Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Absolut Budapest

Csak előre, mint a hurrikán - Interjú Klementz Katával és Bánhalmi Katával

2018. április 18. - absolut_hu

loffice_02_logozott.jpg

Januárban lesz tíz éves a testvérpár, Klementz Kata és Panni által alapított Loffice. A nyitás óta nagyot fordult a világ Budapesten. A közösségi iroda, mint jelenség igazi különlegességnek számított 2009-ben, az induláskor, ma már szinte mindenki tudja, hogy ez mit takar. A Loffice sohasem egyszerű iroda volt; a különböző közösségépítő programok ugyanolyan fontos szerepet játszottak, mint a magas szintű szolgáltatás. Ahogy teltek az évek, a profil is egyre színesedett; a képzőművészek irodaterekbe való integrálása, a különböző gasztronómiai innovációk, majd a hazai vállalkozások, startupok támogatása céljából szervezett események és programok mind a Loffice ázsióját emelték. A héten második alkalommal ad helyet a Startup Safarynak, egy nemzetközi kezdeményezésnek, ami inspirálni és motiválni szeretné a hazai vállakozásokat, hiteles példákkal bemutatva a lehetőségeket. Klementz Katával és az esemény kurátorával, Bánhalmi Katával beszélgettünk hazai startup kultúráról, munkaszeretetről és arról, hogy mit tehetünk azért, hogy kedvenc városunkban még jobban érezzük magunkat.

Lassan 10 éves a Loffice. Kata, minden megvalósult, ami az alapításkor célként lebegett előtted?

Klementz Kata: Igen, sőt annál jóval több. Amikor elindultunk, többek számára is őrült ötletnek tűnt a coworking iroda alapítása. Nem tudták elképzelni, hogy az emberek hogy fognak itt egymás mellett, kooperálva dolgozni. Már a kifejezést is kétkedve fogadták, amikor annak idején a különböző üzleti, design művészeti eseményeken elmeséltük, hogy mit tervezünk. Ehhez képest az egész coworking jelenség mondhatni száguldásnak indult már az első időszakban. A városban egyre inkább szaporodó irodák is minket igazolnak. Nem kérdés, bejött az embereknek a modell.

Nálatok a családban nem ez az első sikeres üzletmodell. (Kata és Panni édesanyja Oppenheim Klára, a sikeres Oppenheim ügyvédi iroda vezetője. - a szerk.)  Egy ilyen vállalkozásba kezdeni nagy bátorságra vall. Mennyire határozta meg a környezet, ahol felnőttél, azt, hogy belevágjatok Pannival a Loffice-ba?

A család mögöttünk állt, nélkülük nem is tudtuk volna ezt véghez vinni, valószínűleg enélkül én jogászként dolgoznék, Panni pedig az egyetem után a közgazdaságtan útján indult volna el, úgy, ahogy eredetileg is terveztük. Anyu nagy hatással volt ránk, hiszen elég nagy karriert futott be; az elején még ő sem gondolta, hogy majd egyszer nemzetközi vizekre evez. Ő annak idején nagy rizikót vállalt azzal, hogy mert nagyot álmodni, de a befektetett munka meghozta a gyümölcsét számára is. Mindkettőnk szeme előtt az ő példája lebegett. Aki mer, az nyer.

Az évek alatt nemcsak irodákat építettetek fel, hanem egy kisebb birodalmat. A Loffice ma már nemcsak egy brand, hanem egy jelenség. Ennek az egésznek te állsz az élén nőként. Hogy éled ezt meg?

Mint a márka arcának, a stílus és irányok szempontjából nagy a szerepem és a felelősségem, de a szuper csapatunk nélkül nem működne ez az egész. Hogy nőként hogy élem meg? Az az igazság, hogy nekem már nincsenek nemek a fejemben, teljesen semleges világban tudok élni és mozogni, amihez természetesen kell az a burok, amin belül létezünk. Sosem nőként viszonyultam a munkához, a körénk épített közösségnek köszönhetően abszolút gender semleges világképben gondolkozom. Ennek ellenére nem gondolom azt, hogy ez a probléma nincs, igenis létezik, és foglalkozni is szükséges vele, mi is ezt tesszük.

