Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Absolut Budapest Bar Talk – Sztorik a pult két oldaláról

Mojzes Dóra, divattervező és Koroknai Klári, bartender

2016. augusztus 19. - absolut_hu

klari_dori_logozott_01.png

Mojzes Dóra és Koroknai Klári a Déryné Grillben találkozott. Első ránézésre két teljesen külön világ, de a beszélgetés során hamar kiderült, hogy hasonlóképpen gondolkodnak. A nemrég új márkát, a YLD by doramojzest indító Dóri és a Mobilkoktél alapítója, Klári ugyanúgy igénylik a szabadságot munkájukban. Nem hajlandóak alkut kötni, ha saját márkájukról van szó. Az egymással készített interjúban többek között szó esik még a siker megéléséről, a nehézségekről és arról, hogy ki hol vásárol, mit hord a legszívesebben. Igazi csajos beszélgetés következik.

DIVAT, SIKER, SATÖBBI

K: Én azért ismerem a Dórát újságokból, de azért bőven van kérdésem hozzá! Talán az érdekel legjobban, hogy mit érzel, amikor sztárokon látod a ruhakölteményeidet? Ez visszaigazolás számodra?

D: Olyan szempontból jó, ha egy énekesnő vagy egy ismert ember hordja a ruháimat, hogy legtöbbször az extrább darabokat veszik fel, amiket nem feltétlenül árulunk vagy adunk el. Egy színpadon nyilván az a jobb, ha minél extrább egy ruha. Ezáltal értelmet nyernek ezek a darabok is. Persze nem ez a bestseller részünk. Ettől függetlenül nekem tök jó, hogy legalább azokat is valaki felveszi.

K: Az vagy az igazi „Te” egyébként?

D: Hozzám mindig is közelebb állt a jelmeztervezés, úgyhogy szeretem kiélni magam ezekben.

K: A divatszakmában sokat hallani a versengésről, rivalizálásról, ki mennyi pénzt kapott. Te hogy állsz ezekhez a dolgokhoz?

D: Én soha nem voltam irigy típusú ember, nagyon sok tervező barátnőm és barátom van a szakmából, és soha nem gondoltam azt, hogy versengenünk kéne. Főleg azért, mert én kicsit másnak is érzem a stílusomat, mint Magyarországon a többi tervezőé, úgyhogy engem ez soha nem zavart.

Érdekel miről beszélgettek még a csajok?

 

K: Egyáltalán mennyire befogadó a magyar közönség?

D: Szeretik a ruháimat, de inkább csak nézni. Szerintem Magyarország még annyira nem felkészült arra, hogy utcai viseletként hordja azokat. London, Berlin, Japán, jobban passzolnak az én vonalamhoz, ha a vásárlók szempontjából nézzük. Ezért annyira nem is erőlködöm itthon. Abodi Dórival csináltunk egy közös üzletet még évekkel ezelőtt a Ráday utcában, de aztán inkább London felé mentem és azóta nem az itthoni piacra koncentrálok. Viszonylag kicsi az a célközönség Budapesten, aki az én ruháimat vásárolja.

K: Mennyire pénzfüggő itthon az érvényesülés? Hogy befolyásolja az alkotást? Tegyük fel: kapnál valakitől sok pénzt, és kötelező lenne, hogy neked alkotnod kell, az menne?

D: Nem nagyon akartam ilyenbe belemászni. Sok tervező megteszi; kap 2-300 millió forintot, lényegtelen is, hogy mennyit, de nyilván annak van tétje. Senki nem fog odaadni neked csak úgy 300 milliót. Le van bontva, hogy hónapról hónapra mennyit kell visszafizetned. Ott lihegnek a nyakadban; „hogy áll a kollekció, mit terveztél, eladhatóbbat csinálj”. Inkább maradok underground szinten. Az én stílusomba nem fér bele az, hogy megfeleljek a trendeknek és az eladhatóságnak. Én ezt addig csinálom, amíg szeretem és élvezem, amikor már nem így lesz, akkor azt fogom mondani, hogy nincs kedvem ezzel foglalkozni. Volt is ilyen pár évvel ezelőtt, amikor azt mondtam, hogy kész, engem nem érdekel már. Úgy éreztem akkor, hogy nem tudok anyagi segítség, financiális háttér nélkül szintet ugrani. Aztán rájöttem, hogy mennyire hiányzik, hogy muszáj csinálnom, de most már úgy tekintek rá, mint hobbira. Nem ez az elsődleges megélhetésem, nem vérre megy már a játék.

