelet-európaiságot, az egyediséget, és nem támadt olyan érzésed, hogy amit látsz a környezetedben, az szinte mind másolat.

Olivér: Én vidékről költöztem fel, úgyhogy bennem a vidéki 90-es évek maradt meg nagyon. Mi ott két lépéssel le voltunk maradva Budapesthez képest. Eléggé elszeparáltan éltünk, jóval később érkeztek meg Nyugatról a különböző cikkek. Aztán ahogy beözönlöttek a színes Adidas melegítők, elkezdtek keveredni az addigi régi ruhákkal, és attól lett egy sajátos hangulata az egésznek.

Olivér: Lent nálunk keleten lehetetlen volt beszerezni ezeket a színes, menő, márkás dolgokat, maximum akkor jutottál hozzájuk, ha elmentél Jugóba farmerért vagy Adidas nadrágért, ami legtöbb esetben Adidos volt.

Mik voltak az időszak meghatározó pop kulturális jelenségei számotokra?

Áron: Ami nekem még abból az időszakból nagyon meghatározó, az a Familia Kft. és Will Smithszel a Bel Air hercege, azokkal a színes cuccokkal. Úgy általában, ha 90-es évekre gondolok, akkor úgy érzem, hogy akkor még volt mondanivaló. A zenében is. A Fekete vonat jó példa erre, ma meglepőnek tűnik milyen minőségi dolgot hoztak létre.

Olivér: Akkoriban még tényleg inspirációként működött az, amit Nyugaton hallottunk és láttunk, ma már mindent egy az egyben lemásolnak, így sajnos már nincs mögöttes tartalom.

Vajon hogy köthető a VIII. kerületi afgán gíroszos a márkához? Kiderül itt!

Tovább

„Az ördög a részletekben rejlik.” – Interjú Vanek Judit, táskatervezővel

vanek_judit_portre_logozott.jpg

Minden egyes táska, ami kikerül Vanek Judit kezei körül, saját személyiséggel rendelkezik, ami aztán majd későbbi tulajdonosának köszönhetően tovább formálódik. Ő tényleg az a tervező, aki gyerekeiként tekint a termékeire, és a legapróbb részletig odafigyel, hogy minden a helyén legyen. Márkája, a The Black Sheep azoknak szól, akik nem félnek megmutatni igazi arcukat az öltözködésen keresztül sem, és akik nem egy szezonra választanak kiegészítőt. Judit a Lakatos Sándor, divattervezővel való kollaborációról is beszélt, amellett, hogy elmesélte márkája evolúcióját.

Milyen álmokkal indultál neki ennek a közel sem egyszerű útnak?

Szerencsésnek mondhatom magamat, mert viszonylag hamar, 18 évesen eldöntöttem, hogy tervezéssel szeretnék foglalkozni. Talán nagymamám szabó-varrónő munkássága csábított erre a pályára. Illetve lehet, hogy tudatalatt dédnagypapám is hatott rám, aki cipész volt; de ezt csak később, már a márka alapítása után tudtam csak meg. A divat nagyon vonzott, úgyhogy a párom mamája adta az ötletet, hogy tanuljam ki a MODARTban a tervezői szakmát. Ő akkor segített is felkészülni, felvettek és belevágtam. Az első évben rájöttem, hogy nem az iskolában fogom megtalálni a saját utamat. Ezért nekiálltam dolgozni, és azt találtam ki, hogy félreteszek pénzt, és ha kialakul, hogy pontosan mivel szeretnék foglalkozni, már nem lesz gond kifizetni a tandíjat. Végigjártam a szokásos huszonéves köröket, több fast fashion üzletben is dolgoztam, mert így a divat közelében maradhattam, és abban bíztam, hogy az ihlet is megjön, hogy pontosan mit kellene terveznem.

És megjött?