A bécsi Loffice-szal kapcsolatos teendők miatt kint is élsz. Mennyire érezhető különbség az itthoni és a kinti hozzáállás között?

A bécsi Loffice kapcsán inkább a „lassú víz partot mos” módszer az, ami az elején működött, mert az osztrák közeg jóval zárkózottabb és bizalmatlanabb, mint az itthoni. Ez érthető is, hiszen nem tudhatják előre, hogy mennyire tudsz megfelelő színvonalat biztosítani egy olyan városban, ami a Mercer felmérés szerint kilencedik alkalommal kapta meg a világ legélhetőbb városa címét. Pont ezért jóval nehezebb volt elindulni, már csak azért is, mert amíg azt mondják, hogy itthon másfél-két év kell egy vállalkozás felfuttatásához, addig Bécsben ez három. Olyan szempontból viszont egyszerűbb, hogy a startupok jóval több segítséget kapnak állami szinten, és a szociális háló is könnyebbé teszi a létezésüket. Ebből kifolyólag Bécsben nagyobb a nyugalom. Nagyon izgalmasnak találom a két város közötti ambivalenciát, és ma már úgy tudom értékelni az egyiket, hogy a másikat is jól ismerem. Azóta szerettem meg igazán Budapestet, amióta Bécsben is kint lehetek.

Mik azok a dolgok, amik még inspiráltak kint?

Bécsben olyan kulturális és startup programokkal találkoztam, amikkel itthon még nem. Április 26-án például Bécsbe jön az egyik nagy kedvencem, a performansz művészet egyik nagy ikonja, Marina Abramović, és ott is tölt pár hónapot. Emiatt úgy érzed, hogy a történések közepén vagy. Például Bécsben rendezik meg az egyik legnagyobb közép-kelet európai startup fesztivált, a Pioneerst is. Ez valójában már nem is fesztivál, inkább egy két napos üzleti party, ahol a szakmai oldal és a sztárelőadók mellett olyan inspiráló látványelemekben van részed, amik Budapesten még váratnak magukra. Ennek ellenére nagyon értékelem, hogy itthon is sok érdemi kezdeményezés indult el; van Brain Bar-unk, vagy ott a Smart Mobile konferencia és a Startup Safary, de szerintem kell még pár év, amíg sikerül becsatornázni hozzánk is a nagy nevek többségét. Kint állami szinten is intenzívebben támogatott a startup jelenség, és amíg itthon is eljutunk idáig, addig a Loffice-szal próbálunk hidat képezni a két ország között. A Vienna WOW programunk pont erről szól.

loffice_logozott.jpg

Bánhalmi Kata és Klementz Kata (b-j.) munka közben

Kata, te kimondottan startup közegből érkeztél a Loffice-ba. Hogy látod a jelenség fejlődését itthon?

Bánhalmi Kata: Annak idején a Design Terminál kommunkációs vezetőjeként a Mentorprogram által láttam bele a startupok világába. Az első pillanattól lehetett érezni, hogy mekkora igény van a vállalkozói kompetenciák fejlesztésére, a mentorálásra, hiszen gyakorlatilag megrohamoztak minket a vállalkozások. A volt kollégáim munkájának ereményeként pedig a mára nemzetközivé vált programra évente több százan jelentkeznek a világ minden pontjáról. Ma ezt a lendületet már nemcsak a startup közegbe beágyazott közösségi irodák vagy az erre fókuszáló ügynökségek használják ki, hanem a nagyvállalatok és a különböző külföldi cégek is azon dolognak, hogy segítsenek a hazai vállalkozóknak a fejlődésben. Van egy réteg, aki hasít, és ki tud lépni a nemzetközi piacra is, és van egy másik, aki még tapogatózik, nekik is szól a csütörtökön induló Startup Safary. A munkám során részben gasztronómiai vállalkozások fejlesztésével is foglalkozom. A gasztro termékek és szolgáltatások piacán ugyanezt látom: ugyanarra a holisztikus szemléletre, stratégiai tervezésre és kompetencia alapú fejlesztésre van egyre nagyobb igény, mint a startupoknál.

Itthon sokáig nem volt túl jó felhangja a vállalkozó szónak. Ez lassan kezd megváltozni. Ti is így látjátok?

