Vajon milyen érzés ma költőnek lenni? És női költőnek? Az irodalom könyvek lapjain nem hemzsegnek az általuk írt versek, pedig itt vannak köztünk, és fontos dolgokat fogalmaznak meg. Azt, hogy érdemes-e egyáltalán különbséget tenni a két nem között? Hogy művészetükre mennyire nyomja rá bélyegét nemi identitásuk? Ezt nem lehet biztosan megmondani, különben is, a mai világban egyre inkább elmosódnak a határok. Az viszont biztos, hogy Judit empátia terén nem szenved hiányt, és talán ez vezeti kezét, amikor nagyon mély, sokszor kimondottan szomorú lelki megélésekről ír. Március 30-án jelenik meg második kötete a Holnap ne gyere, ami egy párbeszéd eredménye Weiler Péterrel. Az alkalmat pedig közös kiállításuk teszi különlegessé. Interjúnk alanya egy izgalmas, érzékeny, fiatal lány, aki miközben keresi az útját, elég bátor ahhoz, hogy akár tükröt mutasson nekünk is.

Szerintem nem egyedül vagyok azzal, hogy amikor meghallom, hogy női költő, Karafiáth Orsolya jut eszembe először. Ez a bohém, kicsit depresszív, de közben humoros, tehetséges nő alakja, akinek amúgy a helyén van a szíve. Milyen egy női költő most, 2017-ben? Egyáltalán te hogy tapasztalatod, kívülről mit látnak az emberek, és te hogy éled meg?

Szuper, hogy Karafiáth Orsit említed, tetszik az irány, ráadásul akkor már eszedbe jutott egy kortárs, női költő, bár ha szabad, azt azért mindenképpen hozzátenném, hogy a költő fogalma szerintem egyaránt érvényes nőre és férfire, és olyan nagyon különbözőt nem kellene, hogy jelentsen. Ezzel együtt persze érdekes kérdés, hogy kívülről nézve van-e különbség egy költő nő és egy költő férfi megítélése között. Talán van, hiszen az általános és középiskolai irodalmi szöveggyűjteményekben is leginkább férfiak műveivel találkozunk, ezt szoktuk meg: a költő vagy író az többnyire férfi. Mellesleg többnyire furcsa és szomorú. Ugyanakkor mintha érezhető lenne valamiféle elmozdulás is. Egyre több olyan kezdeményezést látok, ahol a női szerzőkre próbálják felhívni a figyelmet. Közben, ha a megélésre gondolok, nem tud nem hangsúlyt kapni a tény, hogy a költészet mint olyan nem a legnépszerűbb műfaj, bár kétségtelen, hogy az utóbbi időben a slam poetry ezen sokat változtatott.

Milyen volt a kapcsolatod a versekkel kisiskolás korodban? Mikor kezdted el érteni a versek lényegét?

Épp annyi közöm volt hozzá, mint bármelyik kisiskolásnak, de persze aztán egyre jobban megszerettem az irodalmat és felső tagozattól kezdve már nagyon sokat olvastam. Jó magyartanáraim voltak, ráadásul a nővérem régi magyar irodalommal kezdett foglalkozni, a nagybátyám klasszika-filológus, tehát az irodalommal ápolt szoros kapcsolatra láttam magam körül példát.

Mi a legszebb és legcsúfabb dolog a költészetben?

Hogy önkényes, hogy időigényes, hogy csodálatos és csodálnivaló, hogy nem adja könnyen magát és küzdelmes, mind az írás, mind a befogadás, hogy kiszámítható, mert csak több lehetsz tőle, és ugyanakkor abszolút kiszámíthatatlan. De ez mind szép, azt hiszem.

Érdekel, milyen performansszal készül Judit Weiler Péterrel?

Huszonöt évesen jelent meg első versesköteted, ami nagyon súlyos témával foglalkozott. Mi vezetett arra, hogy beleásd magad, és mit szerettél volna átadni?

Igen, a Hálátlanok búcsújának témája a gyász volt, egyszerre egy egyéni és egy kollektív gyász. A kötetet gyakran holokausztlírának olvasták, én nem mernék ilyet állítani, bár kétségtelen, hogy a legtöbb szöveg megírásának idején a jeruzsálemi Jad Vasem intézetben kutattam, női holokauszttúlélők memoárjaival foglalkoztam. Egyszerűen nem tudtam abban az időben mással foglalkozni. Nincs családi kötődésem, hanem egyszer csak olvasni és olvasni kezdtem, aztán nem volt megállás, nem érdekelt semmi más. Ezt az érzést szerettem volna átadni, miközben kutattam magamban, milyen lehetőségei és keretei vannak a gyászmunkának egyéni és kollektív szinten.

Lehet erre a kötetre egyfajta öngyógyító folyamat eredményeként is tekinteni? Mit adott neked a Hálátlanok búcsúja?

Így utólag azt hiszem, hogy nem. Ahogy olvastam ezt a rengeteg szörnyűséget, egyszer csak elkezdtek mind erősebben kikívánkozni ezek a versek. Tehát mindenképpen segített megbirkózni a valósággal, de nem öngyógyításról volt szó.

