Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Pasztel színek harca - Interjú Herbert Anikoval

2018. június 12. - absolut_hu

 haniko.jpg

Herbert Aniko Haniko munkáiban egyszerre van ott a természet lágysága és a légies nőiesség. Ő maga is finom, kedves jelenség, akiből csakúgy árad a pozitív energia. Művészetére ugyanúgy hat a kortárs irodalom, a film, a távol-keleti művészetek és a slowlife jelenség. Június 13-án a K.A.S. Galériában látható legújabb kiállítása, a Rejtett kert. Aniko alázatos, szerény, közben pedig ott van benne egy erős tudatosság, és egy jó nagy adag bátorság is. Találkozásunk során szó esett egy észtrországi kalandról, Váczi Eszterről, rengeteg író és film zseniről és arról is, hogy milyen jó néha eltévedni Budapesten. 

Tavaly Észtországban voltál. Mit csináltál ott, és milyen tapasztalatokkal jöttél haza?

Két másik magyar művész lánnyal voltam Tallinban és Muhu szigetén. Utóbbi egy kicsi sziget, a minimál minimáljaként kell elképzelni az ottani körülményeket: szalmán aludtunk egy skanzenben, a kunyhótól több száz méterre volt a mellékhelyiség, a nomád kategória magasfoka, ami után jó volt visszatérni a civilizációba. (nevet) Egy workshopon vettem részt, ahol print technikát tanultunk, amit már egy ideje ki szerettem volna próbálni. Meglátogattunk egy másik művészt, Urmas Viik-et is, aki egy üvegházakkal szegélyezett nagybirtokon lakik. Nagyon álomszerű az egész hely: a tengerparton van egy kis üvegház, ahol filozofálhatsz az élet nagy dolgairól. Az ottani mentalitás nagyon közel áll hozzám. Idén júliusban vissza is megyek a Balti-tengerhez, most Lettországban fogok eltölteni egy hetet egy művésztelepen, ősszel pedig visszatérünk Tallinba, ahol a már említett két művészlánnyal lesz közös kiállításom.

Hogy viszonyulnak ott a művészethez?

Sokkal egyszerűbb, sokkal tisztább a művészethez való viszonyulásuk. Az ő iskolarendszerükben a művészeti oktatás is eltérő, illetve az én meglátásomban művészet náluk a hétköznapok részét képezi.

Egyre népszerűbb itthon is a slowlife, mint életforma. A te életedben ez hogy jelenik meg, mennyire fontos számodra?

Én megrögzötten próbálom követni ezt az életformát több-kevesebb sikerrel. Alap dolog nálam például, hogy szelektíven gyűjtöm a szemetet. Az alkotás során a felesleget újra felhasználom egy másik munkámban. Általában biciklivel közlekedem, vagy ha lehet, akkor tömegközlekedést használok. Mostanában arra is próbálok figyelni, hogy egy évben legfeljebb kétszer, háromszor üljek repülőre, a többi utat próbálom inkább busszal, vonattal megoldani. Nekem a gondolkodásom is olyan, hogy vagy nagyon rákoncentrálva csinálok valamit, vagy sehogy. Próbálok ezzel az életformával mindenkit megfertőzni, például hangsúlyozom, hogy ha boltba vagy piacra mész, akkor vigyél magaddal szatyrot. A jövőre gondolok, és mindig csak azt veszem meg, ami tényleg szükséges. Emellett igyekszem minőségi dolgokat vásárolni, és ha tehetem, akkor magyar termékeket. Nagyon szeretem a magyar tervezők munkáit, azokat például second handes, vintage darabokkal is szoktam variálni. Ha ruhákról van szó, akkor olyan darabokat választok, amiket évekig tudok viselni. Egyébként sem szoktam shoppingolni járkálni, alapvetően ez a pláza kultúra nem is áll közel hozzám, inkább a kisebb boltokat kedvelem.

A munkáid egyrészt nagyon természetközeliek, másrészt egy erőteljes nőies, finomság is van bennük. Te hogy jellemeznéd a saját művészetedet?

