Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán


Színes buborékvilág – Interjú Szombat Évával

2017. február 03. - absolut_hu

szombat_eva_logozott.png

Bár már bizonyos körökben elég korán felkapták a fejüket Szombat Éva jellegzetes, színes, trashes képei láttán, a szélesebb közönséghez először az Ív&Candie projekt kapcsán jutott el, amit Gáldi Vinkó Andeával közösen hozott létre. Azóta megint saját útját járja, két könyve is megjelent Boldogság és Practitioners címmel, írt róla többek között a VICE és a Huffington Post. Szívesen jár a Józsefvárosi Piacra fotós kellékek után kutatni, kedvence a Rémálom az Elm utcában, diplomamunkája készítése során pedig a férfiakat és furcsa szokásaikat próbálta megérteni. Mi rá voltunk kíváncsiak, úgyhogy ki is faggattuk.

Amikor elkezdtél foglalkozni a Boldogság könyvvel, akkor volt benned egyfajta dac, hogy akkor is megmutatod a világnak, hogy nem muszáj a magyaroknak mindig panaszkodni és depisnek lenni?

Úgy volt bennem dac, hogy az emberek orra alá akartam dörgölni ezt a hozzáállást, kicsit ki szerettem volna parodizálni a magyar emberekre jellemző panaszkodást. Úgy éreztem, hogyha valaki végiglapozza a könyvet, és a végén elmosolyodik, akkor már elérte a célját. Figyelemfelhívás volt, hogy “Valamit csináljatok már, ne panaszkodjatok, mert ez nem vezet sehova!” Aztán a következő anyag, a Practitionersben már konkrét embereket mutattam be. Olyanokat, akik tesznek azért, hogy boldogok legyenek. 

A Boldogságot talán életvezetési könyvnek is lehet nevezni, amik most amúgyis nagyon kiemelt helyet élveznek a könyvpiacon. 

A könyv készítése közben mi direkt tanulmányoztuk is ezeket a könyveket Vida Verával, aki a szövegeket írta ; néztük, hogy épülnek fel, miket tartalmaznak, milyen tanácsokat adnak. Mondhatjuk úgy, hogy ezeket gyúrtuk össze, amit aztán átszűrtünk a mi világunkon keresztül. 

Mióta foglalkoztat téged a boldogság, mint téma?

2013-ban kezdtem a projektet, de maga a boldogság már jóideje foglalkoztatott. Mindenki boldog akar lenni, és ez gyakran összeköthető azzal, ha az ember nem érzi magát éppen annak. Akkoriban nem voltam igazán boldog, és nem is értettem az okát, mert úgy láttam, hogy minden rendben van az életemben.  Legtöbbször egy problémából indulok ki egy projekt kapcsán, ami aztán legtöbb esetben meg is oldódik a végére. Ezzel is így volt; úgy éreztem, hogyha ezzel a témával foglalkozom, akkor bevonzom a boldogságot. Ez olyan, mint egy terápia. És így is lett, most minden klappol. Bevált, úgyhogy most nem is tudom, hogy ezek után mivel foglalkozzak!? (nevet) Persze viccelek, ezen folyamatosan dolgozni kell, nem úgy megy az, hogy mostantól boldog vagyok és kész.

Érdekel hogy hozza létre Éva ezt a cukormázas világot?

Tovább

A balerinák titkos élete - Interjú Tünde Dórával, a Ballerina Project Hungary alapítójával és fotósával

web_01.png

Sosem lehet tudni, hogy az ember életében hova vezet az út, amire rálép. Tünde Dóra gyerekként kezdett balettozni, de végül nem abban találta meg magát. Pár éve viszont újra felfedezte magának ezt a különleges műfajt, de most már teljesen más szerepben. A fényképezőgép mögött állva próbálja megadni a táncosoknak a lehetőséget, hogy megmutathassák magukat. Ő hozta létre a New Yorkból indult Ballerina Project magyarországi ágát, és nagyon gyorsan sikerre is vitte. A táncosok képei gyakorlatilag végigturnézták a hazai médiát. Mostanra elérkezett az idő a továbblépésre, és hogy ez mit is jelent pontosan, a lenti interjúból kiderül, mint ahogy az is, hogy mi Tündi másik szerelem projektje.

Mit jelképez számodra a balett?