K: Akkor ehhez bármikor vissza tudsz térni, amikor kedved és inspirációd van. Ez egy nagyon közhelyes kérdés, de az inspirációt miből meríted?

D: Nagyon sok mindenből, tényleg. Mindig száz dolog inspirál egyszerre, azokat valahogy összekotyvasztom és lesz egy végeredmény.

K: Akár egy film is?

D: Bármi; film, hangulat, zene, meglátok valakit az utcán, egy ruhadarabot. Megfog egy film hangulata vagy egy ember stílusa. Nagyon sok ilyen inspiráló dolog van.

K: Ez tök jó, mert akkor nincs az a nyomás, amiről beszéltünk is, ha rajtad van egy anyagi presszió, hogy folyamatosan csinálni kell valamit, amihez nincs kedved. Sajnos sok tervezőnél látom ezt.

D: Ez attól is függ, hogy kinek mi a célja, az ambíciója, mit akar véghezvinni. Nem vagyunk egyformák.

K: Te nagyon extra egyéniség vagy, azt látom, de ez tök jó, nagyon tetszik!

D: Igen, ha nem tervező lennék, akkor biztos, hogy rockzenész. (nevet)

K: Ki tudsz kapcsolni?

D: Nagyon nehezen. Ezért heti egyszer el szoktam menni bulizni, az segít. Munkamániás vagyok, 24 órás pörgésben vagyok folyamatosan, és nagyon nehezen állok le. Az is nehezen megy, amikor elutazom valahova, és egyik napról a másikra nem kell semmit csinálni. Ezt kimondottan nehezen viselem. Amúgy sem az az ember vagyok, aki egy hétig tud strandolni. A semmitevés nem az én világom, max két nap az, amit kibírok így, utána már unatkozom.

K: Egy újabb közhelyes kérdés, de engem nagyon érdekel, hogy neked mit jelent a siker?

D: Jó érzés. Mondjuk én nem hiszem, hogy megtapasztaltam már azt a sikert, amire vágyom.

K: De azt tudod, hogy mire vágysz?

D: Igen. Olyasmi érzésre, amikor Dave Gahan (a Depeche Mode énekese - a szerk.) kiáll a színpadra, riszál egyet és fiú, lány egyszerre hullámzik a tömegben. (nevet) Valami ilyesmi érzésre vágynék.

K: De a ruháid meg tudják ezt adni?

D: Persze, itt is vannak szintek. Egyébként én eleve nagyon nehezen élem meg a pillanatokat. Ha valami jó is történik velem, akkor mondjuk két év múlva visszagondolok rá, hogy "Hú ez tök jó volt!", de amikor megtörténik, akkor egyszerűen nem tudom értékelni. Ez nagyon rossz tulajdonság.

K: Ugyanez van velem is! Ez nagyon durva! Most már tudom, hogy ezt erősíteni kell. Volt olyan időszakom, hogy három magazinban jelentem meg egyszerre, ráadásul egy napon, elmentem egy benzinkútra, hogy megvegyem azokat, és csak álltam ott, hogy „nekem ez nem is kell”. Egy hétig nem aludtam, és nem értettem, hogy mi ez az egész. Mi a siker, ha nem ez; hogy sok év áldozatos munkájának a gyümölcseként magazinokban szerepelhetek? És nem értékeltem! Kerestem mindenféle módszert, hogy hogy tudnám ezt visszahozni, és akkor rátaláltam a feng shuira. Kiraktam a lakásban azokat a dolgokat, amikre büszke vagyok, oklevelektől kezdve a megjelenésekig, hogy minden nap lássam, és emlékeztessem magamat arra, hogy mit értem el.

D: Persze, nekem is vannak ilyen apróságok. Ha mondjuk olyan ember mond véleményt a kollekciómról, akinek tényleg számít a véleménye, akire felnézek, az a legjobb visszajelzés számomra.

