Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Absolut Budapest

Le a sztereotípiákkal - Interjú Apáti Bencével

2017. május 29. - absolut_hu

apatibence_portre.jpg

A legtöbb emberben van egy kép a férfi ballett táncosokkal kapcsolatban, de valószínűleg egy ország megítélése azonnal 180 fokos fordulatot vett, amikor megismerte az egyik kereskedelmi csatorna szórakoztató műsorában Apáti Bencét. Vele beszélgetve kiderült, hogy a balett jól megfér a box és a család mellett is, és a tetoválásokat is elég csak arra a pár órára eltüntetni, ameddig az előadás tart. Sokféle témát érintettünk vele, mesélt a férfiak képzéséről, példaképeiről, kedvenc szerepeiről, és arról is, hogy miért maradt itthon. Június 10-én pedig személyesen is találkozhatunk vele, az Ötkert Absolut Battle- ön ő lesz az extraprodukció.

Húsz éve balett táncosként élsz itt köztünk, de csak most lettél széleskörben ismert egy-két kereskedelmi csatornás szereplés hozadékaként. Mennyire fordult fel az életed?

Nagyon! Nincs olyan szegmense az életemnek, ami ne változott volna meg. Furcsa érzés, főleg azért, mert tizenhat éven keresztül sikerült eltáncolnom az összes főszerepet úgy, hogy végig tudtam menni az utcán anélkül, hogy bárki felismert volna, vagy, hogy bármilyen szponzor megkeressen. Szerencsére egyelőre inkább a pozitív hatását érzékelem ennek az úgynevezett ismertségnek, talán egy-két bántóbb bulvárcikket tudnék kiemelni negatív példaként, de közben azzal is tisztában vagyok, hogy ma sajnos erről szól általánosságban az újságírás. Közben meg azt is tudom, hogy nem bántani akarnak ezzel az újságírók, hanem csak olvasottságot generálni, és erről, mi emberek tehetünk, akik ezekre a negatív, botrányos szalagcímekre kattintunk. Megmondom őszintén, engem bántott ez a közel tizenhét év inkognito itthon. Sok újságíróval, táncossal és szakértővel beszélgettem már erről, egyszerűen nem értettem, hogy amíg minden országnak megvannak a világsztárjai, mert ott van egy Baryshnikov (Michail Baryshnikov, orosz balett táncos, aki a Szex és New York 6. évadában játszotta Carrie Bradshaw szerelmét – a szerk.), egy Nureyev (Rudolf Nureyev, orosz balett táncos- a szerk.), a most felkapott Sergei Polunin (a balett világának új sztárja - a szerk.), addig itthon bele kellene törődnünk abba, hogy ez rétegműfaj, ami azt hozza magával, hogy a benne lévő művészek ismeretlenségre vannak kárhoztatva.

Szinte ösztönösen jöttek nálad a balettmozdulatok kisgyerek korodban, és ez ösztönözte édesanyádat, hogy elvigyen az első balettórára. Hogy történt, és te hogy érezted aztán magad ebben a közegben?

Volt egy apró félreértés anyukám részéről, ugyanis én karatéztam éppen akkor a kertben, és valószínűleg nem sikerült ezeket a mozdulatokat keményen és férfiasan kivitelezni. (nevet) Először ódzkodtam, de aztán fordult a kocka, amikor elém rakott egy cikket Solymosi Tamásról és Zoliról, akik a balett területén nagyon sikeres emberek voltak már akkor. Tamás most az Operaház balettigazgatója, Zoli pedig hatalmas sztár volt abban az időben, a londoni Royal (Royal Ballett – a szerk.) vezetőszólistája. Én csak azt láttam kisgyerekként, hogy ott van előttem két jóképű, férfias, a sztereotípiáktól eltérő táncos, akik sikeresek. Érthető, hogy tíz évesen nem szerettem volna, hogy kicsúfoljanak a többiek. Egyébként a mai napig harcolok ezek ellen a sztereotípiák ellen, de persze már máshogy élem meg, mint gyerekként. Mivel a cikk meggyőzött, már úgy álltam hozzá, hogy ebből kialakulhat valami értékes és jó. Persze nem minden úgy alakult, mint ahogy azt elképzeltem akkor, és abba a bizonyos újságba sem sikerült még bekerülnöm (nevet), de örülök, hogy ezt az utat választottam. Persze nagyon nehéz és fárasztó út, de szerencsére jó katona vagyok. Jó nevelést kaptam, jó tanuló voltam kitűnő magatartással, és a szorgalmammal sem volt baj, inkább a beilleszkedés ment kicsit nehezen, hiszen egy teljesen más habitusú társaságba kerültem. El kellett telni pár évnek, amíg megtaláltam a barátaimat, és úgy egyáltalán a hangomat.

