Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Painter of Budapest – Interjú Szoboszlay Andrással

2017. szeptember 29. - absolut_hu

painterofbudapest_portre_logozott.jpg

Szoboszlay András számára a művészetközeli milliő, amiben felnőtt egyértelműen azt hozta magával, hogy rajzoljon. Grafikusként is alkotói munkát végzett, viszont csak pár évvel ezelőtt derült ki számára, hogy mi az, ami igazi örömöt ad neki. Először csak a saját szórakoztatására kezdett budapesti élethelyzeteket rajzolni, majd megteremtette a Painter Of Budapest karaktert, aki Budapest, és alkalmanként más városok izgalmas épületeit, helyszíneit örökíti meg. Mi most kicsit a misztikus karakter mögé néztünk. András a Barside teraszán rajzolgatva avatott be minket történetébe.

Hogy kezdődött a Painter of Budapest sztori?

Három éve költöztem a belvárosba. Előtte Zuglóban laktam, és bár a MOME-ra jártam, ami fent volt a Zugligetben, tehát érintettem, de soha nem éltem a centrumban. Először a VIII. kerülettel próbálkoztam, aztán egy évvel később a Dob utcában találtam lakást, a külső, körúton kívüli részében, ami jóval csöndesebb, mint a belső. Három évvel ezelőtt jött néhány nagy változás az életemben, ami érintette a munkámat és a magánéletemet is. Arra gondoltam, hogy ha már új életet kell kezdenem, akkor legyen valami. Egy kiállítással, kezdetem belvárosi életem, ami a külvárosi külvárosi budapesti élethelyzetekről készített harminc darabos „hétköznapi karcolatai” című grafika sorozatom volt. Ezt a Massolit kávézóban került megrendezésre. Közel volt, és valamiért otthon éreztem ott magam; kedvesek voltak bent, rengeteget beszélgettem emberekkel, fantasztikus élethelyzeteket élhettem át itt, így témájában illeszkedett a hely varázsa a kiállításhoz. Onnantól kezdve minden nap bejártam egy kávéra a városba, és közben rajzoltam. Közben kaptam a bátyámtól karácsonyra egy sketch bookot, és ebben kezdtem el különböző helyzeteket megörökíteni. Azóta is mindig van egy ilyen könyvecske a zsebemben, hogyha látok valami izgalmas témát, akkor egyből le tudjam rajzolni. Általában az emberek és a tér hangulatát próbálom visszaadni a rajzaimmal.

A stílusod elég sajátos. Hogy alalkult ki?

Az egészet télen kezdtem, mínusz 10 fokban. Emlékszem, néztem a fényeket a Wesselényi utcában, és azonnal le akartam rajzolni. Ahogy elkezdtem, már le is fagyott a kezem, úgyhogy nem volt más megoldás, mint 10 perc alatt összedobni. Miután végeztem, ránéztem, és nagyon megtetszett; el is határoztam, hogy mostantól így fogok rajzolni.

Nézd meg hogy inspirálta az Absolut Andrást!

szabhid.jpg

Forrás: Facebook oldal

Már előtte is volt közöd a rajzoláshoz?

Reklámgrafikus vagyok. Mindig is a rajz vonzott, az összes munkámba próbáltam belecsempészni, belevonni a grafikát. Amikor reklámügynökségnél dolgoztam a meetingeket is végig rajzoltam. Sokszor jól jött az ügyfeleknek is, mert jobban megértette az ötleteket, amikor gyorsan feskicceltem nekik.

A rajzolás szeretete gyerekkorodból jön?

Nálunk mindenki rajzolt, egészen a dédszülőig visszamenőleg. A dédapám festő-rajztanár volt, néprajzgyűjtő és kutató. Tárgyak és képek között nőttem fel. Az anyai nagyszüleim sárospatakiak. Középiskolába oda jártam, öt évig éltem velük a nagy ódon házukban, ami tele volt műtárgyakkal. Bevonzották a környék festőit, akik gyakran hagyták ott a képeiket. Többszáz festményt képzelj el. Nagyon sokat adott ez nekem, hálás is vagyok, hogy ilyen környezetben nőhettem fel. Édesanyám restaurátor, édesapám pedig rajzfilmrendező. Ő a Jankovits Marcelléknek a korcsoportja, és egycsomó rajzfilm készítésében vett részt még a 70-es években. Amúgy a bátyám is nagyon jól rajzol, neki most van egy reklámügynöksége, és így csak kevés ideje van rá.