A letisztultság mindenképpen jellemző. Egyszerű formák, minél egyszerűbben próbálok elmondani akár bonyolultabb dolgokat is. Van a munkákban egy magasfokú érzékenység és líraiság, ami átfolyik rajtam. A tapasztalásaimat adom tovább, és ezáltal próbálom a nézőt az ő világának a megtalálására, megismerésére inspirálni.

Tovább

Acélos elegancia - Interjú Domokos Dórával, a Delacier alapítójával

delacier_03.jpg

Domokos Dóra tökéletes példája annak, hogy lehet úgy tovább vinni egy családi örökséget úgy, hogy abból egy teljesen új dolog szülessen! Édesapja fémipari vállalkozása és édesanyja ruhák iránti szeretete legalább ugyanannyira hatással volt rá, így összekötötte a kettőt, ami különleges kiegészítőkben kelt életre. A DELACIER darabok egészen komplex technikával készülnek, az acél keménysége, a bőr természetességével és a cérnakép technika játékosságával keveredik. Ahogy a DELACIERben, az életében az egyensúlyra törekszik; a természetben eltöltött pillanatok után szívesen nyüzsög a városban is. Dórival a közösség erejéről, márkaépítésről és természetes Budapestről is beszélgettünk. A lenti interjúban erről mind lesz szó, sőt, sok másról is.

Mennyi ideig tartott, amíg kikísérletezted ezeket az ékszereket?

Ruhatervezőként végeztem, és ez a technika, amit az ékszereimnél használok, a diplomakollekcióm kapcsán született meg. Az érdekelt leginkább, hogy a fém, hogy tud a textilbe beépülni. Mivel eleve érdekeltek a kézműves technikák, a textil manipulációk és az izgalmas anyag társítások, elkezdtem kísérletezni abban a reményben, hogy sikerül valami olyan dolgot kitalálni, amitől teljes lesz a kompozíció. Először a lemezek vastagságával és a különböző furatok sűrűségével játszottam, azt kerestem, hogy mi kell ahhoz, hogy létrejöjjön egy esztétikus forma. Ez minden terméknél változik, ráadásul most már bőrrel is dolgozom! Elég sok idő volt, amíg a kezdeti lépések kialakultak, a technológia nagy része körülbelül egy év alatt született meg, ami a már említett egyensúly megtalálását jelentette, azóta is kisebb fejlesztések, továbbgondolások azért akadnak.

A márka jellegzetes arculata hogy alakult ki?

Bárhogy is nézzük, ez nem egy szimpla ékszermárka, sokkal nagyobb volumenű termékekben gondolkodom, mint egy ékszertervező, mert elég széles a termékpalettám. A leglátványosabb kiegészítők egészen vad, extravagáns darabok, amik alapjában véve határozzák meg a márka hangulatát, de a piac megkívánja, hogy a kifutóra szánt hámok és grandiózusabb darabok mellett legyen olyan vonal is, ami a vásárlói igényeket és szokásokat veszik figyelembe. Valójában jól tud működni ez a kettősség.

Az extravagáns vonalból mi az abszolút kedvenc?

Az övek; ezeket tervezni is nagyon szeretem! Annak ellenére, hogy látványosabb darabokról beszélünk, ezek a mindennapi életben is abszolút kényelmesen hordható kiegészítők.  A másik amiért a kedvenc darabom, mert egy nő minimál stílusú gardróbjába tökéletesen beilleszthető. Akár egy kisfeketéhez vagy egy magas derekú nadrághoz is felvehető, gyönyörűen kiemelve a női derekat!

