Gabor Kraft 15 évet húzott le Coyote-ként a magyar elektronikus zenei színtéren, és valójában mindent elért itthon, amit lehetett. Aztán hozott egy döntést, nevet változtatott, és újra felépítette magát. Nem az a típus, aki megijed a kihívásoktól, viszont nem is görcsöl a sikerért. Bár sokszor úgy tűnik, hogy lépéseit gondosan megtervezi, leginkább ösztönösen építi karrierjét. Magát music freakként (a freak csodabogarat jelent- a szerk.) jellemzi, ami passzol is hozzá, hiszen sem megjelenésében, sem zenei téren nem lehet átlagos DJ-nek nevezni. Az interjú során viszont nemcsak zenélésről, DJ-zésről mesélt, hanem beavatott családfájának titkaiba is, és azt is megtudhattuk, hogy Budapest melyik olyan részén volt már, ahova egyszerű földi halandó nem nagyon léphet be.
Music freakként definiálod magad. Ez mit takar?
Próbálom a fellépéseim során a teljes sprektumát megmutatni azoknak a zenéknek, amiket kedvelek. Természetesen nemcsak elektronikus zenékre kell gondolni. Lehetnek ezek a korai 80-as évekből hip-hop nóták, cold wave vagy synth wave zenék, post punk, továbbá olyan, akár rock zenekarok által készített dalok, amik hatást gyakoroltak a mai elektronikus színtérre. Otthon sem feltétlenül hallgatok csak elektronikus zenét, szeretem a rockot, a jazzt és a komolyzenét is, úgyhogy ez is kimerítheti a freak fogalmát. Mostanában például újra rátaláltam a népzenére. Kölyökkoromban citerán játszottam, úgyhogy van is kötődésem hozzá. Vagyis pontosítanék, inkább azt mondanám, hogy citeráztam, mert amióta hallottam Lajkó Félixet citerán játszani, azóta meggondolom, hogy miként aposztrofálom ezt a tevékenységem. (nevet)
A másik dolog, ami feltűnt a közösségi oldaladon található bióban, az a bornenternainer (született szórakoztató- a szerk.) kifejezés. Már gyerekkorodban is szeretted szórakoztatni az embereket?
Igen, érdekes dolog, hogy azóta a színpadra vágytam. Az első dolog, amit megtanultam három évesen, Petőfi Sándor verse volt, a Falu végén kurta kocsma. (nevet) Azt már akkor bőszen szavaltam, aztán az óvodás és iskolás időszakban végigjártam és nyertem a vers- és mesemondó versenyeket, és színjátszó körökben is voltam. Mindig szerettem a világot jelentő deszkákon állni, úgyhogy ez is lehet az egyik oka, hogy a lemezlovas hivatás mellett kötöttem ki.
Az Instagramon büszkén pózolsz apukáddal, és a kép alapján úgy tűnik, hogy elég messze esett az alma a fájától, vagy tévedek?
Édesapám agrármérnök, közgazdász és egy szociálisan rendkívül érzékeny cégvezető, akire nagyon büszke vagyok. Bizonyos tekintetben messze esett az alma, de közben meg mégsem. Az ő indíttatására én is közgazdaság tudományi egyetemet végeztem, és dolgoztam is pár évig a bank szektorban. Aztán úgy döntöttem, hogy a zene az, amivel elsősorban foglalkozni szeretnék, így azt választottam fő csapásiránynak. Édesapám már több, mint húsz éve egy mezőgazdasági részvénytársaságnak a vezérigazgatója és az a kép az Instagram oldalamon, amin közösen vagyunk láthatóak, egy szupermodern szarvasmarha istálló. Az egész tehenészeti részlegükben az utóbbi időben komoly fejlesztéseket eszközöltek, amikor a fotó készült, pont ezeket az újításokat néztük meg. Engem mindig érdekelt amúgy ez a téma. Nagyon izalmas terület a modern mezőgazdaság és állattenyésztés. Modern technológiák implementálását környezettudatos gazdálkodás mellett rendkívül fontos dolognak tartom. Az vicces, hogy az őseim is ezzel foglalkoztak már. Apai ágon a felmenőim nemesek voltak, az uradalmi birtok pedig mintagazdasága volt a keszthelyi Georgikonnak. Az ottani diákok, akik később gazdászok lettek, ott voltak terepgyakorlaton és tanulmányozták, hogy hogyan is működött a modern mezőgazdaság az államosítás előtti időkben. Így kijelenthetjük, hogy a mi családunkban a vér nem vált vízzé. (nevet) Amúgy simán lehet, hogy egyszer, ha ott hagyom a színpadot, akkor én is ezen a területen kötök ki.