Igen! Nem tudom pontosan megmondani, hogy mikor jött az a kattanás, hogy bőrrel szeretnék foglalkozni, de végül is megjött. És ha már bőr, akkor táskák. Ez olyan szempontból is jó ötletnek tűnt, hogy a táskakészítésbe nem kell előre annyi pénzt invesztálni, mint mondjuk egy ruhakollekcióba. Visszagondolva már-már varázslatos eseménysorozat következett. Ahogy kitaláltam a táskázást, pont jött is egy lehetőség, hogy az Anna Amelie márkánál gyakornokként megtanulhattam a táskatervezés és készítés alapjait; szabtunk, varrtunk, ragasztottunk. Láttam, hogy készül el egy kollekció, de ami talán fontosabb, hogy az akkori showroomba ahol Oláh Anna, Jankovics Mariann és Daubner Anna egy helyen dolgozott, láttam az egymás és a szakma iránti lelkesedést és szeretetet. Ez, és a barátom segítsége nagy erőt és tudást adott, hogy belevágjak a saját márkámba.

Érdekel, hogy milyen egy 21. századi doktortáska?

Tovább

A fekete-fehér ezer árnyalata - Interjú Lakatos Sándorral

lakatos_sa_ndot_portre.jpg

Lakatos Sándor, divattervező gyerekkora óta tudta, hogy mivel szeretne foglalkozni, és ezért rengeteget tett is. Az otthonról hozott céltudatosság sokat segített abban neki, hogy kitartóan haladjon álmai felé. Most fontos mérföldkőhöz érkezett, ma nyílik első saját üzlete az Ó utcában; azon a környéken, ahol annak idején a családi vállakozásuk is működött. Az elmúlt időszakban sok változáson esett át ő és márkája is, úgyhogy bőven volt miről beszélgetni. Az esti megnyitón természetesen az Absolut. is ott lesz.

Hat évesen varrtad az első ruhádat, ami egyáltalán nem szokványos dolog. Milyen emlékeid vannak a nagymamád varrodájából?

Igen, minden a nagymamától indult, és innen fejlődött ki a családi vállalkozásunk. Anyu az értékesítésért, a Mama a gyártásért, a nagybátyám pedig az anyagbeszerzésért felelt. Gyerekkoromban minden nyári szünetet bent töltöttem a varrodában, ami persze akkor annyira nem tetszett, de így utólag visszanézve örülök, hogy így alakult. Valóban kiszabtam egy trikó formát hat évesen, amit kézzel varrtam össze. Másnap abban mentem iskolába. Ez magától jött. Ahogy néztem a nagymamámat, ahogy készítette a ruhákat, én is elkezdtem mellette tevékenykedni. Persze abban az időben ez még nem volt tudatos dolog. Tizennégy éves koromtól jegyzem azt, hogy már tudtam, hogy divattervező szeretnék lenni. Már az elejétől kezdve magamra terveztem, aminek az is az oka, hogy annyira vékony voltam, hogy csak gyerekfarmert tudtam hordani. Persze közben meg azt is élveztem, hogy az általam készített ruha nem jött szembe az utcán, ráadásul így csak olyat hordtam, ami maximálisan tetszett.

Hogy lett ebből brand?

Mivel a barátaimnak tetszettek a magamnak varrt ruhák, egyre többen kezdték igényelni, hogy nekik is készítsek valamit, aztán ahogy elkezdett bővülni ez a kör, úgy jött a többi hozadék is. Megjelentek különböző magazinokban a ruháim, és ezáltal rám is kíváncsiak lettek az emberek. Ezalatt a pár év alatt pedig eljutottam oda, hogy most már szükség van egy saját üzletre.

Van benned olyan érzés, hogy megérkeztél?

Ezen az úton nem igazán lehet megérkezni, ahogy holtunkig tanulunk az élet más területein is, de azt mondhatjuk, hogy ez egy fontos mérföldkő.

A márka stílusa egyben a te saját stílusod is. Mikorra alakult ki?