Tovább

Aki elhozta nekünk Balit - Interjú Szánthó Kingával, a BORNEO alapítójával

szantho_kinga.png

Szánthó Kinga tizenkilenc évesen vágott bele élete kalandjába. Balira utazott egy egyetemi ösztöndíjjal, és egyből beleszeretett az országba és a balinéz életérzésbe. Itt fedezte fel azt az ambíciót is magában, hogy táskákkal és ruhákkal szeretne foglalkozni. Az anyag adott volt; a rattan nemcsak természetessége miatt fogta meg, hanem mert gyönyörű időtálló dolgokat lehet belőle előállítani. Mivel Borneo szigetéről származik, a név adta magát. Ma már Budapesten is egyre több BORNEO táskát lehet látni az utcán – az interjú készítése közben is „elhaladt” mellettünk egy a Pozsonyi úton. A kezdetekhez képest az évek alatt kibővítette a termékpalettát; ruhák, papucsok, egyéb kiegészítők is helyet kapnak a kollekciókban, jelenleg pedig egy bikini vonalon dolgozik. Kinga ma már ugyanúgy otthonának tekinti Balit és Budapestet is. Erről a különleges tíz éves utazásról mesélt nekünk, és beavatott minket aktuális nyári kollekciójának, a Dançano keletkezésének történetébe is.

Az emberek többsége csak álmodik arról, hogy egyszer eljut Balira, és itt vagy te, aki nemhogy kint éltél, de egy divatmárkát alapítottál ott. Egyáltalán hogy kerültél oda?

Tizenkilenc évesen egy ösztöndíj által jutottam ki Balira, ahol eredetileg egy évet terveztem eltölteni az egyetemen. Akkor éppen az ELTE-n tanultam Társadalom Tudomány szakon, Balin a szociológia szakon leginkább az indonéz kultúrával foglalkoztunk. Azonnal szerelembe estem az országgal! Az alatt az egy év alatt nagyon sok szigetet bejártam. Amikor vissza kellett jönnöm, folyamatosan azon gondolkoztam, hogy tudnék visszamenni. Végül, egészen a diplomáig, a két ország között ingáztam amikor csak tehettem. Utána pedig ki is költöztem. Ezalatt az idő alatt bontakozott ki bennem, hogy szeretnék divattal foglalkozni. Mindig is érdekelt, ami valószínűleg a családom hatása is, ugyanis anyukám ruhákat készít, és nálunk valahogy mindenkire jellemző, hogy fontos számára az esztétika. Hiába érdekeltek már egészen tinédzser koromtól a ruhák, a pályaválasztás kapcsán nem jött szóba ez a lehetőség. Egyértelműen Bali hozta ki belőlem, hogy szeretnék ezzel komolyabban is foglalkozni.

Mit tudott Bali ilyen téren?

Ott csodálatos a képzőművészet, a fa- és kőfaragás, a hímzés, a gyöngyfűzés, a batikolás, ezek mind a hétköznap részei. Annyira harmóniában van a balinéz művészet az életstílussal. Tipikus szigetlétforma; motorozol, lemész a partra, feljössz onnan, finomakat eszel; teljesen meg tudod élni a szabadságot. És az a természetközeliség, ami ott jellemző az emberek életére, nagyon közel áll hozzám is, és persze a márkához is. Ezt az érzést szeretném átadni másoknak is általa. Valójában a BORNEO is teljesen természetesen jött az életembe; sok apró lépés kellett ahhoz, hogy létrejöjjön. Kint más divat brandek számára dolgoztam, és közben szépen idővel megszületett a saját márkám is. Végül úgy döntöttem, hogy csak erre fogok fókuszálni.