Nehéz kérdés, mert folyamatosan változik. Amióta balett művészeket fotózom, teljesen máshogy tekintek az egészre. Egyszerre látom belülről és kívülről, és ez magával hozott egyfajta hektikusságot is. Sokszor nagyon szeretem ezt a fajta fotózást, máskor pedig a hátam közepére sem kívánom. Ez hobbi számomra, nem ebből élek. Szerettem volna értéket teremteni itthon, előtérbe hozni a táncosokat. Eddig inkább csak az Operán keresztül lehetett találkozni a balettal, de az annyira szűk rétegnek szól, hogy az átlag semmit sem tud erről a művészeti ágról. Három évvel ezelőtt kezdtem a projecktet, és azóta nagyon sok más balettos anyag született, aminek örülök, mert ez azt jelenti, hogy végre előtérbe kerültek a táncosok. Főleg, hogy páran közülük világszínvonalon is megállják a helyüket. Nekem leginkább az a célom, hogy a kiemelkedően tehetséges fiatalokkal foglalkozzak. Ez egyrészt nekik is egy tök jó promóciós anyag, amit portfólióként is használhatnak, másrészt kipróbálhatják magukat olyan közegben, ami nem a színpad, nem a tükrös próbaterem. Számukra ez kihívás is, sok izgalmas dolgot csinálnak közben; például fel kell mászni egy hídra, vagy felállni egy 50 centis peremre a magasban.

A képeket nézve az az ellentmondás ugrott be, ami a balettot körüllengi. A balettművész kecses, légies póza és a vérrel­verítékkel járó gyakorlás, életstílus.


Azért tűnnek a fotók ennyire légiesnek, mert nem mozgóképek. Ez nem is könnyű feladat, mert tényleg azon múlik, hogy sikerül­e elkapnom a megfelelő pillanatot, ráadásul olyan szögből és pozícióból, ami megfelel a klasszikus vagy akár a modern balett kritériumainak. A helyes pozíció visszaadása, egy szép klasszikus balettpóz bemutatása számomra nagyon fontos. Sajnos sok olyan kép készül balett táncosokról, amik pont emiatt nem szépek; csúnyák az ívek, a szögek, a pózok. Erről nem a táncosok tehetnek, hanem a tükör, aki jelen helyzetben én vagyok. Hála az égnek bíznak is bennem a lányok. A fotózás alatt végig kommunikálunk, és a képek kiválasztása is úgy történik, hogy ők kiválogatják a nagyját, amit aztán én újra átnézek, és csak a legjobbak kerülnek ki. Nagyon fontos, hogy együttműködjünk, és ne arról szóljon a történet, hogy a fotós kiválaszt pár fotót, amit kép technikailag jónak lát. Mindig elmondom, hogy nem én találtam ki ezt a projektet. Sajnos itthon szeretnek úgy dolgokat beállítani, mintha saját ötlet lenne. A Ballerina Projectet egy New Yorkban élő hawaii fickó hozta létre 14 évvel ezelőtt, ami aztán végigsöpört az USA­n és most bár beférkőzött Európába is, és egyértelműen állíthatjuk azt, hogy forradalmat csinált. Pont emiatt mindig hozzá próbáltam hasonlítani a képeimet; néztem, hogy miben különbözik a kettő. Talán az egyik legszembetűnőbb az, hogy női szemmel látom a lányokat. A másik pedig a háttér: ő szinte bárhova beállítja őket, mert a táncosok annyira profik, hogy elég rájuk fókuszálnia. Nálunk már csak a kisebb számok törvénye alapján sincs sok igazán kiemelkedő táncos. Ha belegondolsz, évente itthon végeznek maximum huszan, és szerintem jó ha a fele a pályán marad. Így nálam nagyobb hangsúlyt kap Budapest, ráadásul sokszor próbálok speciális helyszínt keresni, néha elég extrém időpontokban.

Érdekel, hogy milyen extra és cseppet sem veszélytelen helyszíneken volt már fotózás?

Tovább

Absolut Budapest Bar Talk – Sztorik a pult két oldaláról

Kovács Dániel, bartender és Soós Bertalan, fotós

daniberci_01_web.png

Kovács Dániel, bartender és Soós Bertalan, a Lefotózlak! alapítója nem most találkoztak először. Persze a budapesti éjszaka sok embert összehoz, de náluk munkakapcsolattal kezdődött a haverkodás. A közös múlt talán még izgalmasabbá tette a feladatot, hogy jól kikérdezzék egymást, illetve, hogy Dani elkészítse Berci személyreszabott (?) koktélját. Danit azonban ismerve, egy jó nagyot csavart a dolgon, aminek közös koktélkészítés lett a vége a Prime Steak House-ban.