Nézz be a balettosok zárt világába!

operahaz_kampany.jpg

Az Opera kampányfotózásán - werk

Forrás:  Apáti Bence Facebook

 

A fiúk teljesen más képzést kapnak, mint a lányok?

Kezdjük ott, hogy a női és a férfi technika egészen más. Nálunk egyáltalán nincs spicc technika, inkább a nagy ugrásokon, forgásokon és az emelésen van a fókusz. Kicsit akrobatikusabb jellegű a mozgás. Persze vannak hasonló dolgok, és néha átjárások a női és férfi gyakorlatok között, aszerint, hogy kinek mire van szüksége az adott szerephez. Ha megnézzük a klasszikus balett repertoárját, akkor látjuk, hogy egy női variáció teljesen máshogy épül fel. Ez eleve a genetika miatt is adott, bár mostanában vigyázni kell a nők és férfiak közötti különbségeket ecsetelésével, de az tény, hogy a két nemnél a csípő jellege, az izmok felépülése vagy az erőkifejtés módja teljesen más. Persze kivételek itt is vannak, mert nemrég láttam a Youube-on egy női táncost, aki férfiugrásokat csinált, de nem ez a jellemző.

A sztereotípiák nagyon élnek az emberek fejében. Te ennek pont ellentmondasz. Kivétel vagy, vagy a sztereotípiák nem fedik a valóságot?

Magyarországon a Seregi (Seregi László, táncművész, 1977-től 1984-ig a Magyar Operaház belattigazgatója- a szerk.) repertoár erősen determinálta, hogy milyen táncosokra van szükség. Egy Makrancos Kata, egy Spartacus, egy Szentivánéji álom vagy egy Rómeó és Júlia, amik meghatározták a magyra balett identitását és arculatát, kinevelt egy olyan generációt, ahol kimondottan férfias karaktereket kellett megjeleníteni. Aki ebben nem érezte jól magát, vagy nem tudott azonosulni vele, mind más társulatot keresett magának. Ott van például a Rómeó és Júlia a komoly vívójeleneteivel, amikre komoly próbákkal készülünk. Láttam olyan nyugati együttest, ahol nincs erre szükség, és ehhez passzoló táncosokat keresnek. Ott valószínűleg én lennék a kakukktojás.

Sokszor az élsporthoz hasonlítod a táncot. Nálatok viszont az a nehéz, hogy a szigorú keretekhez művészi érzékenység társul. Ezt hogy lehet balanszba hozni?

Borzasztóan nehezen. Mindig azt mondom, hogy kevés olyan munkát ismerek, ahol három-négy hónapig kell készülni két-három felvonásos darabra. Ha nem készülök, akkor vagy művészileg nem lesz jó, vagy technikailag. Sok mindent kipróbáltam életemben, a különböző diákmunkáktól kezdve sokféle sportig, de ilyen nehéz szakmával még nem találkoztam. Ha egy forgatáson várni kell órákig, és odajönnek, érdeklődnek, hogy bírom, mindig értetlenkedve állok a szituáció előtt, hiszen hozzászoktam, hogy napi nyolc órákat táncolok. És ez azért is különösen nehéz szakma, mert nekünk nincs pihenőidőnk, mint például egy boxolónak. Van, aki például két-három főszerepet próbál egyszerre. Mondjuk én ezt már nem bírom. Egy karakter felépítése ráadásul nagyon aprólékos munka, nem hetek alatt történik meg, és még a premieren sincs igazán kész az ember, csak azok után épül be az előadások során. Gyakran elemezgetem videófelvételekről az előadásokat. Az sem elhanyagolható, hogy mi más méretekkel dolgozunk, mint a többi fővárosi színház; egy egész zenekar van a közönség és köztünk, és még a karzatokra is el kell jutni az üzenetnek. Teljesen más léptékben kell gondolkodni.

anyegin.jpg

Az Anyeginben

Forrás: Apáti Bence Facebook oldal

 

Sokat voltál vendégszerepelni külföldön. Sosem vonzott az, hogy kipróbáld magad egy kinti társulatban?

Szinte mindenhol voltam, még Kínában és Mexikóban is, de sosem fordult meg a fejemben, hogy kint maradjak. Ez egy nagyon furcsa rabság. Akárhova megyek, egyszerűen semmi sem fogható Magyarországhoz. Imádok enni, végigkóstoltam a világ legfantasztikusabb konyháit, Miamiban ettem a világ legjobb hamburgeréből, de semmi nem tudott meggyőzni. Volt, hogy sokkal többet kerestem, előfordult, hogy repülővel jöttek értem, drága kocsival jártam, de nem, egyszerűen itt vagyok otthon. Szakmailag is jobban ki tudom élni magam; kint nincsenek ilyen Spartacusok, Rómeó és Júliák, Hófehérkék. Fontos, hogy milyen munkát végzel, hogy amit dolgozol, abba legyél igazán szerelmes. Később, pedig amikor gyerekeim lettek, elképzelhetetlenné vált számomra, hogy pár hetente lássam őket.