Bánhalmi Kata: A Bridge Budapest Vállalható Vállalkozások programja tavaly az induláskor részben azt a célt tűzte ki maga elé, ami valójában a Bridge Budapest alapja is, hogy kicsit tisztítsuk ki ezt a fogalmat, és társítsunk új jelentést és értékeket ehhez a szóhoz. Az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezések által a negatív töltet, ami eddig jellemezte ezt a jelenséget, végre át tud alakulni a fejekben. Szerencsére egyre nagyobb az igény ma erre, és egyre többen tesznek is aktívan a változásért.

A Startup Safary több országban is fut, és ez lesz a harmadik év, hogy Budapesten is helyet kap.

Bánhalmi Kata: Ez a programsorozat Berlinből indult, és nálunk már az első évben akkora hype lett körülötte, hogy mára a legjelentősebb helyszínként tartanak számon minket.

Mire koncentrál az eseménysorozat a startup jelenségen belül?

Klementz Kata: Kata kurátori munkája mentén ebben a két napban amolyan lifestyle hubja vagyunk a városnak, ahol 4 szinten közel 20 esemény fut, amiken csaknem 100 előadó vesz részt életmód, gasztronómia és diversity témákban.

Bánhalmi Kata: A legfőbb célunk egy könnyen értelmezhető és vagány programcsomag létrehozása volt. Olyan emberekhez szeretnénk közelebb hozni a startup kultúrát és a vállalkozási kedvet, akik alapból nem tudnak bekapcsolódni a technológiai stratupok világába. A sorozat által bemutatott példáknak köszönhetően viszont inspirálódhatnak, ami segíthet nekik abban, hogy megvalósítsák ötleteiket, vállalkozásaikat. A mi egymásra találásunkból kiindulva pedig itt kapcsolatokat is építhetnek, amiből ki tudja, milyen izgalmas projekt jön létre. Erre jó példa volt a tavalyi év, az esemény után számos új projektötlet megszületett és új együttműködések indultak el. Ebben a helyszín is szerepet játszik, hiszen a Loffice-nak eleve olyan hangulata van, ami könnyeddé teszi ezeket a barátkozásokat.

A vendégeket mi alapján választjátok ki?

Bánhalmi Kata: Nagyon fontos, hogy a saját szakmájukban sikeres és hiteles embereket mutassunk be; olyanokat, akik elérhető módon tudják átadni a tudásukat. Nem cél feltétlenül az adott terület legjobban látható szereplőinek, „celebjeinek” bevonása, itt is inkább a minőségen a hangsúly.

Klementz Kata: Mi azt szeretnénk átadni ezzel a kezdeményezéssel, hogy kitartó és kemény munkával sikerre lehet vinni egy jó ötletet. Valójában ez az eseménysorozat is a közösségépítés egy módja, ami kifejezetten egy adott célközönséghez szól, az előző évek tapasztalatai alapján, úgy tűnik, sikerrel.

Bánhalmi Kata: Pont azért kapta idén az Urban Jungle nevet az esemény, mert valójában mi sem tudjuk, és ami a legfontosabb, nem is akarjuk túlságosan behatárolni, hogy miről legyen szó ebben a két napban. Azokkal az értékekkel foglalkozunk, amik ma meghatározóak nagyvilági szinten; ilyen az egyszerűség, a környezettudatosság, a társadalmi felelősségvállalás, a lelassulás vagy éppen a fenntarthatóság. Itt minden összefügg mindennel. Hogy említsek egy példát is; érintjük majd a környezettudatosságot az utazásban, a gasztronómiában és az életmódunkban is. Arra figyeltünk, hogy a már említett alapértékeket beszúrjuk minden témában.

29355218_10156173768533433_3787552255630812628_o.jpg

Jelentkezz az Urban Jungle programjaira itt

Kata, a Loffice vezetőjeként, neked hogy megy a lelassulás?

Klementz Kata: Amikor az ember nem tudja megkülönböztetni a hobbiját a munkájától, akkor nagyon nehezen. (nevet) Általánosságban elmondhatom, hogy folyamatos pörgés van körülöttem. Nem tudom, hogy valaha lassul-e a tempó, de én diktálom. Legtöbbször viszont nem is érzem, hogy egész nap csak dolgozom, mert annyira sokszínű egy-egy nap, és olyan sok érdekes emberrel és projekttel találkozom. Az a lényeg, hogy motiváljuk egymást, és közös erővel létrehozzunk valami újat, jobbat. Közben pedig egymás értékei, tapasztalatai által épülünk mi is. Engem ez tölt.