LENDÜLETBEN

D: Mióta is ismerjük egymást?

B: Szerintem 2004-ből, akkor kezdtünk együtt dolgozni.

D: Nagyon érdekes volt így megismerkedni, mert találkoztam már más fotóssal is úgy, hogy régebb óta követtem a munkáit, mint ahogy megismertem őt, de ez egészen más volt. Nagyon örültem, hogy olyan fotóssal dolgozhattam együtt, aki nem ez a „tucat”, hogy fotózgatok, és tök jó, és jó is lenne megélni ebből, mert jó kis alibi munka. Te teljesen más voltál, mint ezek az arcok. Ez a folyamatos lüktetés, ami jellemző rád, másokat is inspirál. Mi tart ekkora lendületben?

B: Szerintem hiperaktív vagyok, és ez a megoldás nagyjából mindenre. Nem bírok nyugton maradni. Meg nyilván szeretek fotózni és az a cél, hogy minél jobb képeket tudjak készíteni.

D: Csak a fotózásban vagy hiperaktív, vagy amúgy is?

B: Nem, amúgy is ilyen fazon vagyok, hát ismersz azért, jobbra-balra rohangászom, és mivel mindig nálam van a fényképező, így a kettőt összekötöm.

D: Nálunk volt az esküvőd a 360-ban (360 Bár- a szerk.), és egyedüli párként nektek engedték meg, hogy ott tartsátok. Gondolom ez egy örök élmény lesz.

B: Az biztos! Azóta is szívesen nézegetjük az ott készült képeket.

D: Egyformán pörgősök vagytok mindketten?

B: Nem, a feleségem pont az én ellentétem, nagyon nyugodt típus, úgyhogy kiegyensúlyozzuk egymást.

Nézd meg mit készítettek együtt a fiúk!

Tovább

Letűnt korok nyomában - Városi Gorillák interjú

varosi_gorillak.png

A Városi Gorillák az egyik legismertebb urbex csapat itthon. Ahhoz azonban, hogy jobban beleássuk magunkat a világukba, először érdemes tisztázni, hogy mi is az urbex egyáltalán. A szó az urban exploration angol kifejezésből jön, ami azt jelenti, hogy városi felfedezés. Ez leginkább olyan gyakran csoportos akciót fed le, ahol a túrán résztvevők elhagyatott épületekbe másznak be. Ez előfordul, hogy nem kis erőpróbával jár, hiszen van, amelyik magasan vagy éppen mélyen van, de mindenképpen zárva. Az urbex nem újkeletű dolog, már a 80-as években is elég elterjedt volt világszerte, és ha jobban belegondolunk, mivel a kíváncsiság egyidős az emberiséggel, így még valószínűleg sokáig fent is marad ez az esetekként nem is veszélytelen hobbi. Ma már szerencsére számos blogot böngészve mi is részesei lehetünk ezeknek a kalandoknak, kedvenc urbexeseinknek hála végre beleshetünk a titokzatos, romos épületek belsejébe. Az egyik főgorilla, aki legyen így egyszerűen Gorilla 1, most ebbe a világba vezet be minket.

Ha visszagondolsz, emlékszel, mikor töltött el először az az érzés, hogy olyan helyekre szeretnél benézni, ahova nem juthatsz be elvileg?

Gorilla 1: Legelőször akkor, amikor apukámmal sétáltunk még a Corvin Pláza helyén. Még álltak a régi épületek, az egykori bérházak – láttuk, hogy egy háznak nyitva van az ajtaja, ki volt plakátolva a bontási idő. Ott akkor néhányba be is mentünk. Az emelet le volt zárva, csak a földszintet tudtuk bejárni, na akkor nagyon késztetést éreztem, hogy jaj de felmennék az emeletre. Persze apukám nem engedte meg, úgyhogy ez váratott még magára.

Akkor végül mikor volt az első alkalom, amikor belógtál valahova?

Gorilla 1: Ez 2012. nyarán volt egy osztálytársammal, akit sikerült egyáltalán megfűznöm, hogy jöjjön el velem urbexelni. A római-parti egyik hotelbe mentünk be, és teljesen felkészületlenek voltunk: odamentünk egy fényképezőgéppel és kész. Végül nagyon jó nap lett belőle.

Na ez nagyon érdekes, hogy mondod, hogy felkészületlenek voltatok. Most hogy már elég profin csináljátok ezt, hogy készültök fel egy ilyen akcióra?