K: Nem tudom, hogy miért van ez, miből adódik. Mert megdolgozunk a sikerért, nagyon is, és mégsem úgy értékeljük akkor éppen, ahogy kellene.

D: Nem tudom, lehet hogy azért, mert az ember nem akkor éri el azt a célt, amit kitűzött, amikor el akarja érni, hanem pár évvel később, és akkor talán már nem olyan fontos.

klari_dori_logozott_02.png

ÚJ KEZDET

K: Olvastam, hogy egy új csapat áll mögötted.

D: Hárman vagyunk, két amerikai sráccal. Mindketten kreatív emberek, egyszerűen megtaláltuk egymást. Mindenképp be akartak szállni ebbe a ruhás businessbe. Nagyon tetszett nekik a kollekció, amit láttak előzőleg. A munkamegosztás most úgy néz ki, hogy a kreatív részt ugyanúgy én csinálom, ők pedig a business részt próbálják terelgetni, úgy, hogy az én részembe nem szólnak bele.

K: Egy amerikai látásmód teljesen más, mint a magyar. Hogy tudtok együttműködni?

D: Talán életemben először találtam két olyan embert, akikre azt mondom, hogy tényleg együtt tudok velük dolgozni. Nagyon egy hullámhosszon vagyunk: zeneileg, stílusilag, és ugyanazokat a tervezőket kedveljük. Abszolút megbíznak bennem, nem az eladhatóságra mennek, mindig kikérik a véleményemet, figyelembe veszik, hogy én mit szeretnék, és hogy. Én mindig egyedül dolgoztam, úgyhogy most jó, hogy másokkal is megoszthatom a terhet. Vagy, hogy meg tudom beszélni valakivel az aktuális dolgokat; hogy merrefelé menjünk, vagy hogy oldjak meg egy problémát.

K: Igen, és nyilván az is sokat számít, hogy világlátott emberek. Mondtad, hogy inkább a külföldi piacban gondolkodsz. Tervezel azért a magyarországival is?

D: Persze, itthon például a Retrockban és a The Velvet Chemistryben meg lehet venni a ruháimat.

K: Erről jut eszembe, a bátyám középső lánya meg fog őrülni, hogy most veled beszélgetek! (nevet) Tizenhat lesz, gyakran megyek vele a Retrockba, órákat el lehet tölteni ott vele, mindenre nyitott. Bár talán ő még fiatal a te ruháidhoz.

D: Nem feltétlenül. Több ismerősöm is van, akinek a tizenéves lányai megőrülnek a ruháimért. Egyébként az a jó, ha az ember meg tud felelni több rétegnek is. Nem azt mondom, hogy 60 éveseknek is szánom a kollekciómat, de tényleg nagyon vegyes az az embertípus, aki hordja a ruháimat. Ez engem is meglep néha. Viszonylag karakteres ruhadarabokat készítek, és számomra az a legizgalmasabb az egészben, hogy ki hogy rakja bele a saját ruhatárába, és hogy hordja az adott darabot. Annyira különböző nőtípusok hordják a ruháimat, hogy tényleg élvezet nézni őket.

K: Social media. Ezt használjátok, csináljátok, te kezeled, a srácok kezelik?

D: Felváltva. A Facebook oldalt én csinálom, de az Instát például többnyire ők.

K: Engem érdekel, hogy ott mennyire vagy nyitott? Mennyire érdekelnek a követőid, mennyire akarsz nekik megfelelni?

D: Mi nyomulunk ezerrel ezeken a felületeken. Tök jó reklám. Nagyon sok külföldi üzlet ez alapján talál meg, úgyhogy fontos számunkra.

klari_dori_logozott_05.png

SAJÁT STÍLUS

K: Magyar tervezők közül van kedvenc?

D: Abodi Dóri, ő jó barátnőm, és Szegedi Katától szoktam még vásárolni az itthoni tervezők közül. Mrs Herskinnel mostanában eléggé egy húron pendülünk, ugye több közös kollekciónk is volt és lesz is remélem, és Lakatos Sanyi stílusát is bírom.

K: Tényleg, te hol vásárolsz?

