Lotfi Begi ma az egyik legfelkapottabb producer itthon. Az általa készített remixek szinte biztos a rádiók lejátszási listáin kötnek ki, legtöbb esetben a legelőkelőbb helyeken. Legtöbben a Compact Discoból ismerik, de azt csak kevesen tudják, hogy az elektronikus zene mellett, a keményebb műfajokért is rajong, jó ideig pedig a legnagyobb nevű zenekarokkal dolgozott koncertszervezőként. Itthon általában sokrétűnek kell lenni annak, aki érvényesülni szeretne a zeneiparban, és pont emiatt az elmúlt húsz év kitermelt magának jó pár olyan kulcsfigurát, akik a zenészlét mellett fontos szerepet töltenek be a háttérmunkálatokban is; menedzserkednek, szerveznek, kiadóban dolgoznak. Begi ennek a „klubnak” az egyik oszlopos tagja. Május 26-án a Yellow Budapest ELYXIR II. partyján lép fel, ennek apropójából beszélgettünk vele a kezdetekről, rajongásról, tét nélküli alkotásról és Budapestről.

Lassan húsz éve foglalkozol zenével. Sosem volt olyan érzésed, hogy elég volt, váltasz?

Érdekes, mostanában többször előkerült ez a téma a velem készített interjúk során, remélhetőleg nem azzal a célzással, hogy ideje lenne abbahagynom. (nevet) Nekem egyszerűen létkérdés a zene. Lehet, hogy ezek most nagy szavaknak tűnnek, de el sem tudom képzelni, hogy mással foglalkozzak. Soha nem történt meg velem, hogy elbizonytalanodtam volna. Lehet, hogy a szüleimnek voltak olyan gondolataik, hogy majd kinövöm, és lesz valami más „rendes” munkám, ezért hagytak, hogy azt csináljam, amit szerettem volna, de az elejétől kezdve nagyon komolyan gondolom ezt az egészet, így maradtam a zenélésnél. Ha mégis valami folytán váltanom kellene, akkor a konyha felé venném az irányt, mert a főzés a másik olyan terület, amit nagyon szeretek. Ez viszont csakis akkor történhetne meg, ha arra lennék kényszerítve.

Ezalatt a hosszú idő alatt viszont szinte minden területét megjártad a zeneiparnak. A saját produkcióidat azért tudod annyira profin vinni, mert zenei háttérmunkásként megtanultad a receptet, vagy a zenélés által megtapasztalt dolgok segítettek abban, hogy jól végezd a dolgodat, például a Magneoton/Warnernél, ahol A&R pozícióban dolgoztál egy ideig?

Mindig ösztönösen csináltam a dolgaimat, emellett pedig van benne egy céltudatosság is az elejétől kezdve. Az álmaim eléréséhez végéig kellett járnom azt a bizonyos szamárlétrát, amit manapság úgy látok, hogy a fiatalok szívesen megúsznának. Plakátot ragaszkodtam, szórólapot osztottam az elején, hogy egyről a kettőre jussak. Egyébként pont egy ilyen munka kapcsán sikerült bekerülnöm a Hegyalja Fesztivál szervező csapatába. Elkaptam az irodájukban egy beszélgetést; éppen külföldi zenekarokat kerestek. Szóltam nekik, hogy akkor majd én hozok. A kezdeti döbbenetet nevetés követte, aztán a főnök mégiscsak azt mondta, hogy tessék, van egy hetem, hogy szerezzek egy nagyobb nevű külföldi zenekart. Leültem a gép elé, felkutattam az általam ismert bandákat, és megkerestem a Sepulturat, akik igent mondtak. Teljesen meseszerű a történet, de tényleg így volt! Azon a nyáron játszottak is a Hegyalján. Ez az eset végleg tudatosította bennem, hogy az ember bármit elérhet, csak hinnie kell benne, és keményen dolgozni mellé. Az általad említetted kapcsolódásnak biztos van logikája, és az, hogy én azért tudom-e ennyire effektíven intézni a saját produkcióimat, mert beleláttam a háttérmunkába, simán benne lehet a pakliban. Ami miatt viszont abbahagytam azt, azért van, mert rájöttem, hogy azt az energiát, amit a különböző zenekarokba fektettem, saját magamra is felhasználhatom, ez pedig jóval nagyobb megtérüléssel járhat.

