Sosem lehet tudni, hogy az ember életében hova vezet az út, amire rálép. Tünde Dóra gyerekként kezdett balettozni, de végül nem abban találta meg magát. Pár éve viszont újra felfedezte magának ezt a különleges műfajt, de most már teljesen más szerepben. A fényképezőgép mögött állva próbálja megadni a táncosoknak a lehetőséget, hogy megmutathassák magukat. Ő hozta létre a New Yorkból indult Ballerina Project magyarországi ágát, és nagyon gyorsan sikerre is vitte. A táncosok képei gyakorlatilag végigturnézták a hazai médiát. Mostanra elérkezett az idő a továbblépésre, és hogy ez mit is jelent pontosan, a lenti interjúból kiderül, mint ahogy az is, hogy mi Tündi másik szerelem projektje.

Mit jelképez számodra a balett?

Nehéz kérdés, mert folyamatosan változik. Amióta balett művészeket fotózom, teljesen máshogy tekintek az egészre. Egyszerre látom belülről és kívülről, és ez magával hozott egyfajta hektikusságot is. Sokszor nagyon szeretem ezt a fajta fotózást, máskor pedig a hátam közepére sem kívánom. Ez hobbi számomra, nem ebből élek. Szerettem volna értéket teremteni itthon, előtérbe hozni a táncosokat. Eddig inkább csak az Operán keresztül lehetett találkozni a balettal, de az annyira szűk rétegnek szól, hogy az átlag semmit sem tud erről a művészeti ágról. Három évvel ezelőtt kezdtem a projecktet, és azóta nagyon sok más balettos anyag született, aminek örülök, mert ez azt jelenti, hogy végre előtérbe kerültek a táncosok. Főleg, hogy páran közülük világszínvonalon is megállják a helyüket. Nekem leginkább az a célom, hogy a kiemelkedően tehetséges fiatalokkal foglalkozzak. Ez egyrészt nekik is egy tök jó promóciós anyag, amit portfólióként is használhatnak, másrészt kipróbálhatják magukat olyan közegben, ami nem a színpad, nem a tükrös próbaterem. Számukra ez kihívás is, sok izgalmas dolgot csinálnak közben; például fel kell mászni egy hídra, vagy felállni egy 50 centis peremre a magasban.

A képeket nézve az az ellentmondás ugrott be, ami a balettot körüllengi. A balettművész kecses, légies póza és a vérrel­verítékkel járó gyakorlás, életstílus.


Azért tűnnek a fotók ennyire légiesnek, mert nem mozgóképek. Ez nem is könnyű feladat, mert tényleg azon múlik, hogy sikerül­e elkapnom a megfelelő pillanatot, ráadásul olyan szögből és pozícióból, ami megfelel a klasszikus vagy akár a modern balett kritériumainak. A helyes pozíció visszaadása, egy szép klasszikus balettpóz bemutatása számomra nagyon fontos. Sajnos sok olyan kép készül balett táncosokról, amik pont emiatt nem szépek; csúnyák az ívek, a szögek, a pózok. Erről nem a táncosok tehetnek, hanem a tükör, aki jelen helyzetben én vagyok. Hála az égnek bíznak is bennem a lányok. A fotózás alatt végig kommunikálunk, és a képek kiválasztása is úgy történik, hogy ők kiválogatják a nagyját, amit aztán én újra átnézek, és csak a legjobbak kerülnek ki. Nagyon fontos, hogy együttműködjünk, és ne arról szóljon a történet, hogy a fotós kiválaszt pár fotót, amit kép technikailag jónak lát. Mindig elmondom, hogy nem én találtam ki ezt a projektet. Sajnos itthon szeretnek úgy dolgokat beállítani, mintha saját ötlet lenne. A Ballerina Projectet egy New Yorkban élő hawaii fickó hozta létre 14 évvel ezelőtt, ami aztán végigsöpört az USA­n és most bár beférkőzött Európába is, és egyértelműen állíthatjuk azt, hogy forradalmat csinált. Pont emiatt mindig hozzá próbáltam hasonlítani a képeimet; néztem, hogy miben különbözik a kettő. Talán az egyik legszembetűnőbb az, hogy női szemmel látom a lányokat. A másik pedig a háttér: ő szinte bárhova beállítja őket, mert a táncosok annyira profik, hogy elég rájuk fókuszálnia. Nálunk már csak a kisebb számok törvénye alapján sincs sok igazán kiemelkedő táncos. Ha belegondolsz, évente itthon végeznek maximum huszan, és szerintem jó ha a fele a pályán marad. Így nálam nagyobb hangsúlyt kap Budapest, ráadásul sokszor próbálok speciális helyszínt keresni, néha elég extrém időpontokban.