D: Nálam a vásárlás kész katasztrófa! Ugyanazokat a ruhákat vagyok hajlandó csak megvenni; konkrétan fekete gatya, fekete póló. Nagyon szeretem a karakteresebb ruhadarabokat, de azokat nem nagyon találok itthon. Kint Londonban nagyon szeretem az Allsaints-et, bár az ő stílusuk is nagyot változott az utóbbi 5 évben, nagyon kommersz lett szerintem. Ami rajtam van most, az is egy saját darab. Azért ha már van lehetőség, kihasználom, és csinálok magamnak olyan dolgokat, amiket tényleg szeretek és hordok. Az utóbbi két évben a Retrockból öltözködtem, sok vintage ruhát vásároltam, a multis helyeken tényleg maximum a basic cuccokat szoktam beszerezni.

D: És Te hol szoktál vásárolni?

K: Gondolkoznom kell, mivel tinikorom óta nagyjából ugyanaz a stílusom. Már akkor is farmer rajongó voltam, így azóta ragaszkodom a Replay márkához illetve kb 10 éve a G-Starhoz. Imádom az ingeket, főleg a férfi ingeket. Alapjában véve a nagyon egyszerű,letisztult de minőségi darabokat szeretem. Sok basic cuccom van, amiket fel szoktam dobni egy-két antik ékszerrel, vagy nagyon színes cipővel. Persze nem hiányozhat néhány extravagáns darab sem a ruhatáramból. Max Mara magassarkú, vagy pöttyös tornacsuka. Néha szeretek extravagáns darabokat felvenni. Sok Nanushka ruhám van, vele szoktam is együtt dolgozni. Van rozé színű kabátom is! (nevet).

D: Én is veszek inkább egy jó és drágább kabátot, és akkor nem eszem két hónapig, mint hogy vegyek tíz rosszat.

(EGY) KOKTÉL, ÉS AMI UTÁNA JÖTT

D: Neked hogy jött ez az egész? Bár kiskoromban, amikor megnéztem a Koktél című filmet, én is bartender akartam lenni. (nevet)

K: Tizenhárom éves voltam, amikor a bátyám elvitt moziba a Koktél című filmet megnézni. Nyilván én választottam, és alap, hogy szerelmes lettem Tom Cruise-ba. Jesszusom, tini voltam!! (nevet) Persze nemcsak belé, hanem ebbe az egészbe. Amit biztosan tudtam, hogy egyszer szeretnék szerepelni valami szuper női magazinban, úgy, mint egy nő, aki lerakott valamit az asztalra. Elkezdtem dolgozni egy szuper étteremben, ahol nagyon sok koktél fogyott, de tudás híján én nem tudtam elkészíteni. Azonnal elkezdtem tanulni a koktélkészítést. Így indult minden. Miután elvégeztem egy amerikai-olasz tanfolyamot, kimentem Londonba, hogy gyakorlatot szerezzek, mert abszolút az volt a cél, hogy saját magamnak dolgozzak, viszont külföldi tapasztalatot hozzak haza, és akkor abból profitáljak. Utána itthon voltam valameddig, majd kimentem Amerikába, aztán New Yorkban dolgoztam még fél évet. Mindent meg akartam tanulni.

D: És miért jöttél haza?

K: Mert mindig az volt a cél, hogy ne másnak kelljen dolgoznom. Számomra nagyon fontos, hogy a magam ura legyek. Abból a szempontból viszont nehéz volt az elején, hogy az a stílus, amit akkor képviseltem, itthon nem igazán volt még eladható, ezért át kellett konvertálni az egész sztorit, úgymond magyarosítottam. 25-26 éves voltam, mikor elkezdtem ezt az önálló kis vállalkozást, és nem mondom, hogy nem járt sok átsírt éjszakával, de aztán valahogy sikerült megtalálni az utamat. Abban hasonlítunk, hogy én is a saját utamat járom, nem vizslatom a konkurenciát, nem is érdekel, hogy kik vannak, mit csinálnak. Ez nem azt jelenti, hogy nem vagyok jóban másokkal, sőt, nagyon-nagyon jóban vagyok más koktélosokkal, segítjük egymást.

D: Itthon, amikor elkezdtél dolgozni, volt valami nagyon kult hely, ahol szerettél volna dolgozni?