Hogy néz ki egy napod? Tudatosan ülsz ki rajzolni, vagy sodródsz az árral?

Szabadúszó vagyok, úgyhogy elég hektikus. Általában olyan munkákat, amiket rajzzal meg tudtam oldani, mindig külső helyszínen csináltam meg. Ez ma is így van. Kiülök egy kávézóba, kertbe, térre, udvarra és akkor ott rajzolom meg, amit meg kell. A Painted City létrehozása óta viszont már sokkal több időt kell otthon a számítógép előtt dolgoznom, mert csak ott tudom a különböző ajándéktárgyakra megtervezni a képeimet. A pár éve szórakozásból és szeretetből kezdődő kávéházas rajzolásaim mára az életem részévé váltak, így tudatosan törekszem minden nap az elkészítésükre. Lételemem és feladatom a rajzolás. Úgy is mondhatjuk, hogy a budapesti élet megörökítője, azaz egy analóg paparazzi vagyok.

A témákat hogy választod ki?

Változó, most például próbálok elrugaszkodni ezektől a zárt pozícióktól, és inkább részleteket ragadok meg. Azt találtam ki, hogy lesz minden témára egy kis füzetem. Itt budapesti ablakokra, kapukra gondolj, vagy járművekre, különös emberekre.

Akkor mondhatjuk, hogy minden inspirál, ami Budapesten van?

A lényeg, hogy mindenhova járok és ami tetszik vizuálisan, azt megörökítem. Kezdtem ezt a helybeli szórakozóhelyekkel. A Massolit mellett a Kisüzem lett a másik törzshelyem. Ott iszonyat jó arcok vannak, olyanok, akik szinte vonzzák a tekintetet. Simán kiültem este 11-kor a Kazinczy utcába is, és órákig csak rajzoltam. Aztán volt egy nyári vásár, amire elmentem, és kiraktam az eredeti képeket. Hiába tetszett az embereknek, nem vettek egyet sem. És akkor arra gondoltam, hogy meg kellene valósítani azt az utópiát, hogy a művészetből meg lehet élni. Készítettem pár bringás képeslapot a Budapest Bike Maffiának, amire rákaptak az emberek. Így jött az ötlet, hogy nyomatokat készítsek a képeimből. A következő hónapban az Iparművészeti Múzeumban a Creative Arts Fairen eladtam szinte az összes képeslapomat.

painterofbudapest_backstage_logozott.jpg

Mi volt az egyik legizgalmasabb dolog, ami történt veled e kapcsán?

Volt egy képem egy villamosról, ami a Parlament előtt tekereg. Elég gyorsan elvitték, úgyhogy el is határoztam, hogy készítek még pár ilyet. El is kezdtem rajzolni a Petőfi szobornál, de valami miatt nem fejeztem be. Egyszer egy nagyon rosszul sikerült vásár után írt egy brazil házaspár, hogy előző nap vettek tőlem egy villamosos képet, és közben beszélgettünk is egy jót. Ők éppen végigjárták Európát és minden fővárosban készítettek egy filmet a városról egy helyi ember szubjektív nézőpontján keresztül. Felkértek, hogy legyek én, aki Budapestet képviseli. Egyből igen mondtam. Két napig forgattunk, és akkor fejeztem be azt a villamosos képemet, aminek a nyomata azóta is a legnagyobb sikernek örvend. Akkor jöttem rá, hogy annyi lehetőség van, és sosem tudhatod, hogy miből mi születik. Tényleg csak nyitottnak kell lenni.

Mit tudnál ajánlani még a fiatal művészeknek?

Legyenek bátrak, engedjék el magukat, csinálják azt, amit szeretnek, és hagyják, hogy megtörténjenek a dolgok. A lányaimnak is mindig ezt mondom, akik néha még mindig hitetlenkedve nézik, hogy mi történik velem. Én már kezdem megszokni. (nevet) Végtelenül hálás vagyok, ez olyan visszaigazolás számomra az élettől, ami azt erősíti, hogy tényleg ezt kell csinálnom, mert ezt szeretem, erre vagyok elrendelve. Persze nem mondom, hogy könnyen jön a siker, nekem is volt másfél évem, amikor konzerveken éltem, de ezen túl kell esni. Ráadásul ha ezt megéled, később meg tudod becsülni azt, amid van.