Gorilla 1: Tulajdonképpen mindig megtervezzük, hogy melyik helynél mekkora a rizikó. Például őrzöttebb helyre nyilván viszünk kötelet, kesztyűt, meg ott jobban körülnézünk, mielőtt bemegyünk. Viszont a nagyon gyenge épületek esetében, ahol  se kerítés, se kutya, se kamera, se biztonsági őr, általában csak úgy belógunk.

Érdekel, hogy milyen meglepetések érték már a gorillákat?

Tovább

Absolut No Fury by BÁRSONY BENCE

Egy kép története

kiallitas3_300x200k.jpg

Vannak egy művész életében olyan meghatározó pillanatok, amikre nemcsak egyszerű mérföldkövekként tekinthetünk, hanem igazán nagy pillanatokként. Bársony Bence a május 28-i kiállítására különleges dologgal készült. A kép már méretéből adódóan is impozáns volt, de a téma, a megvalósítás és az üzenet még ennél is erősebb. Hogy zajlik egy ilyen fotózás? Milyen nehézségekkel találták szembe magukat a készítők, és hogy került Brad Pitt a tankra? Bársony Bence beavat minket.

KONCEPCIÓ

"Az Absoult Vodka megkeresése után, nem sokat kellett gondolkoznunk, hogy milyen meglepetéssel készüljünk a party kiállítás látogatóinak. Peleskey Bence barátommal már régen terveztük, hogy készítünk olyan közös kép sorozatot, amelyen Én is, mint alkotó szerepelek vizuálisan. Azon a héten pont jött egy lehetőség, hogy egy működőképes katonai forgalomból kivont tankot vegyünk birtokunkba egy fotózás erejéig. Nem volt nehéz kitalálni, hogy Én a haditudósító, dokumentalista fotós szerepét fogom betölteni, aki végig frontvonalon kiséri társait, és döbben le a háború borzalmain."

bence_backstage_01.png

BACKSTAGE

"A fotózást megelőzően, Bence már felmérte a terepet, és mire a fotózás napja eljött már minden készen állt, hogy jó anyagokat készítsünk. Ő szerezte a ruhákat is, de persze mindig mindent egyeztettünk, hiszen szeretünk biztosra menni. Azon a napon borús esős időnk volt, aminek kimondottan örültem, mert szerettem volna a fátyolos, szórt, ködös fényekkel is éreztetni a fotó témájának drámai hangulatát. Sokféle beállítást csináltunk, amit állványról készítettünk magunkról. Ilyen esetben előre bemért szögekkel, fényekkel, beállított kamera beállításokkal dolgozom, amit egy távkioldó segítségével időzítve tudok aktiválni."

bence_backstage_02.png

bence_backstage.png

Hogy került Brad Pitt a fotózásra?

Tovább

Az élet több, mint pár fotó - Bársony Bence interjú

barsony_bence_portre_03_logozott.png

Valószínűleg sokan egyetértenek abban, hogy Bársony Bence nem egy szimpla fotós. Azt a 21. századi művészt testesíti meg, aki nemcsak az alkotásban kiemelkedő, hanem a márkaépítésben is. Ő az, aki egyszerre alakítja karrierjét tudatosan és intuitív módon. Ritka, hogy valaki ennyi évvel a háta mögött, megjárva a kereskedelmi TV-k világát is, ilyen lendülettel és őszinte kíváncsisággal tudjon a hivatásához fordulni. Mik hozzák lázba egy fotózás során, vagy egyáltalán milyen az, amikor valaki férfiként férfi „múzsát” választ? Ezekről is szó esett a beszélgetés során, aminek kivonata ez az interjú.

Szerinted mitől lesz valaki jó fotós?

Az ember úgy válik jó fotóssá, ha a hozott tehetséget sok-sok hosszú éven keresztül érleli magában miközben folyamatosan alkot, majd jön egy pillanat, amikor elcsíp egy olyan vizuális gondolatmenetet, ami közel áll a saját „ars poetikájához”. Ezáltal kialakul egy egyénisége a szakmán belül is. Szerintem a jó fotós sosem elégedett azzal, amit csinál, úgyhogy mindig fejleszti önmagát, legfőképp a látásmódját.

Melyik a kedvenc részed a fotózási folyamatban?