Van mégis valami, ami ezt a nagy pörgést kibalanszolja?

Klementz Kata: Tizenhét éve alkotunk egy párt a férjemmel, aki egy kőszikla, maximális nyugalmat biztosít nekem a háttérben. Valószínűleg ez a fajta életmód nélküle nem működne. Ezenkívül számomra fontos alappillérek az olyan csapattagok, mint amilyen Kata is. Fontos, hogy tudok rájuk támaszkodni. Kellenek olyan emberek, akikben megbízom, és akikről tudom, hogy mindent kézben tartanak, ha én éppen más ügyekkel vagyok elfoglalva és kiesem, legyen az pár óra vagy akár néhány nap. Azt szoktam mondani, hogy én a párkapcsolatokban, az emberekben és a közöttük lévő interakciókban hiszek. Engem több dolog mozgat; például az innovátor és a jó értelemben vett rebellis, lázadó szerep.

Bánhalmi Kata: Kata az az ember, akivel jó dolgokat létrehozni. Nagyon kevesen tudnak olyan módon bepörögni, mint ő. Neki lételeme az izzás, és pont ez teszi lehetővé azt, hogy ilyen rohamtempóban fejlődjön a Loffice és a környezete.

Klementz Kata: Folyamatos asszociálok, kombinálok, összekötök és kérdezek. (nevet) Olyan az életem,mint egy információs szupersztráda. Állandóan agyalok, megyek előre, és ez nekem így jó.

Említetted a lázadást. Mit jelent ez számodra?

Klementz Kata: Számomra ez nem arról szól, hogy szembe megyek a szabályokkal. Eleve szabálykövető ember vagyok, amiben valószínűleg a jogi végzettség is szerepet játszik. Számomra a korrektség nagyon fontos. A lázadás inkább úgy jelenik meg, hogy mindig szeretném megmutatni azt az oldalt is, ami nem kap elég figyelmet. Például a nemek közötti egyenlőség megteremtése, bérszakadék csökkentése. A nőknek ma több területen kell helytállniuk az életben, így nem csoda, hogy hátránnyal indulnak a munkaerőpiacon. Egy új programunk éppen a munkába való visszatérésben segíti őket.

Hogy egészítitek ki egymást?

Klementz Kata: Hasonlóak vagyunk mentalitásban, annyi a különbség, hogy Kata sokkal kiegyensúlyozottabban kezeli a munkáját és az életét. Amíg én megyek előre, mint egy hurrikán, és semmi mást nem látok magam előtt, csak a célt, addig ő sokkal emberibb módon teszi ezt.

Bánhalmi Kata: Az elmúlt másfél évem arról szólt, hogy az embertelen tempót kicsit visszaszorítsam, és teret kapjon a magánélet és a család is a sok munka mellett. Most, hogy szabadon tudok dolgozni, meg tudom határozni, hogy egy projektben milyen részt vállalok. Általában az alaptartalmat hozom én, amit aztán közösen részletesen kidolgozunk. Kata ilyenkor megszórja egy kis csillámporral, és ettől lesz igazán ütős a végeredmény.

Klementz Kata: Nagyon kritikus ember vagyok, magammal szemben is, emellett pedig folyton analizálok, és ehhez jön egy nagy adag perfekcionizmus. Élvezem, ha elkápráztathatok másokat. Az élményszolgáltatás a kezdetektől fontos a Loffice esetében, és nemcsak azért, mert az emberek szeretik kiélvezni az élet adta örömöket, hanem azért is, mert ez a cégük presztizsét is emeli. Egy motiváló közegben a munka is produktívabb. Az, hogy olyan környezetben és közösségben vannak nap, mint nap, ami értéket képvisel, és ami izgalmasabb, mint az átlag, hozzátesz a vállalkozásukhoz és a márkájukhoz is. Ezt az érzést erősíti egy menő tárgyaló, aminek van stílusa, egy szuper enteriőr vagy installáció, amivel máshol nem találkoznak. És itt vissza is kanyarodunk a lázadáshoz; ahhoz, hogy szeretjük hangosan hallatni a hangunkat, ha azzal pozitív irányú szemléletváltást tudunk elérni. A saját értékeink mentén igyekszünk előrevinni és edukálni a közösséget.

