Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Budapest rejtett titkai - Interjú Török Andrással

2018. június 20. - absolut_hu

to_ro_k_andra_s_portre_logo_zott.jpg

Nem sok ember van, aki annyira jól és részleteiben ismerné Budapestet, mint Török András. A leginkább várostörténészként és kulturális menedzserként ismert András egészen fiatalkora óta szenvedélyesen rajong a fővárosért, és bár eljutott New Yorktól egészen Velencéig, soha nem fordult meg a fejében, hogy máshova költözzön. Sőt, hivatásává vált, hogy mások szemét is felnyissa; micsoda kincs, az, ahol élünk. Budapest: A Critical Guide könyve, ami magyarul a Budapest könyv címet kapta, 1989-ben jelent meg, és főleg bécsi nászútja inspirálta; ott találkozott először olyan város kalauzzal, ahol ahogy ő mondja „az igazi várost lehetett megismerni, nemcsak a kulisszákat.” Ezt azóta is időről időre frissíti. Mindig is szívesen töltött időt más helytörténészekkel és Budapest-rajongókkal, így tudását nemcsak a „száraz” szakirodalom segítségével szerezte, hanem az élő és személyes történetek által is. 2004-ben részt vett a Budapest folyóirat újraindításában, megalapította a Summa Artiumot, 2010 óta pedig a Szeretem Magyarországot Klub tagja. Új könyve, a 500 Hidden Secrets Of Budapest egy teljesen új megközelítésben mutatja be a várost. Bemutatójának apropójából beszélgettünk vele.

Budapesten született és nőtt fel. Mik a legkedvesebb gyerekkori emlékei a városról?

Az Erzsébet híd megnyitása. Csöpögött az eső. A zongoratanárnő elvitt néhányunkat. nNgyon büszke voltam. Akkoriban a modern dolgok tetszettek. Ma is tetszenek, de csak a régiségek után.

Azt mondják, hogy Budapest az egyik legszebb európai főváros. Ez elvakultság vagy tényleg van benne igazság?


Van benne igazság – a földrajzi adottsága igazán jó. De a gányolás, a ronda emelet-ráépítések, az elpusztult, de vissza nem épített tetődíszek sokat elvesznek a szépségéből.

Több könyvében és számos cikkben foglalkozik a fővárossal, ma Ön a Budapest folyóirat kiadója. Hány százalékban alakította Ön, és hány százalékban az élet, hogy ennyire az élete része lett Budapest? Végül is specializálódhatott volna az angol irodalomra is...


Korán eldőlt, hogy Budapest krónikásává szegődtem. 13 éves koromban az iskolában megjelent egy csinos, barna hajú, jó szagú tanárjelölt lány, hogy városnéző szakkört fog nekünk kezdett vezetni – hát én ebben részt akartam venni. Sajnos, az illető nevére nem emlékszem. Akkor eldőlt minden. Igaz, az első két könyvem Mark Twain, illetve Oscar Wilde életrajza volt, csak 1986 óta fordultam Budapest felé. 

14124539_1228307207214599_5809034555965338265_o.jpg

 Andrássy út 39. Forrás: Budapest: A Critical Guide Facebook

A 500 Hidden Secrets of Budapest egy nemzetközi sorozat részeként jelent meg. Nem a szokásos turista könyv, ahogy már a címe is sejteti. Milyen szempontok alapján válogatta ki a 10 fejezetben található érdekességeket?


Személyes élmények, blogok listái alapján. Jól el kellett távolodnom a komfortzónámtól. Alkoholt például nem iszom, luxus szabóságra nincs pénzem…

1989-ben már megjelent egy hasonló könyve Budapestről. Miben különbözik ez a két könyv?


Szinte mindenben: A Budapest: A Critical Guide, amely átdolgozott formában ma is kapható, személyes könyv, hosszú, tekervényes mondatokkal. Ez meg pattogósan személytelen, mindenről csak 50 szóban. 500-szor ötven szóban.

Valószínűleg ismeri a város összes kis eldugott utcáját, épületét, hiszen több, mint fél évszázada itt él. Ennek ellenére voltak hatalmas meglepetések, újdonságok, amíg a könyv anyagát gyűjtötte?


Hát igen. A Craft Beer forradalom például. A sok érdekes új játszótér. A végtelen sok drinkbár. A külvárosi helyek gazdagsága.

14039985_1219369218108398_9209403810467191082_n.jpg

Csészényi Kávézó Forrás: Budapest: A Critical Guide Facebook

Mi jelentette a legnagyobb kihívást a könyv írása során?


Az állandó változás. Egy tucat hely bezárt, mire a kéziratot lezártam. Meg hogy a fényképeket is én készítettem.

A könyvben fellelhető „kincsek” közül melyik a három kedvenc?


Talán az erzsébetvérosi Massolit kávéház-könyvesbolt belső terme, az Erdős és fiai fagylaltozó Kelenföldön, a Jézus Szíve templom a Városmajorban, amit a harmincas években a konzervatív papság „Istengarázsnak” csúfolt

Valaha megfordult a fejében, hogy máshol kellene élni?

Erre könnyű válaszolni. Soha.

Mi a legnagyobb tévedés (miszkoncepció) Budapesttel kapcsolatban?

Hogy a régi dolgok miatt szép Budapest. Szerintem a régi és az új egyensúlya miatt.

Ha ki szeretne kapcsolódni, fel szeretne töltődni, hova jár szívesen?

Felpattanok egy BuBi-ra és elcsavargok valamerre Pesten. Autóm már jó régen nincs. Megállok valamelyik kis múzeumnál. kedvencem a Liszt Múzeum, meg a Telefónia. Imádom az állandóan fejlődő Miniverzumot is az Andrássy úton.