Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy város a benne élőkben mutatkozik meg igazán

Absolut Budapest

Szabadon - Interjú az Absolut Battle zsűrijével

2016. június 03. - absolut_hu

A június 11-i Absolut Battle az eddigi legnagyobb pénzdíjas freestyle verseny. Presztizsét emeli, hogy sikerült nagyon komoly arcokat megnyerni a zsűribe, akik nemcsak azért hitelesek, mert köthetőek a freestylehoz, hanem azért is, mert a hivatásuk az életük, és ezáltal komoly inspirációt jelenthetnek a hazai táncosoknak. Mindhárom tagot kifaggattuk.

saiid.png

SAIID

SAIID a magyar hip-hop egyik legkultikusabb formációját az Akkezdet Phiait erősíti már 20 éve. Ők azok, akik ismertté és népszerűvé tették itthon a slam poetry műfaját, ami segít abban, hogy olyan srácokhoz is eljusson a magyar költészet, akik amúgy elzárkóznának tőle. A slam poetry is legalább olyan szabad és spontán alkotói folyamat, mint a tánc területén a freestyle. Június 11-én harmadmagával Saiid is ott lesz, hogy kiválassza Magyarország legjobb freestylerét. Addig pedig olvassátok a vele készített interjút.

A slam poetry-ben és a freestyle-ban mindenképpen közös pont a szabadság és a spontaneitás, miben látod még a közös és az ellentétes dolgokat?

A slamben leginkább játéktér van a megírt szöveggel, a freestyle esetében legjobb esetben ténylegesen azonnal rögtönzött szövegekről van szó, bár aki gyakorolt sokat és ismeri a műfajt tisztában van vele, hogy a legjobb freestyle MC-k is paneleket használnak és vannak bevett váltások, rímpárok, amiket tudatosan és a tudatalattiból is előránthat az ember. Slamnél a megírt szöveget igazítani lehet az adott hangulathoz, a közönség reakcióihoz, de mindkét esetben valóban bármi megengedett, a kapuk nyitottak.

Nagyon fontos a művészeti területeken, hogy az ember megtalálja a saját hangját?í Nálad hogy történt ez a folyamat?

Picasso  mondta: "A jó művész másol, a nagyszerű pedig lop". Az első pár évben talán mindenkinél úgy alakul, hogy adott művészeti tevékenységen belül az alkotó az általa szeretett művészek, idolok után megy, ez szinte elkerülhetetlen. Később vagy észrevehetetlenül emel be valamit és alakítja át sajátjává, mígnem kialakul egy újnak mondható metódusrendszer, és az teszi sajátossá, eredetivé az illetőt. Ez folyamatában történik, nem egyik napról a másikra, így nem konkrétan tetten érhető, hanem eljön egy pillanat, amikor az emberről úgy vélekednek és az ember önmagának is azt mondja, ez most már én vagyok, a saját utamat járom. Kitaposott úton indultam, de ezen az ösvényen már én viszem a lámpást. Azt hiszem csak így érdemes, így tiszta.

Ismerd meg jobban a zsűri tagjait!

Mitől lesz valaki jó táncos?

Jó táncos és másik jó táncos között hatalmas különbség lehet. Nem feltétlen a legtechnikásabb, a legprecízebb lesz számomra a legmegnyerőbb. Ez bármilyen más művészeti tevékenységre igaz az én világomban. A jó táncos rácsatlakozik valamire, ami nem evilági, és avval játszik, hogy mikor hagyja magát vezetni, mozgatni ez az erő által, és mikor van rá visszafele hatással. A jó táncosban nincsenek gátlások, megszűnnek a korlátok, az egy másik tudatállapot. Egy transz akár, egy rituálé, aminek nézőiként és részesei lehetünk, ha a táncos be tud vinni minket a világába.

Mi alapján fogod nézni a versenyzőket?

Az alapján fogok dönteni, hogy kin mennyire érződik, hogy szereti, amit csinál, és önazonos a személyisége a táncával.

Mit tartasz az eddigi legnagyon sikerednek? Mi szerinted a siker titka?

Az eddig legnagyobb sikerem? A történetek, amiket a srácok mesélnek, hogy mit kaptak a zenéktől, a szövegektől, hogy hogyan változott az életül pozitív irányba a lábdobok, a pergők és szavak hatására. Én  nem a korosztályomnak írok, nem nekik akarok bizonyítani, a kölköknek írok, nekik szeretnék adni, mutatni lehetséges perspektívákat, nekem ők a fontosak, ők a jövő. Ez egyben a siker titka számomra.