Bánhalmi Kata: Ez a fajta öntörvényűség még közös bennünk Katával. A munkához viszont ő is, én is nagy alázattal fordulunk. Egyikünk sem enged abból, amit jónak tart, akár erkölcsileg, tartalmilag vagy éppen minőségileg. Minket nem zavar, ha áldozatot kell hozni, ha kell hétvégén, ünnepnapokon is dolgozunk.

Klementz Kata: A morál mindig az első helyen áll. A korrektség a kulcsa mindennek, bármilyen területről is beszélünk.

Bánhalmi Kata: Még akkor is, ha ez lassítja a folyamatot.

Klemetz Kata: Magának a közösségi gondolkodásnak eleve az a szlogenje, hogy minél többet adsz, annál többet kapsz. Ez az életem összes területére igaz, és a Katával való együttműködés is ilyen.

Budapesttel milyen a kapcsolatotok?

Bánhalmi Kata: Budapesttel majdnem annyira összefonódom, ahogy a családommal. Az életem origópontja, alapjaiban határoz meg. Itt születtem, és itt élek minden előnyével és hátrányával együtt. Nem tudok olyan városrészt mondani, ami ne adott volna nekem valamit, és ahogy az életem változik, úgy alakul át a várossal való kapcsolatom is. Gyerekként a város szélén játszottam, huszonöt évesen, amikor sokat buliztam, a VI. kerületben laktam, most pedig a Városmajorban élek, és ezáltal teljesen más szegletét ismerem meg a városnak. Olyan típus vagyok, aki szeret a lakóhelyéért nap, mint nap tenni, ez most is így van, a városmajori közösség építésében is részt veszek. Számomra nagyon fontos az urbanisztika minden területe, ezt régóta részben a barátaim révén hozom magammal.

Klementz Kata: Bár Bécs a világ legélhetőbb városa, és én szeretem, számomra mégis Budapest az élhetőbb. Mindig azt mondom, hogy engem Bécs sokszor untat, még akkor is, ha ott láthatom Marina Abramović-ot. Itthon az emberek mentalitása, hozzáállása, mélysége, ötletessége, kreativitása rengeteget ad nekem. Bécsben talán azért vagyunk kuriózum, mert olyan szolgáltatást, olyan környezetben és olyan hozzáadott értékkel biztosítunk, amit senki más. Ez a már említett rebellis hozzáállás, ami jellemző rám is, ott nem mindennapos, hiánycikk. Imádom, ahogy Budapest fejlődik, szépül, él, éled és pezseg, és az sem elhanyagolható, hogy itt anyagilag sok minden inkább megengedhető; olyan dolgok, amik Bécsben talán nem. Szuper, hogy itthon is megjelentek a smart city megoldások, külön öröm, hogy ezeket a technológiákat most már innen viszik ki külföldre. Számomra óriás szerelem ez a város, mondom ezt úgy, hogy a világ rengeteg táján jártam már. Nem tudom máshol elképzelni az életemet.

Bánhalmi Kata: Mindketten találnánk lehetőséget arra, hogy külföldön éljünk, mégis azt tartjuk fontosnak, hogy itt tegyük a dolgunkat. Azt gondolom, hogy annak, aki ebben az ökoszisztémában él, az a dolga, hogy minden nap egy újabb embert meggyőzzön arról, hogy kedvesebb, nyitottabb legyen, és tegyen valamit önmagáért és a környezetéért. Mi abban hiszünk, hogy változást az egyén szintjén lehet elindítani, és pont erről szól a Startup Safary is.

Loffice a Startup Safary Budapest gasztro - életmód - közösségi központjaként két napon keresztül egy tucat témában közel 100 vállalkozóval járja körül a gasztronómia és az életmód aktuális kérdéseit. Többek között lesz szó a veganizmusról, a helytől független életmódról, vagyis a digital nomad jelenségről és a társadalmi felelősségvállalásról a gasztronómiában. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Itt tudtok jelentkezni.

süti beállítások módosítása