Gondolom, sok élménnyel is gazdagabb lettél. Ki volt rád a legnagyobb hatással?

Nagy élmény volt olyan zenekarokkal együtt dolgozni, akiket gyerekkoromban bálványoztam, és közülük is Lemmy (Lemmy Kilmister, a Motörhead egykori énekese- a szerk.) a legnagyobb. A legutolsó budapesti koncertjén, ami a Szigeten volt, engem hívott, hogy szerezzek már neki pár dolgot a Terror Házából. (Lemmy köztudottan nagy rajongója volt a II. világháborús relikviáknak. - a szerk.)

Ha a saját zenei karrieredet nézzük, jellemző rád, hogy szívesen készítesz remixet olyan feltörekvő zenészeknek, akik teljesen más stílusban tevékenykednek.

Ráadásul nemcsak feltörekvő zenekaroknak, mert ott van például Rúzsa Magdi Szerelem számának remixe, ami mindkettőnk karrierjét megváltoztatta, hiszen utána már nyomon követhető volt Magdi esetében a zenei változás is. Összesen három dalon dolgoztunk együtt, ami során adtam neki egy teljesen új irányt. Ezen keresztül sokkal nagyobb réteghez elért a zenéje. Az újgenerációs zenekarok közül a Margaret Islandet emelném ki; megláttam az egyik akusztikus felvételüket, és azonnal belém nyilalt, hogy muszáj lesz velük valami közös dolgot összehozni, mert annyira tehetségesek. Végül az is nagy siker lett, és ez az öt éves zenekar most a Budapest Parkban játszik önálló koncertet teltház előtt. Azt gondolom, hogy nekünk, az idősebb generációnak feladata a fiatalok támogatása. Nem szabad elfelejtenünk, hogy honnan jöttünk, és mennyire nehéz volt az elején. Igaz, az internetnek köszönhetően ma már sokkal könnyebben eljuttatják a zenekarok a zenéjüket az emberekhez, ami megkönnyíti a dolgukat, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség még mindig a klasszikus értelembe vett tehetséggondozásra. Emellett pedig még mindig meghatározó csatorna a rádió is, hiszen az emberek nagy része azt hallgatja utazás és munka közben. Így az nagy előnnyel jár a mai napig, ha egy zenekarnak sikerült elérnie, hogy rotációban játsszák a dalait. Sokan azt mondják, hogy a kiadóknak nincs már létjogosultsága, pedig még mindig sokat tudnak tenni azért, hogy bekerüljön egy-egy szám a nagy rádiókba.

Lehet azt mondani, hogy most könnyebb dolguk van a zenekaroknak?

Ezt nem tudnám megmondani, mert akinek húsz évvel ezelőtt sikerült bekerülni egy nagy kiadóhoz, az a mai napig ismert maradt, most meg iszonyat mennyiségű zene van, rengeteg az új előadó, ember legyen a talpán, aki ki tudja válogatni azokat a tehetségeket, akikben tényleg megvan hosszútávon is a siker lehetősége. Manapság ha valakinek van egy több milliós nézettségű videója a YouTube-on, nem jelenti azt, hogy a koncertjein is teltházat csinál, úgyhogy sokszor nem ez jelenti a mindent, de az is igaz, hogy nem lehet elmenni mellette. Engem nagyon érdekel, hogy merre fog tovább haladni a zeneipar, mert azt gondolom, hogy hamarosan valami nagy változásnak leszünk a tanúi, csak még nem tudom, hogy mi ez. De kétségtelenül benne van a levegőben! Jelenleg azt látom, hogy mindenki keresi az útját, és kísérletezik. Én is ezt teszem.

Hogy tudsz időről időre megújulni?

