Manapság felmagasztaljuk a 80-as, 90-es éveket. Ez nemzetközi trend, ami visszakúszott a divatba, a zenébe és a mindennapjainkba. De mi van a 2000 környékével? Ott is volt történés bőven. Budapesten például ekkor élték fénykorukat azok a klubok, amik egy egész generációnak jelentették a szabadságot, a barátokat és kétségkívül a hét legjobban várt pillanatait. Ilyen volt a Süss Fel Nap!, a Kultiplex vagy éppen a Cha-Cha-Cha. A legfurább az egészben, hogy a mostani huszonévesek nagyrésze már nem is hallott ezekről a legendás helyekről.

Ilyen gyorsan felejt a világ, vagy csak egy egyszerű kiöregedésről van szó? A Budapest Dirt aktuális vendégei az utóbbira voksolnak. Ők voltak azok, akik évekig olyan helyeket vittek, amik jelentősen meghatározták a 2000-es évek klubkultúráját. Hogy mi volt a titkuk, egyáltalán mit adott a klubélet az embereknek, és mit jelentett az undergroundba tartozni, ezt fejtegették 2 órán keresztül a 4BRO DOWNTOWNban.

Kultikus helyek legendás arcok

Szalontay Győző 1997-ben az öccsével nyitotta meg a Süss Fel Napot, ami nagyon hamar a budapesti underground fellegvára lett, bár valójában egy pinceklubról beszélünk. A zenei programok mellett egyéb művészeti események is helyet kaptak. A heti hét napos nyitva tartással pedig teret tudtak adni rengeteg szubkultúrának. Győző sok más projektje mellett nagyon fontos volt még a Holdudvar, aminek szintén alapítója, és a West Balkan. Utóbbi évekig vándorolt a városban, amíg az egykori Skála helyén a Nyugati téren bekövetkezett a tragédia, ami annak ellenére, hogy a zenekarok, szervezők egy emberként álltak ki Győző megbízhatósága és etikus munkamorálja mellett, a West Balkan vesztét és számára egy történet végét jelentette.

Ha már kultusz és nosztalgia; Szabó Simon esetében vétek lenne kihagyni a híres Sziget reklámokat vagy a Moszkva tér című filmet – talán sosem mossa le magáról “a srác a Moszkva térből” jelzőt. Ennek ellenére véletlenül lett a Kultiplex programszervezője. Utána dolgozott a Sziget számára, ő vitte a Medúza helyszínt, végül pedig a Merlinben szervezett egy ideig. A Kultiplex is az a hely volt, ahova a hét minden napján lehetett menni, és a goától kezdve a hardcore és metal eseményekig minden volt, magyar és nemzetközi bulik egyaránt. Innen nőtte ki magát az Irie Maffia és a Bëlga, és itt volt a Tilos Rádió rezidenciája is. A Kulti halálát a kulltúrpolitika okozta, az egykori Kinizsi Moziként üzemelt Bauhaus épület helyén – ami valljuk be, így nem is tűnik olyan nagynak - ma park van.

Tihanyi Attila a Kálvin téri 60 nm-es csoda, a Cha-Cha-Cha alapítója. 2000 januárban nyílt a hely, és azok, akik annak idején lejártak az aluljáróban található szórakozóhelyre, nosztalgiával gondolnak vissza a családias bulikra. Attila nem ezzel kezdte pályafutását, a néhai divattervező Király Tamás vezette be az undegroundba, aztán a felolvasó és irodalmi estek után jött a zene, és annyira beszippantotta az éjszaka, hogy saját helyet nyitott. Ez volt a Club Seven az Akácfa utcában. Bár az is legendás hírű lett, mégis a Cha-Cha-Chának sikerült tekintélyes kultuszt kialakítania az akkori fiatalok körében.  Valószínűleg erőteljes sármja a szürrealitásban gyökerezett. Mert, hogy kerül egy menő szórakozóhely egy koszos, lepukkadt metróaluljáróba?    

Jöjjenek a sztorik!

Cha-Cha-Cha / Forrás: Litera.hu

Mi lett veled underground?

Manapság sokszor előkerül a téma: van még egyáltalán Budapesten underground, vagy csak erőltetjük? A mostani fiatal generáció nagyon szereti undergroundnak érezni magát, mindenki különleges, egyedi próbál lenni, hiszen ez az elvárás. Minden ezt sugallja.

Attila szerint az underground vele együtt fog kihalni, de ha jobban megnézzük már most sincs. Miért? Mert divat lett!

És különben is, az értelmét teljesen máshol kell keresni:

“Az underground életérzés, a gyökere a más érdeklődésének a felszínrehozása. A szereteten alapszik, azon, hogy elfogadjuk egymást. Én ezt nem érzem már. Régen elmentünk egy buliba, és ha nekimentünk egymásnak, elnézést kértünk. Ma mindenki púposkodik. Régen simán átmulattam egy éjszakát egy meleg sráccal, ma, ha egy meleg srác felvállalja magát, kajak le van buzizva. Régen az ilyen srác egyéniség volt. Nekem onnan jön a bizonyosságom, hogy nincsen underground, hogy itt, ebben a helyiségben mindenki 30 felett van. Miért nincsenek itt a fiatalok? Ez az egész ki fog halni velünk együtt. Mi öregedünk ki ebből a dologból, és lássuk be, hogy a mögöttünk lévő emberek nem hozzák ugyanazt a szellemiséget.”