Tovább

Nem minden szürke, ami beton - Interjú a BETONworkshop tanárával

betonworkshop_01.jpg

A betonról van egy általános vélekedés, hogy szürke és unalmas. Erre többen is rácáfoltak az utóbbi időben, sőt, ma már azt is ki merjük jelenteni, hogy az egyik legizgalmasabb anyag, rengeteg felhasználási móddal. A BETONworkshop elindítói is ezt a nézetet szeretnék erősíteni, úgy tűnik sikerrel; egyre nagyobb számmal vesznek részt workshopjaikon nem szakmabeliek is. Jelenleg több városfejlesztési projektben is benne van a csapat. A Gellért Fürdőből kifolyó termálvizes csatornánál található beton installáció, ami funkciójából adódóan a Kifolyó nevet kapta, is ilyen, grillel, kutyaitatóval, padokkal, sporteszközökkel. Június 9-én a Wellness világnap alkalmából egy gerilla wellness party keretében most kellemes társaságban bárki kipróbálhatja a medence alján található lábmasszírozó golyócskákat, kezében egy finom Absolut koktéllal. Szeidl Dóra a BETONworkshop egyik koordinátora és tanára mesélt nekünk a projektről, keramikusként a betonhoz való viszonyáról, és arról, hogy mit szeret a legjobban Budapestben.

Mintha újra felfedeztük volna a betont. Ez valóban így van, vagy csak azért érezhetjük így, mert egyre szélesebb közönséghez jut el?

Úgy gondolom, hogy inkább egy technológiai váltást lehet megfigyelni. Sokkal finomabb, szebb, barátságosabb, színesebb palettája van ennek az egésznek, mint pár évvel ezelőtt. Másrészt nagyon sokan kezdtek el foglalkozni a betonnal, mint alapanyaggal, és sok olyan platform nyílik, ahol meg lehet tanulni a felhasználását, ráadásul nagyon szép dolgok készülnek.

Az elmúlt években a beton, mint alapanyag, talán az IVANKA márka révén került be a köztudatba. Szerinted mik a betonnak azok a felhasználási módjai, amik a különböző művészeti ágakban meg tudnak jelenni? Te mivel találkozol?

Én talán a néhány éve dinamikusan elindult KAZA Concrete nevű magyar céget említeném, akik nezetközi piacra gyártanak plasztikus betoncsempéket. Márcsak azért is mert a KAZA a BETONworkshoppal is együttműködő csapatnak bizonyult, a workshop keretében a diákok lehetőséget kaptak gyárlátogatásra, szakmai részletek megismerésére. De a BETONworkshopot életrehívó csapatunk, az S39 Hybrid Design is hírhedt míves köztéri betonjairól. Mi készítettük a Széll Kálmán téri új óráját és a metro bejártban lévő térképfalat, illetve a Dohány utcában található Gettó emlékfalat is. De számos más izgalmas manufaktúra alkalmazza már ezt az izgalmas anyagot a betonékszertől a csempén át a hangszóróig és bútorokig. Betonból készülnek szobrok is! Csurgay Ferenc szobrászművész, sok mai fiatal „betonosnak” mestere, nagyon izgalmas formákat készít ebből a képlékeny anyagból. Ívelt és áttört tárgyak, amiknek sajátkészítésű zsaluzata akár viaszaból vagy döngölt földből is lehet. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egyre több olyan technológia van, ami alkalmas arra, hogy zsaluzatot készítsünk belőle. Ilyenek például a különböző lépésálló habok, vagy akár 3D printelt műanyagok, amiket lehet faragtatni, esztergáltatni, pontosan precízen dolgozni velük. Egy betonból készült ékszer esetében, lehet színezni, vagy akár más anyagokkal társítani. És ott van még az üvegbeton is, ami Losonczy Áron fiatal magyar építész szabadalma, az egész világon elismert találmány. Nagyszerű, hogy a betont, egyre több helyen látni, és bár nagyon sok huncutságot tud művelni, mégis kezdetben egyszerűbb elkezdeni használni, mint sok más anyagot, például az üveget., aminek a megmunkálásához azonnal rengeteg gép szükséges. A beton kisméretben nagyon készséges anyag.

Tovább

Absolut StudioFlow #6 / Hashtag - mozgalmak

31562794_1833832533351033_7333616637414735872_n.jpg

Április 24-én az Absolut StudioFlow keretén belül újabb négy vendéggel és az őket moderáló Csalár Bencével töltöttünk el egy kellemes, nevetős, érvelős, információ cserés két órát, ahol a hashtag-mozgalmakról, az ezekhez  köthető új generációs aktivizmusról és az online világban rejlő véleménynyilvánítási lehetőségekről volt szó.  Nagy örömünkre a résztvevők azt is bevállalták, hogy válaszolnak a mi kérdéseinkre is, így mielőtt megérkezne a tegnapi gasztroforradalomról szóló Absolut StudioFlow posztja, megosztjuk veletek Ráskó Eszter, Lovász Laci, Szántó Péter és Farkas Edina Lina meglehetősen frappáns válaszait.