Az elmúlt években megjelentek a design és kis ajándék boltokban a Budapesttel kapcsolatos kiegészítőt, képeslapok. Nem érzed, hogy telített lett a piac, és könnyű elveszni a sok művész között?

Annyira azért nem vagyunk sokan. Körülbelül 5-6 ember foglalkozik ezzel komolyan. Én csak a célomra koncentrálok; hogy másnak is felhívjam a figyelmét arra, hogy milyen gyönyörű városban élünk. Nemrég pont pár amerikai ismerősöm lelkendezett, hogy 5 év alatt mennyit fejlődött Budapest. Megjegyzem, tegnap voltam a külvárosban, ott sajnos semmi sem változott.

painterofbudapest_kep_logozott.jpg

Andrást megihlette a Barside-ban kapott Absolut koktél.

Ami furcsa még, hogy olyan európai nagyvárosokban, mint Párizs vagy Prága, mindennapos az utcai rajzművészek jelenléte. Ennek nincs Budapesten kultúrája. Neked is feltűnt?

Igen, tudomásom szerint jelen pillanatban én csinálom ezt egyedül, pedig szerintem nagyon fontos momentuma lenne Budapestnek is, ahogy Szentendrén ez sajátos jelenség. A művészeknek is jól jönne, már csak olyan szempontból is, hogy frissen tartaná őket. Én például szívesen rajzolok együtt bárkivel. Attól sem kell félni, hogy elvesszük egymás munkáját, hiszen mindenkinek más a látásmódja.

Nyáron felkértek egy nagyon izgalmas projektre Balatonfüreden.

Balatonfüreden a Kulturális Közösség keresett meg azzal, hogy szeretnék művészi szintre emelni az ajándéktárgyaikat, amiket a sétányon lehet kapni. Ekkor jöttem a képbe, hogy fessek meg tíz különböző képet élethelyzetekről, történelmi dolgokról. Így lett a Wasary Galéria, egy kávéház, a Jókai Mór Emlékház, a Kisfaludy gőzös, a vitorlázók vagy kulturális dolgokat besűrűsítő helyek. Ezenkívül részt vettem az Anna Bálon is, ahol három kép készült. It találkoztam a „szívhalászat” népi hagyományával, amikor fából készült szíveket halásznak ki a lányok, és azzal kell az első táncot táncolniuk, akinek a neve a kihalászott szíven van. A másik nagyon jelentős kép pedig az lett, amikor Jókai Mór írja az Aranyembert a szobájában az asztalánál. A tárgyak adottak voltak, az írót pedig odaképzeltem. Megtisztelő és csodálatos feladat volt, nagyon inspiratív az a milliő.

Az elmúlt egy évben több kiállításod is volt...

Mindenképpen fontosnak tartom, hogy olyan környezetben is meg tudjanak jelenni a képeim, mert ezáltal is élményt adhatok az embereknek. A Massolitban például rendeztünk egy olyan tárlatot, ami azokból a képekből állt, amiket az elmúlt években ott rajzoltam. Ez egy kávéházi széria. Bécsben is voltam, ahol különböző stílusú rajzokkal jelentem meg. Szintén izgalmas volt, amikor a Játékszín felkért, hogy az induló évadot kössük össze egy kiállítással. Beülhettem a Kölcsönlakás darab próbáira, és az ott készült munkákat a mai napig meg lehet nézni.  

Sokat meséltél Budapestről, szinte csak a városról beszéltünk. Ki tudsz választani egy-két helyet, helyszínt, amiket különösen szeretsz?

Ilyen a Gelarto Rosa, ami egy fagyizó, de nagy kedvencem a Bazilika környéke. Nagyon szeretem még a Szabadság teret és környékét, a Kisüzemet, Massolit, a Fekete Kutyát, meg úgy eleve a Dob utcát. A Szimplát is megkedveltem, azt rajzoltam legutóbb. Felkért az Erzsébetvárosi Főépítésziroda egy kép elkészítésére annak apropójából, hogy nyugdíjba megy a főépítész, akinek amúgy sok szerepe van a hely felépítésében. Csodás dolog volt ott rajzolni; nagyon szerettem, főleg napközben, amikor nincsenek sokan. Még rengeteg hely van Budapesten, amit szeretnék megörökíteni. Az emberek és helyek viszonyából annyi komikus és izgalmas kompozíciót lehet összehozni. Kifogyhatatlan tárház.