Amikor megszületik az alkotás vágya, hiszen egy kreatív kép születése mindig előbb történik meg, minthogy fizikai formát ölt. Ha megvan gondolati síkon, akkor elindul egy izgatott állapot, hogy mindez megvalósuljon, hiszen rengeteg körülmény és behatás befolyásolja. Fontos része a megfelelő helyszín, az alany felkutatása, a megfelelő idő kitalálása és persze a technikai feltételek, a stábról nem is beszélve. Aztán az utómunka teszi fel a pontot az i-re, ott történik meg a beteljesülés.

A Facebook oldaladon egyből a Sebestyén Balázsról készített portrésorozatba botlunk. Mi számodra a legnagyobb kihívás egy portré készítésében?

Az a fotó pont azért hangsúlyos az életemben, mert nagyon sok évet töltöttem egy kereskedelmi csatornánál, ahol művészileg folyamatosan keretek közé voltam beszorítva. Ami engem kielégített volna művészként, az nem volt piacképes. Azért szeretem Balázsról ezt a portrésorozatot, mert ezek nem szokványos képek. Nagyon tetszett ezen a fotózáson, hogy igenis ki lehet hozni (egy leállás alatt) olyan dolgokat olyan emberekből, akik amúgy képernyőn vannak, amik nem kimondottan képernyő képesek, és ennek ellenére mégsem lesznek hivalkodóak vagy szélsőségesek a fotók. Portrékészítésnél mindig párhuzamot vonok az énnel, akit fotózom. Szituációba helyezem. A leghatásosabb az, amikor eleve olyan környezetbe kerül az illető, ahol adott az, hogy ő milyen szerepet játsszon. A cél, hogy a szituációból ki kell hozni, hogy az illető saját magát adja. Ezt néha már szinte stand-up comedy jelleggel érem el. Ha definiálnom kell, egy jó portré az egy olyan elkapott pillanat, ami a legőszintébb az adott alanytól, egy reakció, amit egy olyan helyzetre ad, amibe belecsöppent éppen.

Érdekel, mik Bence kedvenc fotós témái?

Tovább

3 perces szabály – Interjú Horváth Viktorral

horvath_viktor_01_logozott.png

Pár évvel ezelőtt még csak ment a sutyorgás a belvárosi kreatívok között, hogy van az a Horváth Viktor, aki tök jó videókat készít. Mára már komoly reklámfilmek köthetők a nevéhez, de az igazi örömet még mindig az jelenti számára, ha videóklipeket készíthet. Persze ezen a fronton is egyre több a megkeresés, ami már csak azért is jó, mert ahogy lassan kilépünk a retinánkba égő alacsony színvonalú klipek korszakából, egyre több nemzetközi színvonalú videóval találkozhatunk. Viktor nevéhez köthető több fesztiváldíjas videó, ezek közül az Yvein Monq botladozós klipjére, a TWUNra olyan magazinok is felkapták a fejüket, mint a GQ vagy a FADER. Mesélt nekünk a gyerekkori rajzmániájáról, a punk gyökereiről és arról is, hogy mi a jó klip titka.

Mikor lettél a képek megszállottja? Hogy kezdődött a sztorid?

A rajzolásból indult az egész. Kicsiként is sokat rajzoltam, például BVSC logókat a vízilabdákra gagyi graffiti stílusban. Emlékszem, már gimi előtt nagyon benne voltam a karikatúrákban, NBA sztárokat rajzoltam a csapattársaimnak ötszáz forintért, de persze mindegyik ugyanúgy nézett ki, csak a mezük volt más. (nevet)

A te generációdnál már bőven jelen volt a videókamera, mint a fontos családi események megörökítő eszköze. A kamerázás akkor is érdekelt már?

Persze, mint a legtöbben, én is lenyúltam faterom porosodó VHS kameráját és már az általánosban úgy csináltunk kisfilmeket, hogy felvétel közben vágtam az anyagot a kamerán. Kronológikusan vettük fel a sztorit úgy, hogy minden jelenet után kicsit visszatekertem a kazettát és ahol jónak láttam ott már nyomtam is újra a rec gombot. Az utolsó cigi, a Macskavadászat vagy a Papírfej bosszúja 1,2 mind ekkor születtek és merültek azonnal a feledés homályába.

A zene mikor került a képbe?