Elég tudatosnak tűnsz. Már az elejétől tudatosan építetted a karrieredet?
Olyan túlzottan nagy tudatosság azért sosem volt benne, inkább arra próbáltam figyelni, hogy ahhoz hasonlatos miliőben éljem meg az egészet, mint a rockzenei ikonjaim, amikor alkottak vagy az alkotásukat később koncerteken előadták. Nekem a legnagyobb kedvencem Lemmy a Motörheadből, és sikerült is összehoznom vele kétszer találkozót. Az egyik nagyon emlékezetes, mert pont a 30-dik születésnapomon történt, és beszélgethettem is vele néhány keresetlen mondat erejéig. Van egy életrajzi könyve, a Fehércsíkláz és abban rengeteg olyan sztori van, amiből meríteni tudtam, hogy a szórakoztató iparban milyen út mentén lehet jó kedéllyel úgy haladni, hogy soha ne köpd magad szembe, és mindenki számára egyértelmű legyen, hogy az egy őszinte dolog, amit képviselsz. Ilyen szempontból inkább azt lehet mondani, hogy tudatalatt szőttem bele a történetbe a felvett információkat. Érdekes, hogy sokan jöttek mostanában ezzel, hogy mennyire tudatosan építem a karrieremet, pedig inkább ösztönösnek élem meg.
Érdekel mit gondol az átlagember a DJ-kről?
Mi a legelképesztőbb tévhit a DJ léttel kapcsolatban?
Hogy nem dolgoznak semmit. (nevet) Gyakran hallja az ember, hogy “Neked a legkönnyebb, csak fellépsz és bulizol, iszol meg csajozol hétvégén, hétközben meg fekszel!” Ahhoz, hogy hétvégén lemenjen egy fellépés, attól függően, hogy milyen szinten állsz a karrieredben vagy mennyire profi a produkció, hétközben rengeteget dolgozol magad, vagy koordinálod az embereket, akik a produkciód sikerén dolgoznak veled, hogy hétvégén az egész munka kicsúcsosodása lehessen az, hogy te színpadra állsz. A stúdiózás, a zeneírás, az új megjelenések szelekciója, a „piaci trendek vagy iparági szereplők” követése, fellépések szervezése, a grafikai vagy fotó megjelenések készítése, vagy akár egy interjú, mind mind hozzá tartoznak ehhez.
A Coyote / Gabor Kraft váltás során kicsit sem volt benned félelem a névváltással kapcsolatban? Egy rockzenekarnál nagyon fontos, szinte már emblematikus a név. Az elektronikus zenei közegben ez hogy működik?
A techno műfaj hajnalán nem volt annyira fontos a név. Pont arról szólt a dolog, hogy a zene a fontos, illetve az azáltal megteremtett atmoszféra. Nem is volt túlzottan érdekes, hogy személy szerint kik állnak a lemezjátszók mögött. Ennek eklatáns példája a detroiti Underground Resistance volt, akikről nem lehetett tudni, hogy kicsodák, mert mindig eltakarták az arcukat és maszkokban léptek fel. Persze tudjuk, hogy a nagy detroiti legendák, mint Jeff Mills, DJ Rolando, Robert Hood vagy például Claude Young voltak a produkció mögött. Most ha megnézzük, nemcsak a mainstream tánczenei vonalban, hanem már az underground elektronikus zenei színtéren is azt látjuk, hogy nem csupán név, sokkal inkább komplett brand kapcsolódik egy – egy lemezlovashoz vagy előadóhoz; ilyen Richie Hawtin vagy Dubfire. Vagy van egy emblematikus figura, körülötte pedig ott áll több artist, együtt pedig egy nagyon fajsúlyos cimkét, szinte zenei alműfajt hoznak létre. A Rødhåd/Dystopian vagy Tale of Us/Afterlife pont ilyen.