“Szerintem túl van misztifikálva.- csapta le a labdát Győző- Engem például kiráz a hideg, ha undergroundnak neveznek. Én Szalontay Győző vagyok, és nem azért csináltam, mert annyira undergroundnak éreztem magam. Egyszerűen szerettem. Szerintem amiatt nincs ma underground, mert más világot élünk. Azt, hogy közösséghez tartozni, azért tudjuk szeretetre visszavezetni, mert ott, akkor megvolt a közösségi élmény. Ma már ez nincs meg. És ez zenétől független, mindenre igaz. Annak idején 10-20 ember a kézalatti infók alapján ment le a helyre, nem egy Facebook event miatt, de valójában az a lényege az egésznek, hogy az emberek és a helyek is önazonosak voltak.”

Talán a legnagyobb különbség az akkor és a ma nyíló helyek között, hogy ezeknél a régi kultikus kluboknál nem volt üzleti tudatosság. Az alapítók olyan klubot akartak csinálni, amit igazán szeretnek, és nem azt tartották szem előtt, hogy nagyot szakítsanak rajta.

“Ma nem tudsz érvényesülni, ha nincs fórumod, de ha megvan, akkor már nem vagy underground.” – összegezte az egyik fő problémát Simon.

Ezzel Győző is egyetértett: “A közönségben nincs meg az az alapélmény, hogy mi ugyanazok vagyunk, ugyanonnan jövünk, ugyanazok a gyökereink. Már a zenekarokat is úgy reklámozzák be a koncertek előtt, hogy már ezzel vagy azzal felléptek. Úgy akarják eladni őket, hogy már sikeresek valahol. A marketing nagyon fontos manapság.”

Himsa koncert 2002 Süsi 

Forrás: grungery.hu

Internet nélkül az élet

Adja magát a kérdés, hogy annak idején hogy lehetett közönséget szervezni? Ma már mindennek a net az alapja. Ömlenek a Facebook eventek, minden valamirevaló helynek komoly oldala van.

“Nem a haverjaink jártak a Kultiba, inkább stílusokra épültek rá baráti társaságok. Már tudtuk előre, hogy kik jönnek le csütörtökön Mangoékra vagy hétvégén a hardcore bulikra.” – emlékezett vissza Simon.

Ma már elalvultnak tartjuk a szórólapokat, a Pesti Estet sem olvassa már senki, pedig minden pénteken azt bújta a többség, mert abban benne volt minden valamirevaló hely és program.

Simon számára ez nem kis stresszt jelentett:

“Emlékszem minden héten hogy paráztunk, hogy kedd délután négyig sikerül-e elküldeni a programlistát a Pesti Estnek. Mert ha nem küldtem át időben, akkor nem jelent meg, és az emberek nem tudtak a bulikról.”

“A Cha-Chaának volt egy weboldala, amin csak annyi volt, hogy “COMING SOON”. Egyszercsak azt vettük észre, hogy 400 és 500 látogató nézi meg naponta. A semmit.”- ecsetelte Attila, hogy mennyire infóéhesek voltak az emberek, és mára ez hogy megváltozott. “Én úgy látom, hogy eljött az a pont, hogy tele van az emberek töke a Facebookkal.”

Győző tisztán emlékszik a Süsi nyitását megelőző „komoly” kampányra:

“A Süsi nyitása szerintem jól leírja az akkori helyzetet. Nyitás előtt egyik haverom megcsinálta a plakátot, mi meg felragasztottuk a városban, és teltház volt. Persze sokat számított, hogy akkoriban nem nagyon hemzsegett a város az underground helyektől. Nem volt már Totalcar, Tilos Az Á vagy egyéb közösségformáló helyek. Ráadásul nem diszkót vagy bulihelyet akartam nyitni, hanem egy klubot, amit szeretek. A társaimmal volt is némi konfliktus, akik éppen kijöttek a gimiből, és azt a buli feelinget akarták hozni. Ebbe nem fért bele a heti hét napos nyitva tartás, én viszont ragaszkodtam hozzá. Előtte egy művészeti suliba jártam, Réz Andrással, Menyhárt Jenővel buliztam. Sok minden érdekelt, így kerülhetett be a programba végül kortársirodalom vagy más művészeti események.”