Rájöttél már az életfeladatodra?

Fogalmam sincs, van-e olyanom. Azt tudom viszont, hogy szövegekkel szeretnék foglalkozni, ahogy teszem is ezt most a Corvina Kiadónál és a Rózsavölgyi és Társa Kiadónál. És szeretnék írni, és nagyon félek attól, hogy egyszer majd semmi értékelhető nem jut eszembe.

Mennyire grafomán egy modern költő?

Személye válogatja. Mindenesetre nem a mennyiségen múlik.

A Hálátlanok búcsúja óta több neves szaklapban is publikáltál. Március 30-án kijön az új köteted. Ilyenkor már pörögsz az új verseken, vagy kell egy kis “tisztulás”?

A kötet befejezése és megjelenése között azért a leggyakrabban eltelik némi idő, amíg lehet levegőt venni és pihenni. A Hálátlanok búcsúja után az élet hozta úgy, hogy a nagy zajlásban viszonylag hamar összeálltak a Holnap ne gyere versei. Most pedig érdekes módon a kötet leadása után, egy elvonulósabb időszakban kezdtek el újra jönni az ötletek. Nem akkor dolgozom a verseken, amikor én akarok, hanem amikor van új ötletem. Azt vettem észre, hogy ha eszembe jut valami és azt nem írom le aznap, legkésőbb másnap, akkor harmadnapra elszáll és képtelenné válok a vers összerakására, megírására.

Nézd meg Judit és Weiler Péter közös kiállítását!

Weiler Péterrel való közös kiállításod nemcsak arról szól, hogy két művész összeállt. Ez egy közös munkafolyamat eredménye.  Miből jött az ötlet, és hogy hoztátok létre? Mi az alaptéma, és hol fonódik össze a két művészeti ág?

Úgy kezdődött, hogy Péter posztolta Facebookra az egyik képét, aminek Felkapcsolják a villanyt és te kurvára nem vagy sehol volt a címe. Ezen a képen egy lány ül a pultnál, cseszteti a telefonják, a dj épp veszi le a lemezt, a bulinak vége, a villany felkapcsolva és a lány magányát nem fedi el, nem leplezi semmi. Megfogott a képen, hogy a lány nem tekint fel, nem akar szembesülni azzal, hogy magára maradt. Ez az elhagyatottság, és annak a leplezése, illetve a leplezésre való felesleges törekvés érdekelt nemcsak ezen az említett képen − amihez aztán írtam egy Fénytörés című verset −, hanem az új kötetben és Peti munkáiban is. A vers vége aztán a cím átirata lett: „Marad a hiány, a félelem, / hogy tényleg úgy múlt el minden, / ahogy ez az este: / felkapcsolják a villanyt / és te már nem vagy itt.” Ez körülbelül egy éve lehetett, azóta kép szöveget, szöveg pedig képet követ, a Holnap ne gyere egy valódi párbeszéd.

Peti esetében mindig számíthatunk valami nem mindennapi dologra. Mitől lesz ez a kiállítás különleges?

Az eseményre építettünk egy „bunkert”, amiben biztonságos körülmények között lehet majd tányért törni. Szerintem mindenki ismeri ezt az érzést. Én egyszer az erkélyemről két poharat dobtam ki, igazán felszabadító volt. Itt viszont más lesz, mint ha ez otthon történik: nem kell utána szégyellni magunkat, és a takarítást is elintézzük mi. Aztán a törmelékekből valami újat fogunk építeni.

Számodra mit jelképez Budapest? Mit szeretsz legjobban benne?

Budapest az új, a második otthonom. Hódmezővásárhelyen születtem, a szüleim Mindszenten, a testvérem Szegeden él, arrafelé nőttem fel, úgy szoktam mondani, hogy oda megyek itthonról haza. Nagyon sok barátot szereztem ebben a városban, sok lehetőséget kaptam itt. Ezt a nyitottságot szeretem benne.

Mik a kedvenc helyeid?

Most egyet mondanék: megnyílt a Dohány utcába a Magvető Café, ami azóta kvázi törzshelyem lett. A Magvető Kiadó jelentette meg az első kötetem, a Holnap ne gyere is az ő gondozásukban jön majd ki, úgyhogy ez a tényt, hogy nyitottak egy olyan kávézót, ahol még szépirodalmi könyveket is lehet venni, és a Magvetős szerzőknek saját névtáblával ellátott asztaluk van, amit természetesen bárki használhat, ez hihetetlenül örömteli. Ráadásul utóbbit nagyon kedves gesztusnak találom. Lesz ott sok könyvbemutató és beszélgetés, kifejezetten jó hangulatú és otthonos hely. Egyébként Weiner Judit tervezte, nagyon finom a kávé és a sütemény is, és elképesztően kedves és közvetlen a személyzet.

Március 30-án nyílik Hevesi Judit és Weiler Péter Holnap ne gyere! közös kiállítása. Azonkívül, hogy itt debütál Judit második kötete, lesz még művészet, tányértörés, zongora, nagy mennyiségű pombermaci, és persze Absolut!