Érdekel, hogy milyen extra és cseppet sem veszélytelen helyszíneken volt már fotózás?

Még egy pillanatra térjünk vissza a baletthoz. Lehet, hogy azért nem népszerű itthon, mert nem illik a magyar wirtschafthoz?

Nem, inkább az az oka, hogy nagyon kevés balett előadás van, de mondhatnám azt is hogy nagyon kevés táncelőadás van. Én ezt sajnálom, hogy ennyire rétegműfaj, mert tényleg minden tánc alapja, másrészt ezek a lányok és fiúk rengeteg áldozatot hoznak, és sokkal jobban kellene őket promotálni. Én így próbálok segíteni előtérbe helyezni őket, és nagyon eltökélt vagyok. Most már annyi nehézségen vagyok túl, hogy nem hiszem, hogy egyhamar abbahagyom.

Mi volt eddig a legspeciálisabb helyszín, ahol fotóztatok?

Valamilyen szinten minden helyszín speciális, mert ha például hajnalban fotózod a Hősök terét, az teljesen más megvilágításba kerül, mint ahogy az emberek többsége látja. Voltak inkább speciális helyzetek, nem is veszélytelenek; ilyen egy hídra való felmászás, vagy például az IBike, ahol be kellett állnia a táncosnak a sok biciklis közé.

Van kedvenc képed?

Kedvenc? Hát nagyon nehéz kérdés ez számomra. Sokan kérdezik, hogy van­e olyan képem, amire büszke vagyok. Olyankor azt mondom, hogy nem, mert hihetetlenül maximalista ember vagyok, és nagyon nehéz azt mondanom, hogy na ez tökéletes kép. A mostani Hősök terést viszont nagyon szeretem.

Van kedvenc balettműved?

Nincs. Szerintem ez inkább rendező és koreográfus kérdése. Ha őszinte akarok lenni. akkor bármi jöhet, ami tánc. Ugyanúgy megnézek egy modern táncdarabot, mint egy klasszikusat.

Hiányzik a tánc?

Nem, és általában nagyon megrökönyödnek ezen az emberek. 15 évig csináltam, ez az eddigi életem fele. Nekem ott volt a fordulópont, amikor láttam, hogy már nem tudok tovább fejlődni, és amikor megérzi az ember a határait, akkor azt gondolom, hogy vagy vált, vagy pedig benne marad egy bizonyos szinten, és elkezd valami másik értéket kivenni belőle. Nekem a fotózás volt a váltás. Jelenleg sokkal kreatívabbnak érzem magam ezen a vonalon, és szerintem jobb is vagyok.

Mit szeretsz legjobban a fotózásban?

Mindent, az elejétől a végéig. A tervezés nagyon izgalmas, például hogy mi legyen a helyszín, a koncepció, a smink, milyen legyen a modell, milyen stílusban öltöztessük fel. Talán leginkább a rendezvényszervezéshez tudnám hasonlítani. Nagyon bele tudom engedni magam a munkába, olyankor semmi másra nem figyelek. Néha még enni, inni is elfelejtek. (nevet) A kreatív részét is nagyon élvezem, például amikor ki kell találni a koncepciót, előre le kell rajzolni, meg kell tervezni. Nincsen új a nap alatt, de próbálok nemzetközi szintű dolgokat létrehozni. Én is inspirálódom másoktól, de a direkt másolást nem szeretem.

Ha jól tudom, a kutyafotózástól indultál, és oda is szeretnél visszatérni.