Általánosban a bátyám barátnőjétől kaptam egy punk válogatás kazettát, olyan gagyi dolgokkal, mint az Offspring meg a Green Day, és mellesleg Ganxta Zolee is nagyon nagy hatással volt a tizenéves Viktorra! (nevet) Aztán a gimiben úgy alakult, hogy megismertük ezeknek a zenéknek a gyökereit, és onnantól kezdve elkezdtünk igazi punk zenekarok koncertjeire járni; Gödőllőre a Trafóba, Csepelre a Freeportba, ahol például a vége felé már bokáig állt a húgy. Persze jöttek sorban a zenekarok is, hiszen ez az a műfaj, ahol minimális zenei tudással, de sok mondanivalóval és még több lelkesedéssel már érdemes bandát alapítani. Az én esetemben punkot, egy kis hardcore- t aztán meg ska-t.

Úgy tűnik, hogy megmaradt benned valahol ez a korai lázadó, igazi underground arc maradtál. Nem ragadott el a reklám csillogó-villogó világa...

Egyrészt, mert szerintem nem létezik ilyen, másrészt, mert szeretem az undergroundot, ezt a falu hangulatot. Azok az emberek, akik ugyanabban az időpontban ugyanazon az helyen vannak, valószínűleg hasonlóképpen élnek, gondolkoznak. Amúgy sokszor vicces ugyanezekkel az arcokkal a megszokottól eltérő napszakban összefutni. Nekem ez a városi patkány lét a természetes, ebben érzem jól magam.

Tudd meg, mik Viktor kedvenc budapesti helyei!

Tovább

Egy igazi lokálpatrióta – Interjú Talabér Gézával

150804_6677-2.jpg

Aki nem ismeri Talabér Géza fotóit, vagy akár őt személyesen, nem is mondhatja, hogy otthon van a belvárosi éjszakai életben. Sőt, Géza jellegzetes fekete-fehér képeit látva úgy érzi az ember, hogy a világ legjobb bulijáról maradt le, ha éppen nem volt ott. Első munkái a Telep mindennapjainak az életét bemutató képek voltak. Ma már nemcsak buli fotózással foglalkozik, sok rendezvényen jelen van, és egyre többet dolgozik ügynökségek számára is. Mi inspirálja a legjobban mostanában? Vagy milyen képeket szeret még készíteni a party fotókon kívül? Ezeket mind elmondta nekünk a vele készített interjúban.

 

Ez tényleg igaz, hogy a fotózás mentett meg a katonaságtól, vagy csak urbánus legenda?

Tényleg így volt. A katonaság elől a menekülő pontot az jelentette számomra, hogy legyen egy iskolai igazolásom. Egy haverom járt ebbe a Práter utcai suliba, és ő íratott be. Bevallom őszintén, én meg sem néztem, hogy miről van szó, de arra gondoltam, hogy csak jó lehet nekem. A suli alatt sem gondoltam még, hogy ez komolyra fordulhat, inkább hobbiként fogtam fel. Analóg fotózást tanultunk. A mai digitális technikához szokott embereknek viccesnek tűnhet, hogy grafittal retusáltuk a negatív képet és pengékkel kapargáltuk a pozitívat, hogy valami legyen. Közben jelentkezni kellett gyakorlati helyre fotósokhoz, és bekerültem egy stúdióba asszisztensként. Egyszerre több fotós keze alá dolgoztam, és ott kezdtem érezni, hogy ez több lesz, mint egy egyszerű hobbi. 

 

Mikor kezdődtek a saját munkák?

Már a fotóstúdióban való gyakornokoskodás alatt voltak saját dolgok. A legfontosabb a Telep. Pontosan 5 éve hozták össze a barátaim. Én elkezdtem megörökíteni az ottani eseményeket. Ennyit tudtam hozzárakni. Ha visszanézem azokat a képeket, még messze voltam a jelenlegi stílusomtól. 

 

Tovább

Budapest by KoPé

Kovács ‘KoPé’ Péter az Absolut Budapest kampány számára készített fotóin Budapest jellegzetes helyszínei jelennek meg nagyon nem szokványos módon. Hogy mi is ihlette ezeket a képeket?
KoPét gyerekkora óta érdekli a csillagászat és az űr. Amikor gyerekkorában beteg volt, és lexikonokat böngészett, mindig ezeket a részeket olvasta a legtöbbet.

KoPé saját szavaival:


Bolygókat, csillagképeket rajzoltam. Talán ezért is szeretem annyira azokat a filmeket, amik az űrben játszódnak. A városi fényektől sajnos túl sok csillagot nem látni, ezért többször elképzeltem már, hogy milyen lenne a csupasz budapesti éjszakai égen a sok csillag és az északi fény, egy meteor (ahogy elég zuhanás közben), vagy néhány közelebbi bolygó látványa.

screen_shot_2015-07-23_at_07_16_35.png

Tovább