Ennyit a név megváltozott jelentőségéről manapság. A saját névváltással kapcsolatos kérdésre válaszolva: bennem nem volt félsz, 15 év után inkább egy újabb kihívásként éltem meg, hogy bizonyítsam, van bennem még olyan erő, hogy kvázi a semmiből fel tudok jutni egy olyan szintre, ahol a Coyote-ot lezártam. Zeneileg nem volt drasztikus változás, inkább azért váltottam, mert egyre több Coyote név alatt futó DJ vagy formáció bukkant fel az interneten világszerte, és jobbnak láttam, hogy azokat a terveimet, amiket célként tűztem ki magam elé, olyan név alatt valósítsam inkább meg, ahol nem lesz fogalomzavar más előadók miatt.
’98 óta vagy a DJ pultban, azóta kinyílt a világ. Most, hogy ennyi a lehetőség, neked mi a csillagos ég? Mi motivál?
Leginkább az, hogy minél többet játsszam külföldön, és minél több olyan megjelenésünk legyen a jövőben, amire büszkeséggel tekinthetek. Magamat ma már inkább szelektorként definiálom. A DJ fogalom sajnos egyrészt elcsépelt lett az utóbbi 10 évben, és lassan már mindenki volt legalább egyszer az életében DJ, modell, fotós vagy divattervező. Másrészt már nemcsak arról szól egy DJ tevékenysége, hogy két bakelit lejátszón összeilleszti és egymásba mixeli a lemezeket, ezáltal kreálva néhány órás zenei utazást. Technikailag sokkal fejlettebb lett az eszköztárunk. 4-5 csatornán szólnak track-ek vagy loop-ok, külső effekteket, dobgépet, szekvenszert építünk be a „dj setup”-ba, amikkel sokkal komplexebb produkcót tudunk nyújtani egy hagyományos DJ szettnél. A setup folyamatos variálása, annak összes előnyének kihasználása állandóan motivál engem például. Ami viszont változatlanul a legfontosabb eleme marad egy lemezlovas produktumának, bármilyen technikát használjon is szettje során, az a szelekciója. Az én olvasatomban az az egész lemezlovas hivatás sava borsa.
Nyilván a saját zenék megjelentetése is elengedhetetlen része ma már annak, hogy lemezlovasként felszínre törj és ott maradj. Persze ez magával hozta, hogy rengeteg silány kiadvány lát napvilágot a tengernyi online kiadók égisze alatt.
Mivel én nem túlzottan vagyok képzett zeneileg, így ahhoz, hogy azt a kvalitást össze tudjam hozni a saját zenékben, amit szelektorként magamnak is leválogatnék, szükségem van arra, hogy együtt dolgozzak zenészekkel. Persze folyamatosan fejlesztem magam a zeneírás területén is, mégis inkább a klasszikus értelembe vett produceri munkát végzem, vagyis inkább koordinálok. Az underground elektronikus zenében a producer fogalma leginkább azt jelenti, hogy emberünk egyedül, saját maga írja a zenét. Létezik viszont az általánosabb értelemben vett producer, aki összefogja a zenészeket, megadja az irányvonalat, aki összeállítja az időbeosztást és kihozza a legtöbbet a zenekarból. Aki megálmodja, hogy az egész produktum milyen formában öltsön testet, hogyan legyen individuum. Számomra ezt a klasszikus producert Rick Rubin testesíti meg. Zseniális albumokat alkotott a Red Hot Chili Peppers-el, a Beastie Boys-al, Johnny Cash-el, hogy csak néhányat említsünk. Rick több nagyon fontos funkciót is ellát egy közös munka során; például úgy ül a stúdióban, mint valaki, aki tud a rajongók fülével hallgatni is, miközben több síkon analizál és próbálja megfejteni, hogy a zenekar mit akar igazából kihozni magából az aktuális munkával.