Tovább

Absolut Budapest Bar Talk - Sztorik a pult két oldaláról

Vágó Réka, cipőtervező és Pető Lajos, a Bar Pharma vezető bartendere

dsc00105.jpg

A cipőtervezés és a koktél készítés elsőre nagyon távol áll egymástól, szereplőink viszont gyorsan bebizonyították az ellenkezőjét. Vágó Réka Pető Lajos, a Bar Pharma bartenderének vendégeként nemcsak a italok, hanem a kérdések terén is bevállalós volt, úgyhogy nagyon izgalmas beszélgetésnek lehettünk a tanúi. A legjobb pillanatoknak most ti is részesei lehettek.

ISMERŐS ÍZEK MÁS FORMÁBAN

Réka: Imádni fogod a kérdésemet, mert én is így érzek, amikor megkérdezik tőlem, hogy mitől jellegzetesek a cipőim. A Pharma-nak mi a sajátossága, a stílusa?

Lajos: A hely alapstílusát a sok friss és szárított fűszerek adják, és jellemző a zöldégek és bitterek használata. Egy idő után adta magát, hogy egyszercsak elkezdtünk a konyhából átemelni különböző ételeket, ízpárosításokat. Van, hogy ez úgy jelenik meg, hogy a vendég a koktéljához kap valami kiegészítő ételt, példáult lecsót vagy bacont, de az is gyakori, hogy bizonyos ételeket használunk fel arra, hogy izgalmasabbá tegyünk egy koktélt. Volt már arra példa, hogy kacsazsírral érleltünk italt, amit csokoládéba forgatott töpörtyűvel tálaltunk. 

Réka: Milyen volt a fogadtatása?

Lajos: Nagyon jó! Rengetegen kérték. Ettől fellelkesülve kezdtünk különböző ételeket átültetni italokba. Nemrég egy olyan vodka alapú koktélt készítettem, ami érzetre egy tárkonyos ragúleves volt.

Réka: Neked van kedvenc ízed?

Lajos: Inkább a kesernyés, savanykásabb ízek felé tendálok.

Réka: Akkor én jól járok, ha készítesz nekem egy koktélt, mert nekem is hasonló az ízlésem ilyen tekintetben. Az édes italok nagyon nem az én világom.

Tovább

Tuti recept nincs, csak intuíció - Interjú Lotfi Begivel

lotfibegi_portre_logo_zott.jpg

Lotfi Begi ma az egyik legfelkapottabb producer itthon. Az általa készített remixek szinte biztos a rádiók lejátszási listáin kötnek ki, legtöbb esetben a legelőkelőbb helyeken. Legtöbben a Compact Discoból ismerik, de azt csak kevesen tudják, hogy az elektronikus zene mellett, a keményebb műfajokért is rajong, jó ideig pedig a legnagyobb nevű zenekarokkal dolgozott koncertszervezőként. Itthon általában sokrétűnek kell lenni annak, aki érvényesülni szeretne a zeneiparban, és pont emiatt az elmúlt húsz év kitermelt magának jó pár olyan kulcsfigurát, akik a zenészlét mellett fontos szerepet töltenek be a háttérmunkálatokban is; menedzserkednek, szerveznek, kiadóban dolgoznak. Begi ennek a „klubnak” az egyik oszlopos tagja. Május 26-án a Yellow Budapest ELYXIR II. partyján lép fel, ennek apropójából beszélgettünk vele a kezdetekről, rajongásról, tét nélküli alkotásról és Budapestről.

Lassan húsz éve foglalkozol zenével. Sosem volt olyan érzésed, hogy elég volt, váltasz?

