A február 23-i HOMERUN vendége August Hoffer lesz, aki dobosként kezdte, de idővel úgy érezte, hogy jobban jár, ha csak magára számít. Így ma már a dob helyett a lemezjátszó mögött láthatjuk rendszeresen. Döntése jónak bizonyult, az Emerald&Doreen február 16-án kihozta bemutatkozó EP-jét. Hogy vezetett az út a dobolástól a DJ pultig, valójában mit jelent, ha valaki mögé áll egy külföldi kiadó, vagy hogy viszonyulnak a régi nagyok itthon a feltörekvő DJ-khez; ezekről is szó lesz a lenti interjúban.

Mi az, ami az elektronikus zenéhez vezetett?

Az egyedüllét. Többféle stílusú zenekarral póbálkoztam már és mindig mindenhol ugyanaz volt a  probléma. Mások vagyunk, nem egyezik az ízlésünk, az elképzeléseink. Szeretek egymagam lassú, apró lépésekkel úgy zenét csinálni, hogy senki arcán nem látom az unottságot, és senki nem kelt feszültséget a kapkodásával. Mivel dobos vagyok, így valami dobcentrikus stílust szerettem volna elsajátítani, ezért kezdetben „drum and basszel”  foglalkoztam, később a pszichedelikus trance szerelmese lettem, majd végül kényelmesebb tempójú house, tech-house, illetve stresszoldó techno műfajok között ágyaztam meg magamnak. 

Mik a legemlékezetesebb pillanatok, amik miatt a DJ pult mögött kötöttél ki?

Kilenc éves voltam, egy gyerektáborban kezdődött minden, ahol két darab kazettás rádióval oldottuk meg  az esténként megrendezett kisember-partikat olyan zenékkel, amilyenek éppen rendelkezésünkre álltak. Könnyű dolgom volt, mert minden kazetta tulajdonosa elmondta, melyik a kedvenc zenéje az adott albumon, így gondolkodás és a közönség tanulmányozása nélkül “sikeres” bulikat zártam este 10 órakor. Tizenhárom év múlva már egy vendéglátóhajón doboltam, ahol a DJ volt számomra a legirigylésreméltóbb. Igaz, a szoftvere egy Virtual DJ volt, és a repertoár is a megunható popzenékkel volt ellátva, de ő volt minden este a bulik királya, imádták a csajok, mindeközben én a zenekarvezetőmmel vesztem újra össze, vagy elhasznált matracokat pakoltam a szabadnapomon olasz kamionokra.

Kik voltak a legnagyob hatással rád és miért?

Tiesto, amikor még menő volt és nem szállt be az EDM projetktbe. Felnéztem rá, mint istrumentális zeneszerzőre. Irigyeltem, hogy több tízezres tömegeknek adott elő szerte az egész világban tökéletes fénytechnika kíséretében. Tiestot számomra felváltotta Jan Blomqvist, aki az egyik Balaton Soundom nulladik napján olyan gyönyörű basszusokkal áldott meg, hogy majdnem leszakadt az arcom. Mai napig cseng a fülemben a Big Jet Plan feldolgozása. Végül egy rokonom férjét szeretném kiemelni, aki bizonyíték arra, hogy két egymástól távolálló stílust is lehet egyszerre képviselni, sőt még akár irodalommal - vagy bármi mással - is foglalkozhatsz a zenélés mellett. Tribe művésznéven rappel és techno DJ -zik, emellett pedig apuka és kíváló party cimbora.

Milyen egy emlékezetes buli egy DJ számára?

Mi volt az eddigi legemlékezetesebb bulid?

A 2017-es Time Warp fesztivál, Mannheimben. Nagyon sok kedvenc előadómat hallhattam egy éjszaka alatt, amiért hálás vagyok. Mondjuk a lábam nagyon fájt reggelre a sok lépegetéstől. Hiába utaztunk 1000 km-t, rengeteg magyarral találkoztunk. Érdekes módon, mindegyikük közvetlen volt velünk. Úgy látszik, jó hatással van ránk, ha messze vagyunk az otthontól.

Milyen az álomhelyszíned?

Ibizán egy tengerparti ház udvarában játszanék elsőként, és valószínűleg csak rajtam lenne póló, mert szégyelném a testalkatomat.

Február 16-án jelent meg a bemutatkozó EP-d. Milyen érzések vannak benned most ezzel kapcsolatban? Mennyire vagy elégedett az eredménnyel?

Nagyon megkönnyebbült és boldog lettem. Alig vártam már, hogy végre az én szerzeményeim közül is lebegjen valami a kedvenc zenehallgató alkalmazásomon. Először nem hittem benne, hogy történni fog bármi is az August Hoffer projektünkkel kapcsolatban. Mindig csak húztuk, halasztottuk a dolgokat, pedig valójában már nyár közepén elkészültem a zenékkel. Időközben elfogyott a pénzünk, amit a hangmérnökre szántunk volna, így közel félévig kerestük a legjobb és legolcsóbb megoldásokat, mígnem visszajelzést kaptunk az Emerald&Doreen, német lemezkiadótól, akik vállalták a számok utómunkálatait. Ezért nagyon hálás vagyok nekik! Az ő munkájukkal teljes mértékben elégedett vagyok, az enyémmel meg csak akkor leszek, ha már csak saját számokból épül fel a repertoárom, és a trackek fellépéseket is hoznak maguk után.