Az ember folyamatosan változik, és ha visszatekintek a tizennégy éves önmagamra, és arra az útra gondolok, amit azóta jártam be, úgy érzem, hogy most a harmincas éveimre alakult ki a saját stílusom. Ez kicsit olyan számomra, mint a személyiség; jó ideig formálódik. A rám jellemző fekete-fehér színkombináció is a részemmé vált. Számomra a fekete színben is rengetegféle variáció és játék lehet. A kollekcióimban pont ezért megelégszem legtöbbször ezzel a két színnel, ami nem jelenti azt, hogy a munkám másik területén, ahol személyre szabott öltönyöket készítek, nem vállalok be egy sötétkéket vagy szürkét. A színes dolgok viszont nem tetszenek.

Tudni szeretnéd mi a divattervező kedvenc helye Budapesten?

Tovább

Vintage: stílus és életérzés - Interjú Stefánkovits Fannival

stefankovits_fanni_portre.jpg

Stefánkovits Fanni olyan, mintha egy 90-es évekbeli kult filmből lépett volna ki, és ez nemcsak a kék/zöld haja vagy a tökéletesen stylingolt megjelenése, hanem az őt körüllengő lazaság miatt is van. Évek óta vezeti az Antifactory Vintage helyet, gondosan kiválogatott használt ruhák és kiegészítők tömkelegével. Aki azt gondolta, hogy a 2000-es években beindult vintage őrületnek gyorsan vége lesz, nagyot tévedett, a most csütörtökön nyíló felújított és elköltöztetett üzlet is ezt cáfolja.  Fanni a ruhák iránti rajongásáról, az új irányról, és zenei projectjéről is mesélt nekünk.

Honnan jön a vintage ruhák iránti szenvedélyed?

Először az anyukám és a nagymamám cuccai között turkáltam, ott kezdődött minden. Aztán nagyon rákaptam. Ekkor voltam 14 éves. Egy idő után aztán nemcsak magamnak vásároltam a ruhákat, hanem minden olyan dolgot begyűjtöttem, ami megtetszett. Már a gimiben körvonalozódott, hogy valamilyen módon ruhákkal szeretnék foglalkozni, de akkor még nem tudtam, hogy konkrétan hogy.

Számodra mit jelentenek a vintage ruhák?

Például azt az izgalmas pillanatot, amikor találok egy különleges darabot. A vintage ruhák arra is jók, hogy kifejezzük magunkat. Ráadásul a minőségük is sokkal jobb, mint a most futó fast-fashion daraboknak. Vintage ruhát hordani nagyon személyes dolog. Mindegyiknek külön története van. Fura dolog, nincs jó memóirám, de arra mindig emlékszem, hogy mik voltak nálam, és amikor meglátom valahol bármelyik ruhámat, nagyon boldog vagyok. Az sem ritka eset, hogy egy buliban odajön hozzám valaki, és elmeséli, hogy milyen örömmel hordja.

Még több vintage!

Tovább

Nyitott műhely - Flatlab

021-2.jpg

A Flatlab nem egy egyszerű design bolt, de még csak nem is egy szimpla showroom. Egy olyan kreatív tér, ahol jól megférnek egymás mellett a ruhatervezők és a grafikusok, és ahol lehetőséged nyílik betekinteni a fiatal tervezők munkafolymataiba is, közben pedig különböző magyar termékek közül is válogathatsz. Valójában egy nyitott műhely és design bolt egyben, ami öt éve meghatározó eleme a budapesti design életnek. Egyik oszlopos tagja, Geréby Zsófi, az Urban Legend tervezője mesélt nekünk.  

Kiket találunk a Flatlabben, és mi köti össze őket?