Érdekes, mostanában többször előkerült ez a téma a velem készített interjúk során, remélhetőleg nem azzal a célzással, hogy ideje lenne abbahagynom. (nevet) Nekem egyszerűen létkérdés a zene. Lehet, hogy ezek most nagy szavaknak tűnnek, de el sem tudom képzelni, hogy mással foglalkozzak. Soha nem történt meg velem, hogy elbizonytalanodtam volna. Lehet, hogy a szüleimnek voltak olyan gondolataik, hogy majd kinövöm, és lesz valami más „rendes” munkám, ezért hagytak, hogy azt csináljam, amit szerettem volna, de az elejétől kezdve nagyon komolyan gondolom ezt az egészet, így maradtam a zenélésnél. Ha mégis valami folytán váltanom kellene, akkor a konyha felé venném az irányt, mert a főzés a másik olyan terület, amit nagyon szeretek. Ez viszont csakis akkor történhetne meg, ha arra lennék kényszerítve.

Ezalatt a hosszú idő alatt viszont szinte minden területét megjártad a zeneiparnak. A saját produkcióidat azért tudod annyira profin vinni, mert zenei háttérmunkásként megtanultad a receptet, vagy a zenélés által megtapasztalt dolgok segítettek abban, hogy jól végezd a dolgodat, például a Magneoton/Warnernél, ahol A&R pozícióban dolgoztál egy ideig?

Mindig ösztönösen csináltam a dolgaimat, emellett pedig van benne egy céltudatosság is az elejétől kezdve. Az álmaim eléréséhez végéig kellett járnom azt a bizonyos szamárlétrát, amit manapság úgy látok, hogy a fiatalok szívesen megúsznának. Plakátot ragaszkodtam, szórólapot osztottam az elején, hogy egyről a kettőre jussak. Egyébként pont egy ilyen munka kapcsán sikerült bekerülnöm a Hegyalja Fesztivál szervező csapatába. Elkaptam az irodájukban egy beszélgetést; éppen külföldi zenekarokat kerestek. Szóltam nekik, hogy akkor majd én hozok. A kezdeti döbbenetet nevetés követte, aztán a főnök mégiscsak azt mondta, hogy tessék, van egy hetem, hogy szerezzek egy nagyobb nevű külföldi zenekart. Leültem a gép elé, felkutattam az általam ismert bandákat, és megkerestem a Sepulturat, akik igent mondtak. Teljesen meseszerű a történet, de tényleg így volt! Azon a nyáron játszottak is a Hegyalján. Ez az eset végleg tudatosította bennem, hogy az ember bármit elérhet, csak hinnie kell benne, és keményen dolgozni mellé. Az általad említetted kapcsolódásnak biztos van logikája, és az, hogy én azért tudom-e ennyire effektíven intézni a saját produkcióimat, mert beleláttam a háttérmunkába, simán benne lehet a pakliban. Ami miatt viszont abbahagytam azt, azért van, mert rájöttem, hogy azt az energiát, amit a különböző zenekarokba fektettem, saját magamra is felhasználhatom, ez pedig jóval nagyobb megtérüléssel járhat.

Gondolom, sok élménnyel is gazdagabb lettél. Ki volt rád a legnagyobb hatással?

Nagy élmény volt olyan zenekarokkal együtt dolgozni, akiket gyerekkoromban bálványoztam, és közülük is Lemmy (Lemmy Kilmister, a Motörhead egykori énekese- a szerk.) a legnagyobb. A legutolsó budapesti koncertjén, ami a Szigeten volt, engem hívott, hogy szerezzek már neki pár dolgot a Terror Házából. (Lemmy köztudottan nagy rajongója volt a II. világháborús relikviáknak. - a szerk.)