Levente Úr, a Kulti híres pultosa / Forrás: Origo

Farkastörvények

A 90-es években, a rendszerváltás után új rendszer volt kialakulóban. A legutolsó kisbolt nyitása után is kijött a helyi maffia, hogy pénzért cserébe „felajánlják”, hogy védik a helyet. A legtöbben féltek tőlük, de Győsző sosem vette komolyan az ilyet:

“A 90-es évek brutál volt, a 2000 már enyhülő. A 90-es években szinte minden boltot betaláltak a védelemmel. Nekem nem sok ilyen sztorim volt. Az tény, hogy naívan kezdtem ezt az egészet. Bele sem gondoltam, hogy lesznek ilyen helyzetek, bár az esetemben nem komolyak. Az például előfordult, hogy valaki üzent, de szerintem egy valamit meg lehet tanulni ebből az éjszakai életből, mégpedig, hogy mindenkit el kell küldeni a francba. Nekem az a tapasztalatom, hogy az ilyenekből nem lesz halál. Bár már voltam késsel falhoz nyomva.”

De mégis, akkor ki csinál rendet, ha balhé van? Simonék egy új rendszert vezettek be:

„Nálunk nem kidobóknak, hanem beengedőembereknek hívtuk a biztonságiakat. Meg akartuk reformálni a rendszert. Volt, hogy kiterítettük a vörös szőnyeget a Kulti elé. Ha meg valami probléma volt, nem ütöttek meg senkit. Két durva esetre emlékszem: egyszer a kolumbiai nagykövet fia autógumikat késelt meg a hely előtt, mert valamin hisztizett, a másik meg, amikor 27 fradista megjelent meccs után. Mire beengedték az utolsót, már az elsők dobálták a székeket bent. Itt kivételesen mindenkit kibasztunk."

Attiláéknál azért előfordult pár pofon az évek során:

“Akkoriban azért rendesen folyt a gladiátorképzés a városban.”

“Ez nem kutyameló. – vette védelmébe a szekusokat Simon. -“Amikor bejön egy elmebeteg, hiába vagy beengedő, van úgy, hogy oda kell lépni. Annak idején a Kultiban volt egy idő, amikor elharapódzott a zsebtolvajlás és rablás. Valamit kellett kezdeni vele. “

Nemcsak a bűnözőkkel gyűlt meg a bajuk, hanem néha a rendőrséggel is. Túl sokszor riasztották őket, így a kisebb balhékat maguk oldották meg.

Kulti / Forrás

Egy korszak vége

Mint ahogy bezárt a híres New York-i Studio 54 (legendás New York-i klub- a szerk.), a budapesti klubélet is beadta a kulcsot, köszönhetően nagyrészt az internetnek és az infó- és lehetőségdömpingnek. Attila szerint ahogy ők és a közönségük megöregedett, elhalt a közösségközpontú klubélet is. Az új generációnak már teljesen más számít. És hogy mi lett hőseinkkel?

Simon öt év után egyszerűen elfáradt.

„Mindig is szerettem volna egy saját helyet, de végül mindig arra jutottam, hogy soha a büdös életben nem csinálnék, már csak azért sem, mert belefáradtam az éjszakázásba. Csak öt év volt, de az jó masszív. Már DJ-zni is csak úgy megyek el, ha éjfélig befejezem. Amikor elhatározom, hogy szórakozni megyek, akkor lefekszem, és kiszórakozom magam alvás közben reggel hatig, hétig, amikor is jön a gyönyörű kislányom és kisfiam, és felébresztenek. Én nagyon hálás vagyok, hogy a húszas éveimet így megélhettem, de köszönöm, elég volt.”

Győző karrierjét a West Balkán tragédiája megpecsételte, de úgy tűnik, megtalálta a helyét azóta.

„Nálam elég ismert, hogy miért lett vége ennek a sztorinak. Meg kellett tanulnom, hogy vannak szerepek az életben, és azokat egyszercsak el kell engedni. 15 évig csináltam. Igaz, a törés is hozzásegített ahhoz, hogy így alakuljon, mégis a saját döntésem volt, hogy abbahagyom. Bár sok helyre hívtak, rájöttem, hogy nem akarom többet ezt csinálni. Itthon minden kis apró rezdülését megismertem ennek a világnak, kihívásra volt szükségem. Kaptam egy új lehetőséget, most külföldön élek, és szeretem azt, amit napi szinten megélek. Úgy fogom fel, hogy volt egy misszióm, amit megcsináltam a szórakoztatóiparban. Ennek vége, de itt vannak az új céljaim, amikért dolgozom.”

“Én csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy az élet sokszor igazságtalan.” - reflektált Simon Győző történetére.

Attila az egyetlen, aki klubközeli maradt.

„Az Akváriumban vagyok, sok mindent csinálok, a feladatom, hogy rendben menjenek a dolgok. Azt is mondhatjuk, hogy gondnok vagyok. (nevet) Folyamatosan hittem valamiben; hogy lehet nagyot ugrani, hogy lehet olyat csinálni, ami erőn felüli. Hinni valamiben tökjó! Nekem is van két csodálatos kislányom, akikkel élvezem az életet. Bár egész nyáron nem látom őket, mert fesztiválról fesztiválra járok, dj-zem. Közben meg várom a megfelelő helyet, hogy kinyithassam.”