Igen, és ezen a téren is valami különlegessel készülök. Egy olyan fotózási stílust szeretnék itthon létrezhozni, ami nem jellemző a kutyafotókra. A Balcsi Orgininallal nemrég kezdtem el dolgozni, csináltunk egy nagyon aranyos anyagot. Ezzel a fotósorozattal a „kutyás Balatont” szerettük volna kicsit promotálni. Nagyon élveztem! A kutyák nagy szerelmeim, már csak azért is, mert tök jó velük dolgozni, főleg, ha engedelmesek. (nevet) Mindig is nagy kutyás voltam, a Sixfeetnek is szoktam kampányokat gyártani. Saját fronton még nem indítottam kutyás projecktet, egyszerűen nincs időm még egy szerelem projectre, de nagyon remélem ez változni fog jövőre.

Forrás: Balcsi Original Facebook

Lesz most egy változás a Ballerina projekttel kapcsolatban, mi lesz ez pontosan, és miért?


Át fogom nevezni. Igazából két nyomós okom van: az egyik az, hogy ebből a franchise dologból szeretném kicsit saját szájízre gyúrni az anyagokat, a másik ok pedig, hogy szeretnék fiúkat is fotózni, mert ők teljesen más energia szinten dolgoznak, és ez nagyon érdekel. A ballerina cím sajnos eléggé megkötötte eddig a kezem.

Sokat vagy a városban. Milyennek látod Budapestet?

Nagyon szeretem Budapestet. Szerintem az a város, ahol lehet élni, de nem feltétlenül lehet dolgozni. Ha például fotósként külföldi munkából élsz, akkor nagyon élhető.

Ha megkérdezik, hogy mit fotózol, mit mondasz?


Embereket fotózom. Ez a legtágabb fogalom, és a leghűebb is ahhoz, hogy mit csinálok. Ezen belül már szinte mindent kipróbáltam, másfél évi voltam divatfotós, amiből aztán nagyon nagy sebességgel ábrándultam ki. Esküvői fotózással kezdtem, és ott megtanultam hogyan kell gyorsan, precízen dolgozni. Aztán rájöttem, hogy milyen izgalmas, ha valami meg is van tervezve. Nem kell mindig spontán készíteni a képeket. Nekem erről szólt most az elmúlt három évem: a tervezésről az újjászületésről és ballerina projectről. (nevet) Mindig fejlődni kell, tanulni, követni a technika fejlődését, figyelni a nemzetközi trendeket, és közben meg kell találni a saját utadat. Én például akkor sem tudtam minimalista stílusban fotózni, amikor megpróbálták rám erőltetni. Nem ment, nekem ehhez túl bonyolult agyam van. Ezt egyébként akkor kudarcként éltem meg, viszont most már azt hiszem ráléptem a saját utamra és már csak előre nézek.

Milyen helyeket ajánlanál annak, aki nem ismeri Budapestet?

A Szabadság­híd most nagyon felkapott lett. Azzal, hogy egy időre lezárták, fel is merült az igény, hogy legyen egy olyan hidunk, amin nincs autóforgalom. A külföldieket és a magyarokat egyaránt bevonzotta: naplementéztek, iszogattak, sütögettek, buliztak. Nekem nagyon szimpatikus. Én igazából a sétálós, felfedezős típus vagyok, nagy kutyásként más nem is leheteh. (nevet) Szeretem az eldugott utcákat, helyeket, az apró kis parkokat.

Van pár olyan eldugott hely, amit akár meg is osztanál velünk?

Cukormániás vagyok egy ideje, nagyon szeretem az édességeket, a fagyizókat. A Hercegprímás utcában nemrég fedeztem fel a Damniczki Fagylaltozót, borzasztóan jó hely. Örülök, hogy ezeket a kulináris dolgokat itthon is felhozták nyugat-európai szintre. Vega vagyok, és most már számomra is egyre több a lehetőség nyílik, akár napról napra. Nem is olyan régen rátaláltam a Vegan Love-ra, ami a legjobb vegán hely Budapesten. Eddig bármelyik húsevő barátomat vittem el oda, mindegyik azt mondta, hogy „Úristen, ez tényleg jó!”. Ezek azok a kis dolgok, amiket fel kell fedezni, és meg kell találni. A kutyákkal nagyon sokat járok sétálni még a Duna partra, és néha felmegyünk a Várnegyedbe is. Csupa átlagosnak tűnő helyszín, de ha megosztod valakivel a naplementében vagy az általam jobban kedvelt napfelkeltében, akkor tökéletes lehet.