Hogy írnád le a stílusodat?

Ülve, csendben meghallgatandó, bólogatós minimalista elektronikus zene, mely nyomokban élő hangszereket is tartalmaz, de előfordult már, hogy lámpa is szerepelt az egyik trackben. Ez a Cat with Bass Guitar.

Hogy látod jelen a hazai szcénát?

Budapesten azt látom, hogy egyre kevesebb helyre tudunk elmenni, ha jó zenét akarunk hallgatni és a DJ-k, akik állandósult fellépőként keresik a kenyerüket, nem adják át könnyen a helyüket az új tehetségeknek, maximum csak egy jelentéktelen hétköznap nappali időszakára. Szép lassan megöregednek és nem lesz, akik átvegyék a helyüket, kivéve, ha esetleges tulajdonosváltás miatt leépítik őket. A vidéki szórakozás nagyon szigorú. Egy-két település van, ahol van lehetőség és egy helyen tudsz elektronikus valamint élőzenére is bulizni. Ez nagyon szépen hangzik, de amellett, hogy 15 km-t kell utazni, a zenepolc legaljáról táplálják a közönséget mondván, hogy “ez kell a parasztnak”. Több ezren vesznek részt hetente ezeken a bulikon. Vagy megszokjuk, vagy megszökünk.

Egyre több lehetőség van külföldön is játszani. Sok hazai DJ nemzetközileg is egyre ismertebb. Mennyire könnyű vagy nehéz befutni külföldön?

Mindenki azt hiszi, hogy mivel leszerződtem egy német kiadóval, akik megjelentették a számaimat, nemsokára híres leszek, de sajnos egy kiadó nem csinál nyarat, ahoz jó munkát kell kiadnom a kezemből, hogy ne csak azt mondják rá egy lejátszás után, hogy “ok, ez jó”. Hatást kell kelteni az emberekben a trackek megosztásáért, különben nem terjed a hír, megáll a gépezet. Ha ez megvan és esetleg felveszik velem a kapcsolatot, nem árt, ha beszélek valamilyen idegennyelvet, de leginkább angolt, mert a kapcsolatokat ápolni kell valahogy, magyarul nem biztos, hogy fog menni. Végül résen kell lenni, ha jön egy e-mail, csipog a Messenger, vagy a Skype, és azonnal illik reagálni ezekre. Túl nagy a távolság ahhoz, hogy beüljünk valahova kávézni, az idő pedig kevés.

Mit jelent számodra a siker?

Ha olyannyira keresett lennék a zenei pályán, hogy a polgári foglalkozásomat fel kellene mondanom, azt sikerként könyvelném el. Szívesebben utaznék, zenélnék, buliznék, mindezt egy rakás pénzért, majd mint aki jól végezte dolgát, hazamennék és egy horgászattal pihenném ki a fáradalmakat.

Számodra mi a legnagyobb kihívás DJ-ként?

A gyakorlás. De most komolyan! Minden fellépésemre elkészítek egy szettet, amit 2-3 alkalommal biztos lejátszom otthon. Soha nem készültem még ennyit semmilyen rendezvényre.

Milyen szettel készülsz a Homerunra?

A szett első felében elmélyült lépegetéssel fogok ismerkedni a közönséggel, majd miután megismertük egymást, vidám táncolósra vesszük a figurát, néhol becsempészve egy-egy August Hoffer szerzeménnyel, a Do U Have a Bass EP-ről.

Milyen kapcsolatod van Budapesttel?

Körülbelül egy évig laktam Pesten, majd átigazoltam Budafokra, ami kicsit közelebb állt hozzám. Nem a lakótelep miatt, hanem a vidéki kertesházas, nyugodt, bűnözésmentes közegnek köszönhetően. Szerettem, hogy nem kellett mindenkinek köszönnöm, akivel csak találkoztam az utcán és mindig volt helyem a villamoson, ha a belváros felé haladtam. Ugyanakkor nem volt megengedett a hangoskodás ott sem. Elkeserítő ez egy dobos számára. Kénytelen voltam a 14. kerületben próbatermet bérelni, hogy valahol zajongani tudjak.

Mi a három kedvenc helyed és miért?

A hátsószobám. Ott születnek a dalok, ott vonulunk félre a haverokkal, ha már késő van és még bömböltetnénk a zenét. Bármelyik hangszeremen gyakorlok, az ott történik. A második egy újbudai étterem, ahova előre kell helyet foglalni és fejenként egy bizonyos összegért degeszre zabálhatod és ihatod magad. Téli időszakban ajánlott menni, mert a bejáratnál forralt borral kínálják a vendégeket. Végül a Corvintetőt említeném még, ahova nagyon patika fellépőket hívnak meg hétről hétre. Jó a hangrendszer, látványosan minimális a fénytechnika, van kapcsolat DJ és közönség között, valamint az épület tetejére tették a dohányzót, ami Budapest kellős közepén nagyon hangulatos szokott lenni, főleg ha a lenti dübörgés tempóban van valamelyik mentő vagy rendőr szirénával.