Tovább

Nomád bútorok a városban - Interjú Bergovecz Lászlóval, a Fészek Részek alapítójával

bergo_logozott.jpg

Bergovecz László öt évvel ezelőtt indította útjára a Fészek Részeket, aminek alapkoncepciója, hogy minden bútordarab előállítása során maximum 5%, vagy annál kevesebb hulladék keletkezhet. Persze ez nem véletlen, Bergo-t régóta foglalkoztatja a társadalmi felelősségvállalás és a környezettudatosság. Sokáig kitartott eredeti elképzelése mellett, tervezőgrafikából szeretett volna diplomát szerezni, de az élet valahogy úgy alakította, hogy jelenlegi márkájával sokkal többet tud adni az embereknek és a környezetnek. A lenti interjúban végigkövethetünk egy olyan utat, ahol a látszólagos sikertelenségből igazi siker született.

Művészeti pályára készültél, végül a Fészek Részeknél kötöttél ki, ami kreatív projekt, de mégsem az, amit eredetileg elképzeltél. Milyen út vezetett ide?

Tervezőgrafikus szerettem volna lenni, és sokáig kitartóan jelentkeztem a Képzőre, de nem vettek fel. Kilenc év után úgy döntöttem, hogy akkor ennek itt a vége, és megpróbálom egy másik országban ezt a tudást megszerezni, ami olyan szempontból is jó ötletnek tűnt, hogy így még egy másik nyelvet is megtanulhatok. Londonban aztán szembesülnöm kellett azzal, hogy a jelentkezéshez szükséges egy nyelvvizsga is. Ekkor viszont még közel nem voltam olyan jó angolból, így belevágtam egy előkészítő kurzusba, ahol átfogóan tanultunk a művészetekről. A klasszikus művészeti ágaktól, mint a szobrászat, egészen a digitális festészetig sok mindent átvettünk. Még mindig nem adtam fel az eredeti elképzelésemet, úgyhogy mentem is volna tovább felvételizni az ismert nagy egyetemekre, a portfolióm alapján viszont azt a visszajelzést kaptam a tanáraimtól, hogy nagyon szerteágazó az érdeklődésem, ami miért ne hozhatná magával, hogy akár többféle művészeti ággal is foglalkozzak.

Te hogy fogadtad ezt?

Először beindultak a régi reflexek, és elkezdtem kételkedni, hogy lehet, hogy mégsem vagyok odavaló, de aztán az egyik tanárom megelőzve azt, hogy elkedvtelenedjek, ajánlott egy olyan szakot, amiről addig nem tudtam. Ez a belsőépítész, alkalmazott művész és formatervező kombója volt, ami azt sugallta, hogy ha sok minden érdekel, akkor ott tudok sok mindennel foglalkozni. Azonnal megtetszett az ötlet. Emlékszem, már a prospektusban található illusztráció megfogott; egy lány ült egy PET palackokból összeépített fotelben. Mivel már akkor is foglalkoztatott a társadalmi felelősségvállalás, ez jó útnak tűnt arra, hogy ilyen téren tudjak adni valamit az embereknek. Persze ez még nem jelentett egyenes utat a bútorokig; több dolgot is kipróbáltam. Például készítettem fényinstallációkat; az egyik ki is került egy helyi múzeumba. Ezek mind nehezen értelmezhető művészi projektek voltak, az egyik a nap mozgását követte, a másik pedig általam projektált képek összemosása volt.

Hogy lett akkor ebből mégis bútor?