A Flatlab stúdióként, co-working térként és design boltként is funkcionál. A studióban dolgozó két ruhatervezőt és négy grafikust elsősorban a személyes szimpátia hozta össze; a szakmáinkról való hasonló gondolkodás, a közös cél, hogy egy nyitott, izgalmas, új design teret hozzunk létre. Mi lennénk Kasza Emese, Laki Eszter, Szőke Gergely, és a Hidden Characters és jómagam, Gerébi Zsófi.  A boltban jelenlévő márkák közül kettő a sajátunk - a MEI KAWA és az Urban Legend, illetve a grafikusok termékei - mint a MENÜ szakácskönyv vagy a Five Morsels of Love, vagy a Hello Wood könyv. A kezdetektől forgalmazzuk a KAG táskákat és folyamatosan nyitott szemmel figyeljük az új magyar tervezőket és igyekszünk a profilunkba illő, szuper dizájnú termékeket bevonni. Jelenleg kapható nálunk Concept Eyewear, a Personal Perception, Hitka Viktória tányérai, a Malinovka, a Tatz, az Inkredible Letterpress, a Hosszúlépés, a Hungaropedia és a Zador szappanok. 

Mi változott a nyitás óta? 

A megalakuláskor elsősorban a saját tervezői tereinkre koncentráltunk, ez lényegében azóta sem változott. Az üzlet koncepcióján sokat finomítottunk az új tervezők és termékek bevonása során. Folyamatosan keressük az új, bemutatásra váró brandeket, és igyekszünk a munkáinkat minél nyitottabb keretek között közelhozni az érdeklődőkhöz. Egy idő után kulturális programokat is szerveztünk, így például fotókiállításokat, képzőművészeti bemutatókat. Igyekszünk emellett felhívni a figyelmet számunkra fontos globális és helyi problémákra, így segítettük például a Nyitott Szív Alapítvány és a Magyar Élelmiszerbank munkáját Hitka Viktória tányérjainak forgalmazásával, lokális kampányt szerveztünk Szíriában működő humanitárius szervezeteknek. 

016.jpg

Hogy látjátok a mai magyar deisgn életet? A gombamód szaporodó tervezők, magyar márkák erősítik vagy gyengítik egymást? 

Egyre színesebb és érdekesebb a magyar design élet, persze kevésbé átlátható, de ettől csak izgalmasabb! Sok jó kreatív energia csak erősíteni tudja egymást. Fontos, hogy egyre több, minőségi termék és szolgáltás van a piacon, ennek köszönhető, hogy eltáltalán újra értelme van magyar designról beszélni. 

Egyáltalán mennyit változott a magyar design?

Kreativitásban sosem volt hiány, de úgy látjuk, hogy egyre több energiát fektetnek a tervezők arra, hogy a termék eladható is legyen, hogy minőségi csomagolása, arculata legyen, és ami ennél is fontosabb, hogy eladható legyen, megfelelő kommunikációval, piacképes árazással. Ezekben szerintem nagyon sokat erősítik egymást a márkák, egymásnak adják a know-how-t, egymást húzzák felfelé. 

014-2.jpg

Személyes térként gondoltok Budapestre.

Mi itt vagyunk otthon. Ez nem csak azt jelenti, hogy ismerjük, mint a tenyerünket, hanem azt is, hogy alakítunk rajta. Az itt dolgozó grafikusok számos szórakozóhelynek, étteremnek, kultikus helynek készítettek arculatot, nem beszélve az új BKK logókról. Az Urban Legend márkának alap kérdése a várossal való szimbiózis, a város történeteivel való együttélés. 

Szerintetek mitől tűnik annyira izgalmasnak az idelátogatóknak?

Budapest egy igazi hely. Koszos, random, összevissza, de igazi. Erős hangulata van a belvárosi helyeknek, a párizsi hangulatú tereknek, a duna-partnak, a titkos kis zugoknak, a gangos házaknak vagy a török fürdőknek. Aki idejön, az megéli, hogy itt hogy élnek az emberek, és talán ez a legérdekesebb aspektusa annak, amikor az ember egy idegen városba látogat.