Próbálom a producerkedést én is inkább ezen vezérelv mentén végezni, mellesleg szórakoztatóbb is, mint egyedül görnyedni a vasak fölött.
Az utóbbi időben szerencsére egyre több olyan nívós mix kiadvány van újra, ahol egy DJ-nek a szelektori énje jelenik meg, és próbál egy órában olyan mixet összehozni, ami nem feltétlen az aktuális kedvenceket tömöríti. Mindemellett olyan íve van, ami tényleg egy másik univerzumba repíti a hallgatót. Szeretnék egyszer egy ilyen nemzetközi kiadványt is készíteni.
Nagy vonalakban ezek motiválnak jelenleg.
November 26-án lesz egy nagy bulid, amire már nagyon készülsz gondolom.
Ez az Invisible Light party lesz, ami minden hónapban van egyszer az Akváriumban, és ez a buli nagyon fontos számomra. Közel két éve valósult meg az az álmom, hogy egész éjszakás DJ szetteket prezentálok, amikor átlagban 5-6, de van úgy, hogy 7 órán keresztül játszom, és ezáltal egy komplett utazásra viszem el a közönséget. Ebben az a különösen izgalmas, hogy itt én határozom meg az egész este ívét. Amúgy jó dolog másfél - két órás szetteket is játszani, vagy fesztiválokon rengeteg ember előtt fellépni, de egy ilyen bulinak teljesen más a varázsa. Arról nem is beszélve, hogy komoly kihívás, ha csak azt vesszük, hogy 6 órán keresztül nem jöhetek ki a pultból. (nevet)
Milyen a kapcsolatod Budapesttel?
Nagyon szeretem Budapestet, mert egy folyamatosan vibráló és soha nem alvó város. Ilyen téren kicsit már olyan, mint New York. Nagyon sok lehetőség van arra, hogy kultúrálódjon az ember; gondolok itt kamaraszínházra, művész mozira vagy akár hangversenyekre, kiállításokra. Nagyon sok kortárs művészeti esemény is van. Amennyire tudom, ki is használom ezt.
Mi a 3 kedvenc helyed?
Kedvenc helyem nem igazán van, inkább tevékenységekhez kapcsolódó helyszínek. Ha jó idő van, hétköznapi éjjeleken szeretek a motorommal céltalanul bolyongani, és új helyszíneket felfedezni a városban. Nincs nagy forgalom, szépek a fények, a kivilágított műemlék épületek ilyenkor teljesen más arcukat mutatják.
Nagyon örvendetes tény az is, hogy Budapest a gasztronómia területén óriásit fejlődött. Sok szuper étterem van és néhány éve sikeresen fut a Gourmet Fesztival is, ahol kis ízelítőt kaphatunk a honi vezető séfek által képviselt szellemiségből. Nagyon jó kiindulópont minden évben tájékozódás gyanánt, hogy aztán melyiket lenne érdemes meglátogatni egy komplett vacsora erejéig is.
Ám hogy mégis legyen egy konkrétum, az egyik legvarázslatosabb hely, ahol voltam Budapesten, az a Molnár János Barlang. A nagyközönség számára különféle okok miatt sajnos nem látogatható. Azt, hogy a barlangrendszer egy fontos részét, a Kessler termet láthattam, Müllner Csaba barátomnak és ikertestvérének Lacinak köszönhetem. Ők éveken át részt vettek barlangi búvárként a képződmény feltárásában, Laci a mai napig kutatásvezető búvárként végez áldozatos munkát az eocén kori márga labirintus rendszerében. Óriási élmény volt, sokszor eszembe jut a barlang sajátos hangulata.