A balett világa tényleg olyan zárt, mint amilyennek tűnik, vagy csak mi nem akarunk belelátni?

Egyrészt nem foglalkoznak vele, másrészt reggeltől estig teremben vagyunk, és nagyon-nagyon nehéz a külvilággal értékes időt eltölteni. Ez a barátságokra is vonatkozik. Sok haverság kialakul, de ha nem mozgunk ugyanabban a körben, egyszerűen nem lehet ezeket a kapcsolatokat fenntartani.

Van kedvenc szereped?

Szerencsés vagyok, mert csak egy-két olyan szerepem volt eddig, amit nem szerettem annyira. Ha persze ki kell emelni párat, akkor Spartacust, Petruchiot a Makrancos Katából, Tybaltot a Rómeó és Júliából, Zubolyt a Szentivánéji álomból, a Hófehérkében pedig a banyát mondanám.

Ezekben megtalálod saját magadat?

Van, amiben igen, de azt élvezem nagyon, amikor olyan karakert kell alakítanom, ami egyáltalán nem én vagyok. Ezek a művészeti ágak pont arról szólnak, hogy olyan dolgokat csinálhatsz, amit a való életben nem. Itt meg tudod élni a vágyaidat. Nekem az jelenti a kihívást, amikor küzdenem kell egy szereppel, és amikor beleáshatom magam a feladat legmélyébe. Ilyenkor utánaolvasok, filmeket nézek, más táncosok által inspirálódom, vagy egyszerűen beszélgetek emberekkel. Azt gondolom, hogy Apáti Bencét eltáncolni nem olyan nagy kihívás.

Milyen Apáti Bence?

Kicsit örök elégedetlen, maximalista, kicsit néha nagyképű, máskor önbizalomhiányos. (nevet)

Lakatos Sándor, divattervező új kampányának lettél az arca. Hogy érezted magad ebben a szerepben?

Lakatos Sanyit az egyik legtehetségesebb magyar tervezőnek tartom. Már régebben is volt szó róla, hogy dolgozunk együtt, de sokáig nem jött össze. Nagyon örültem, amikor kiderült, hogy én leszek az arca a név és arculatváltás utáni első kollekciónak. (Lakatos Sándor márkáját MODE néven folytatja.- a szerk.) Erőteljes, különleges darabjai vannak. Nagy megtiszteltetés ez számomra.

apati_mode.jpg

Apáti Bence a MODE kampányában

Azt csinálod, amit igazán szeretsz, viszont az is veszélyes tud lenni, amikor az embert beszippantja a szakmája. Ott az adrenalin, de közben le is tudja szívni. Te mivel töltődsz, amikor otthagyod a próbatermet és a színpadot pár órára?

Nagyon egyszerű srác vagyok ilyen szempontból, mert számomra a séta az, ami által ki tudok kapcsolni. Valószínűleg ezt apukámtól örököltem, ő is nagy csavargó volt, sokat járta az utcákat, gyerekként sokat kirándultunk az erdőben. Jó turistáskodni Budapesten. Rengeteget sétáunk Leával, a barátnőmmel a Duna-parton. Konrad Lorenz egyik könyvében olvastam a kutyák viselkedéséről, és a híres kutyaidomár, Cesar Millan is azt mondja, hogy a séta nagyon fontos az állatok számára is, mert összetartja a falkát. Én például olyankor tudok a legjobban beszélgetni, legyen szó probléma megvitatásáról vagy tervezgetésről. Ha külföld, akkor tengerpart vagy Toszkána, ahol már többször voltam, és nagyon szeretem.

Budapest viszont az otthonod. Mik a kedvenc részeid?

Az Újlipótváros, Vizafogó, Marina-part környéke, aztán ott a Római-part. A Budai Várban is szeretek sétálgatni. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy más nagyvárosokkal ellentétben, Budapesten nem épült ki a városon belül ez a folyóparti kávézói, kis éttermes közeg. Persze megvan ennek az oka, de mégis mennyivel izgalmasabb lenne úgy a város.

Mivel készülsz az Absolut Battle-re?

A balett mellett más kortárs tánc stílusokba is bele tudtam kóstolni, amiért nagyon hálás vagyok a koreugráfusoknak, akikkel együtt dolgoztam. A tantervben volt néptánc, történelmi társastánc, úgyhogy ezekkel is megismerkedtem, emellett pedig mindenféle modern tánc workshopon részt vettem az elmúlt húsz évben. Az Absolut Battle-re főleg hip-hop-pal készülök, de azért beleszövök majd egy kis balettot is. Izgalmas lesz, hogy veszi az ottani közönség.

 

 

 

 

süti beállítások módosítása