Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán


VENDÉG: CLAAP

A HOMERUN októberi vendég DJ-je

2016. október 05. - absolut_hu

teaser-1007.jpg 

CLAAP Franciaországból érkezik október 7-án pénteken a Fogasházba, hogy megmozgasson minden lábat, amit beindít az elektronikus zene! Előtte viszont ismerkedtünk kicsit a zseni DJ-vel. Jöjjenek a kérdések és a válaszok.

Mi volt az első olyan élményed, ami hatására a zene mellett köteleződtél el?

Egy dobszóló, amit egy big band koncertjén hallottam 12 évesen a szülővárosomban. Addig zongoraórákat vettem, de amikor megláttam a dobos fickót ilyen fantasztikus elánnal ütni a hangszerét, odafordultam a papámhoz, és azt mondtam: “Ezt akarom csinálni.” A koncert után odamentem a pasihoz, és megengedte, hogy megnézzem a cuccát. Voltak elektronikus dob padjai is, és S950-eséből elég őrült hangok jöttek. Emlékszem, volt egy full rackje tele samplerekkel, kompresszorokkal, egy keverővel és mindenféle izgalmas kütyüvel. Elmagyarázta, hogy mi hogy működik, és mivel már akkor nagy geek voltam, teljesen lenyűgözött a dolog. Teljesen belezúgtam ezekbe a cuccokba. Ez az élmény véglegesen meghatározta a későbbi zenei karrieremet: teljesen odavagyok a különböző ritmusokért, és minden olyan eszközért, amivel elképesztően őrült dolgokat lehet kreálni. Egyébként a találkozás hatására a következő héten már dobórákat vettem a zeneiskolában.

Hogy látod a zenei színteret most? Könnyebb vagy nehezebb érvényesülni DJ-ként?

Sosem volt egyszerű, és most sem az. Már eleve az sem könnyű, hogy olyan cuccokhoz juss, amikkel különleges zenét tudsz létrehozni. Ez egy folyamatos küzdelem. Emlékszem, a kezdetektől fogva keményen gyűjtöttem a pénzt a különböző eszközökre, szintikre, programokra és minden szarságra, ami a zenémhez kell. Most már szinte minden elérhető online, ami azt eredményezi, hogy boldog-boldogtalan zenét szerez, és a dalaival bombázza az embereket. Viszont sajnos a legtöbb nem jó. Ezáltal most az az egész nehézsége, hogy kitűnj ebből a fajta zajból. Minden korszaknak megvan a maga hátránya, sosincs semmi ingyen.

Ismerd meg jobban a francia DJ-t!

Tovább