Elég őszinte leszek, ha azt mondom, hogy sokáig nem újultam meg, ami tudatos valahol. Egy dolog nagyon fontos minden zenei előadó, DJ vagy zenekar esetében; nem kell nagy zenésznek lenned, és még csak nem is kell feltalálni a spanyolviaszt, a siker titka a saját hangzás. És erre nagyon jó példa volt Avicii, és nagyon nagy kár, hogy már csak múlt időben tudunk róla beszélni. Ha például valahol megszólalt egy száma, hiába nem ismerted, tizenöt másodperc után már tudtad, hogy az övé. Én is erre a saját hangra törekedtem, amit mások visszajelzéséből úgy tűnik, sikerült is elérnem. Mindegy, hogy ki énekli a dalt, mindegy, hogy milyen számról van szó, a visszajelzések alapján, van olyan, hogy Lotfi Begi hangzás. Ez valahol hátrány is, mert az ember hajlamos így beleragadni egyvalamibe, és mindig a megszokott, bevált sémákhoz nyúlni. Úgy érzem, hogy öt év után már szükségem van arra, hogy megújuljak, mert egy idő után az önismétlés sem a közönségnek, sem pedig nekem nem jó. Pont ebben vagyok most, keresem, hogy mi lesz a következő nagy dobás. Nagyon sok zenét hallgatok a 80-as, 90-es évek elejéből. Ez az MTV fénykora, és ebben az időszakban nagyon izgalmas volt a pop zene. Most éppen a különböző stílusokkal kísérletezem, újra teret kapnak nálam az élőhangszerek, vagy legalábbis az a fajta hangzás, és a tempóval is lassulok. Emellett persze arra is kell figyelni, hogy modern maradjon a zene, mert csak így tud bekerülni a rádiókba.

Szerinted volt a titka az általad említett időszaknak?

Ott minden újdonság volt, és nem véletlen, hogy olyan zenekarok és albumok születtek, amik a mai napig etalonnak számítanak. Ez a dolog már nem történt meg a 2000-es években. Most újra itt az ideje a megújulásnak, hiszen a zene már csak ilyen; olyan, mint a hullámvasút, időszakok váltják egymást, úgyhogy hamarosan megint meg fog újulni, és meg fog történni, ami annak idején a 90-es években. A kérdés az, hogy ki lépi meg, és hogy fogja inspirálni a többi zenészt.

Rád kik vannak a legnagyobb hatással?

Michael Jacksont nagyon szeretem, az összes korszakával együtt, kezdve a Jackson5-val. Aztán ott a 80-as évekből a Bad album, amin olyan megoldások vannak, amikből a mai napig egycsomót lehet tanulni. A Thriller szintén nagyon erős lemez volt, és számomra a Dangerous is meghatározó. Az az anyag megelőzte a korát, és pont ezért lehetett az, hogy nem lett akkora közönségsiker. Túlságosan előremutató volt, nem értették az emberek. Ha elektronikus zenéről beszélünk, a KLF két lemeze, szintén a 90-es évekből, a mai napig nagy hatással van rám, de fontos megemlítenem a Prodigy-t is, akik a rave-et vegyítették a rockkal. A Daft Punk szintén nagy kedvencem. A pop rock vonalról a Pink Floyd alap, és a Tears For Fears is mély nyomot hagyott bennem. Dalírás közben például simán visszajönnek ezek a hangulatok, úgyhogy ha nem is tudatosan, de biztos át is emelek belőlük valamit a saját zenémbe.

Hogy működik nálad az alkotási folyamat?

Általában az ötleteimet összegyűjtöm a telefonomon, laptopon, és aztán Nagy Dávid barátom stúdiójában ezeket kidolgozzuk, így születnek meg a dalok. Ő olyan ember, aki mindig naprakész a legfullosabb hangszínekből, technikákból, úgyhogy az ő segítségével kapnak az ötleteim, dalaim végső formát. A sikerrel együtt jön egy nagy teher is; meg kell felelni az elvárásoknak, én pedig nem tudom ezt kizárni. A zeneírás közben is már olyan füllel hallgatom a számaimat, hogy megfelelnek-e a zenei szerkesztők ízlésének. Mindig ott a nyomás, hogy túl kell szárnyalnom az előző dalom sikerét. Amikor pedig kimondottan felkérnek kiadók különböző zenekarok számainak remixelésére, az már színtiszta üzlet, hiszen ők azt várják tőlem, hogy rádióslágert készítsek. És bármennyire is jók a megérzéseim, vannak olyan esetek, amikor nem tudom garantálni a sikert.

Most éppen mi van a fókuszban nálad?