Elsétáltam az egyik műhelybe az egyetemen, és pont megláttam egy divattervezőt, aki nagy örömmel fogadta, ahogy az aktuális munkájához éppen kimart neki valamit a marógép. Ahogy boldogan elszaladt ezzel a karikával, ránéztem az asztalra, és tele volt hulladékkal. Valójában a termék csak 5%-a volt a felhasznált anyagnak. Eléggé lesokkolt a látvány, úgyhogy egyből beindult az agyam, hogy ez így nem ok, biztos lehetne másképp is. Közben a stúdiómban, ahol dolgoztam, már annyi kis makettem volt, hogy nem fértem el tőlük, így tudtam, hogy hamarosan kell csinálnom egy asztalt a sok apróságnak. De akkor már miért értelmezhetném újra az asztal fogalmát; gondoltam. Az egyik projektem, a Behave Like ’ Table kapcsán már foglalkoztam ezzel a témával úgyhogy végül zárómunkaként el is készítettem az első bútordarabot, a CRIX asztal elődjét. Az volt az alapkoncepcióm, hogy leszorítsam a hulladékot 5%-ra vagy az alá. A bútorműhelyben viszont ugyanazt láttam, amit a divattervező fiú esetében. Nem az volt a cél, hogy megbecsüljék az anyagot, hanem, hogy elkészüljön a mű. Ez pedig már eleve elgondolkodtató, ha vizsgáljuk a formatervezés négy alappillérét. Az első az esztétikai elvárás, hogy jól nézzen ki az adott tárgy, a második az etikai, ami azt szabályozza, hogy milyen hatással van a környezetre a termék elkészülte előtt, használata közben és elöregedése után. A harmadik a használhatóságról szól; hogy egy asztal tényleg funkciójában használható-e, a negyedik pedig az anyagi elérhetőséget biztosítja. Az etika sajnos mostanában már nem tűnik olyan fontosnak, pedig hiába néz ki jól egy használati eszköz, ha öt év után a kukában végzi, és ezer évig teher lesz a környezet számára, akkor nagyon nem okosan teljesítette a küldetését.

Tovább

Az ABSOLUT WARHOL

Egy szenzációs reklámkampány története

 34923_absolut_warhol.jpg

Michel Roux, az Absolut kreatív igazgatója már évek óta hirdetett Andy Warhol magazinjában, az Interviewban, mikor végre személyesen is találkozhatott a művésszel, aki abban az időben nemcsak a New York-i művészvilágot, hanem a város éjszakai életét is uralta. Bár a pletykák úgy szólnak, hogy valamelyik Factory beli party-ban mutatták be őket egymásnak, Roux saját könyvében önt tiszta vizet a pohárba; állítása szerint nem igazán volt közege, és nem bulizott hétvégente a Factoryban. Warhol amellett, hogy igazi művész volt, a pénzkeresés is mindig fontos szerepet játszott az életében. A 80-as évek elején még közel sem volt akkora vagyona, hogy visszautasított volna bármilyen jó üzletet. Valójában a két fél egymás iránti érdeklődése először pusztán üzleti indíttatásból fakadt. Warhol amúgy sem volt az a csevegős fajta, inkább a közeli barátaival tölötte idejét. A kapocs ennek ellenére gyorsan létrejött valami izgalmas és eddig még soha nem látott együttműködés érdekében. Érdekes módon Roux először nem az Absolut kapcsán tervezett vele együttműködést; egy svéd ásványvíz brandet szerettek volna bevezetni az Államokba, aminek Warhol tervezte volna az üvegét, de a terv meghiúsult.

Mielőtt azonban jobban elmerülnénk a sztoriban, fontos, hogy lássuk, ki is volt valójában ez a misztikus alak, akit még a legnagyobb sztárok is istenítettek.

d8f10a12-56e2-495d-b90c-dc5b6181d821.jpg

A Marlyn Monroe alkotás

ANDY WARHOL – KI Ő ÉS MIÉRT FONTOS?

Andy Warhol a 20. század egyik legnagyobb művésze, a 60-as évek New York-i bulijainak fontos alakja, akinek neve összeforrt a pop-up irányzattal. Műhelye, amit Factorynak nevezett el, arra utalva, hogy a művészet a tömegízlést szolgálja, a New York-i elit törzshelye volt. Feltörekvő művészek százai jártak ide abban a reményben, hogy felfedezi őket, és elindítja karrierjüket.

Festészetet és formatervezést tanult, majd amikor New Yorkba költözött reklámgrafikából és színházi díszlettervezésből tartotta fent magát. Közben pedig létrehozta azt az ikont, akit ma Andy Warholnak hívunk; az ezüst szőkére festett hajú, fehér bőrű, titokzatos androgün figurát.

Tovább