Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán


ABSOLUT. StudioFlow #1 / Always Edgy beszámoló

2017. október 24. Hadik

2017. november 21. - absolut_hu

img_3988_1.jpg

Nagyon vártuk már a STUDIO CSALAR által szervezett első kerekasztal-beszélgetést, és nemcsak azért, mert izgalmas témával készült a csapat – stílusosan az edgység fogalmát járták körbe -, hanem azért is, mert olyan vendégeket hívtak erre az alkalomra, akik edgységüket olyan természetesen viselik, ahogy csak kevesen képesek rá. Mi most a legizgalmasabb gondolatokat gyűjtöttük össze.

A szereplők:

Bocskor Bíborkát a Megasztár harmadik szériájában ismerhette meg az ország. A tehetségkutatón 6. helyezést elért énekesnő viszont ahelyett, hogy végighaknizta volna a következő években az országot, fejest ugrott az undergroundba az azóta egyik vezető alternatív bandává érett Magashegyi Underground élén. Elmondása szerint sosem hitt a társadalmi elvárásokban, igazi átváltozóművész, egyszer díva, máskor meg ő a lány a szomszédból.

Molnár Viola Anna a Vous.hu női online magazin újságírója és szerkesztője. Kinézete a legszebb pin up modellekével vetekszik, stílusa viszont sokszor ironikus és szókimondó. Ez a kettősség teszi őt annyira különlegesessé, és egyben emeli ki szakmabeli társai közül. Civilben némi misztikum lengi körül, de cikkein keresztül sokat megtudhatunk arról, hogy mik foglalkoztatják, hogy érzi magát a világban. Akárcsak Bíborkát, őt is csodáljuk őszinteségéért és bátorságáért.  

Tóth–Kern Enikő az a fajta divattervező, aki nem elégszik meg a szokványossal, az átlagos igényt kielégítő darabokkal; cipői és kiegészítői már-már szobori minőségben tetszelegnek. Elmondása szerint nem csupán testet eltakaró divatcikket kínál, hanem élményt. Megjelenésében ott van egy kis femme fatale jelleg, de ő az, aki ha éppen ahhoz van kedve, simán nullásra borotválja a fejét. Folyamatosan kísérletezget, határokat feszeget; ez adja saját és művészete karakterét.

Jöjjenek a beszélgetés legizgalmasabb gondolatai!

Tovább