K: Nem, mert eleve nem akartam étteremben vagy bárban dolgozni. A Mobilkoktél arról szól, hogy egy teljes bárpulttal kitelepülök rendezvényekre, és olyan koncepciót találok ki, ami illik az adott eseményhez. Fontos, hogy passzoljon az adott cég imagéhez. Egy hely mégiscsak van az életemben, amihez köthető vagy, ez pedig a Déryné, ahol most is vagyunk. Annak idején a tulajdonos Kristóf szólt, hogy szeretné, ha itt segítenék, emiatt vagyok külsős tanácsadója a helynek. Nagyon szabad életet élek, ez fantasztikus dolog. Azt csinálom, amit szeretek, nincs kényszer, én azt hiszem, hogy nagyon kevés ilyen ember van, büszkének kell lennem, hogy megtaláltam azt, amit szeretek, és meg is élek belőle.

D: És Neked nem szokott lelkiismeret-furdalásod lenni? (nevet) Mert nekem is volt ilyen időszakom ; csak a tervezéssel foglalkoztam 2-3 évig, semmi mást nem csináltam, és akkor beleszaladtam abba, hogy „hát akkor 11-kor kelek, mert bulika volt előző nap. Lecammogok, kéne már egy kicsit dolgozni, de most nem, előbb még megebédelek, szép komótosan, mindent a maga idejében.” Ebben az időszakban sokszor megfordult a fejemben, hogy ez most komoly, hogy „dolgozom”? Élem az életem, lemegyek ide-oda, ebédelgetek, iszogatok és jó pár órát nagy duzzogva dolgozom. Ekkor volt a saját üzletünk itthon Dórival. Elvoltam, mint a befőtt. Jó, nem azt mondom, hogy iszonyú nagylábon éltem, de az kielégített, amit éppen akkor kerestem. És akkor felmerült bennem, hogy lehet, hogy kéne valami „normális”, napi 8 órás munkát csinálni. Persze most már teljesen más az életvitelem, nagyon sok mindent csinálok. A tervezés mellett tanítok, stylingolok reklámokat és videoklippeket, néha magazinoknak is 1-1 anyagot, két évig pedig a Retrock üzletvezetője voltam.

K: Jó, de az sem irodai munka volt, hanem emberekkel, divattal, ruhákkal foglalkoztál. Egyébként nekem ugyanez volt! Évekig nem tudtam kikapcsolni az elején, mikor elkezdtem ezt az egészet. Annyira nem, hogy amikor elmentünk nyaralni, én akkor is néztem az emaileket. Majd utána jött egy időszak, amikor kicsit lazábbra vettem, és akkor megjelent a lelkiismeretfurdalás, hogy „Úristen, most mi lesz, hogy lesz, nem küldtem át az emailt!”. Volt egy időszak, hogy nagyon megtoltam, iszonyatosan sokat dolgoztam, beteg is lettem, mert annyira széthajtottam magam. Akkor azt mondtam, hogy semmi nem ér ennyit, csak az számít, hogy egészséges legyen az ember, hogy jól éljek, élvezzem az életet. Kell ez a szabadság, hogy beülhetek délben ebédelni a barátnőimmel, vagy beülök a Telepre egy limonádéra vagy egy teára. Ez egy szuper érzés! Sosem tudnék 8-tól 5-ig egy irodában keretek között dolgozni, teljesen elképzelhetetlen. Habitusból adódik szerintem, mert ha nyomás alatt vagyok, akkor órák alatt intézem el azt gyakorlatilag, amit máskor egy hónap alatt.

Klári a beszélgetés után elkészítette Dóri italát, ami stílusosan az eMDé nevet kapta!

klari_koktel_logozott.jpg

 

Nézd meg hogy készül!

 

Összetevők:

4 cl Absolut Blue

fél kiwi

5-6 db vietnámi koriander levél - vagy rau ram másnéven

2-3 cl limelé

2 bárkanál nádcukor

0.5 dl zöldtea

 

Elkészítése:

Az érett kiwit a lime levével és a nádcukorral összetörjük, majd hozzáadjuk a leveleket,egy-két csavarás a törőfával, hogy ne törjük össze, de kijöjjenek az aromák, majd hozzáadjuk a jeget, vodkát, zöldteát.