Egy nyári dalon dolgozom JumoDaddyvel és Myra Monokaval. Itt tér vissza az az útkeresés, amiről már beszéltem. Eléggé kívül is esik a komfortzónámon. A megszokottnál sokkal lassabb szám, már-már tropical jellegű moombaton jegyekkel. ByeAlexszel is lesz együttműködés, most még az ötletelésnél tartunk. Neki nagyon izgalmas dallamvilága van, és a szövegeit is nagyon szeretem. A Compact Disco is kijön egy új dallal a nyáron, Kollányi Zsuzsival pedig folytatjuk a megkezdett közös munkát, remélhetőleg hasonló sikerrel, mint amit a Valahonnannal értünk el, ami már túlment a 18 milliós nézettségen. Már összeállt a fejemben az egész, és nagyon, izgulok, hogy sikerül-e megugrani azt a számot. Bevallom, kicsit hiányzik a tét nélküli zenélés, ami a legelején volt. Akkor csak ültem a gép előtt, és akár napokon át kísérleteztem, tekergettem egy hangszínt. Az volt számomra a hőskor, és tudom, el kellett jussak ide, amiért hálás is vagyok, de néha jó lenne megint csakúgy alkotni. Ilyenkor szoktak a producerek álnevek mögé bújni, és azalatt kiadni anyagokat, de most erre sajnos nincs időm.

Ha nem lennének megkötések, elvárások, milyen lemezt készítenél?

Van egy régóta dédelgetett álmom, nagyon szeretnék készíteni egy hip-hop lemezt. Egy összefogó anyag lenne, nagyöregekkel, hazai MC-kel, fiatal tehetségekkel. Régóta nagy hip-hop rajongó vagyok, követem, hogy mik történnek ott. Igaz, most eléggé egymásnak feszül a régi és az új suli, nekem pedig pont az lenne a kihívás, ha valahogy össze tudnám hozni ezt a két oldalt. Akár feje tetejére állítani az egészet; a régi arcokat újabb, modernebb alapokra rátenni, az új arcokat pedig a régebbi vonallal vegyíteni.

Te tudsz még rajongóként jelen lenni koncerten?

Hogyne! Két olyan kedvencem is van, akikért képes vagyok más országokba is elutazni; ez a Guns N Roses és a Metallica. Gunsra most is megyek Berlinbe és Lengyelországba. Azt mondják, hogy az ember életében zeneileg a tizenhárom-tizennégy éves kor a legmeghatározóbb, és azok a zenék, amiket akkor hallgat, az élete végéig elkísérik; ez nálam is így van. Gyűjtöm a különböző boxokat, és szinte ereklyeként tekintek rájuk. Kinyitom, nézegetem, mutogatom a hozzánk érkező vendégeknek. Egyébként nagyon jó látni, hogy mindkét zenekar túl tudott jutni azon a nihilen, amibe belecsúsztak annak idején, és most profi gépezetként működnek.

Mivel készülsz a május 26-i bulira?

A már említett Myra Monokával lépek fel. Vele tavaly dolgoztam egy filmzenén is, és többször is játszottunk együtt. Nagyon tehetséges énekesnő, szövegíró és dalszerző. Hozzánk pedig harmadikként csatlakozik Farkas Izsák, aki hegedül. Megpróbálom majd a tőlem megszokott szettekhez képest mélyebbre vinni a dalaimat, inkább aláfestést szeretnék adni Myrának és Izsáknak az improvizációhoz.

Milyen a kapcsolatod Budapesttel?

Budapest fontos inspirációs forrásom. Gödöllői vagyok eredetileg, nyolc éve költöztem ide, igaz, most a családdal már a peremvidéken, Törökbálinton élünk. Jó pár évig laktam itt a város szívében, és akárhányszor elsuhantam a Parlament és a hidak mellett a rakparton, mindig megdobbant a szívem, annyira gyönyörű a látvány! Emberek órákat utaznak, hogy láthassák, mi meg nap mint nap láthatjuk. Budapesten harapni lehet a történelmet, minden szeglethez kapcsolódik valami sztori. A végeláthattalan éjszakákat, amiket bent töltöttem a városban, szintén nem fogom elfelejteni! Bár ma már sokkal visszafogottabban vagyok jelen benne, de sosem fogok teljesen elszakadni tőle, eleve hozzátartozik a munkámhoz. Mindig is nagyon inspirált! Itt mindig történik valami, folyamatosan szól a zene, és nincs olyan, hogy egy after party-t ne kövesse még egy.