Hogy telik majd a nyár? Min dolgozol mostanában?

20 éve nyomjuk, összesen két lemezzel, és még mindig hívnak minket, ez pofátlan katergória. Megyünk idén is a legtöbb fesztiválra és közben szóló anyagok, kísérleti dolgok is készülnek a harmadik nagylemez mellett. Ezen kívül azon dolgozom, hogy testileg és szellemileg is minél többször és tovább legyek egyensúlyban. Hogy utazzak akkor is, amikor nem mozdulok, hogy stabil legyek anélkül, hogy leállnék. Maradok mindig mozgásban, mint Minden.

Te mikor táncoltál utoljára önfeledten?

Utoljára április végén, a születésnapomon táncoltam a Mika Tivadar pincében a Györemix bulijában. Teljesen lehetetlen állapotban breakeltem 2 haverommal, meg egy faszival, aki leginkább boogie-zott. Párbajok voltak rengeteg röhögéssel és beszólással. Kakaskodtunk, senki nem nyert és senki sem veszített. Aztán a kidobók kipateroltak a helyről: "mi van, Eminem nem tud már menni?" (nevet)

 

szabotomi.png 

Szabó Tomi

Tomi elsőször a Csillag születikben lépett ki a háttérből a Bad Boyz formáció tagjaként, pedig már évek óta láthattuk őt nagy produkciókban, reklámokban vagy akár a mozivásznon is. Manapság művészeti vezetőként és táncoktatóként dolgozik leginkább. Mindene a tánc, ahogy a lenti interjúból is kiderül. Pár évvel ezelőtt egészen Los Angelesig ment, hogy Beyonce koreográfusától tanuljon.

Mit szeretsz legjobban a táncoktatásban?

Nagyon szeretek fiatalokkal, gyerekkel dolgozni ! Nézni, ahogy gyarapodik a tudásuk ! Tudást, látásmódot adni. Terelgeti őket !

Mitől lesz valaki kiemelkedően jó táncos?

A kiemelkedő táncost a szenvedélye teszi azzá, aki. Az elkötelezett és szenvedélyes táncos mindent el tud érni! 

Mi alapján fogod nézni a versenyzőket?  

Hogy a technikájuk és az egyéniségük mennyire tükröződik abban, ahogy a színpadra lépnek. A muzikalitás és közösség motiválása is fontos szempont!

Mit tartasz az eddigi legnagyon sikerednek? Mi szerinted a siker titka?

Legnagyobb sikeremnek az tudhatom be, hogy azt csinálhatom amit szeretek , és sok embernek örömet okozhatok a hivatásommal.

Mi a fontosabb, a tehetség vagy a szorgalom?

Mindendkettő nagyon fontos ! De tehetség nem elég önmagában ... Kitartás és szorgalom nyomán jön a siker.

Hogy telik majd a nyár? Min van a hangsúly mostanában?

Most kezdem egy nagy show próbafolyamatát, amit Monte Carlo-ban teszünk színpadra. A nyáron tánciskolánkkal az After School Dance Educationnal táborozunk! Illetve indul egy nagyszabású televíziós műsor, aminek a művészeti vezetője leszek.

Van kedvenc stílusod?

A Swing!

Te mikor táncoltál utoljára önfeledten?

Ma délelőtt a tanítványaimmal!

 

12790910_10209007511889872_41800961073042271_n.jpg

Jossa Bence alias Yoshapop

A popping nagymestereként számontartott Jossa Bence az egyik legsikeresebb freestyle táncos itthon. A leginkább Yoshapop művésznéven ismert srác sok fiatal táncos példaképe, ami nemcsak eredményeinek köszönhető, hanem kitartásának és motiváló erejének. Június 11-én ő is ott ül majd a zsűriben.

Mit szeretsz legjobban a táncolásban?


Gyerekkorom óta körülvesz a zene, nem is tudom elképzelni a napjaimat enélkül, a táncban is ezt szeretem a legjobban. Kifejezhetem magam, a zenét, úgy, ahogy én hallom. A táncban a test a hangszerek közé kerülő plusz tag. Ahogy én interpretálom, eszközök és hangszer nélkül, azzal adok valamit az embereknek magamból. Ezt szeretem legjobban a táncolásban.

Mitől lesz valaki kiemelkedően jó táncos?


Ez egy állandó körforgás. Gyakorlás és az információ keresés. Csak a szorgalom és a gyakorlás a kulcs, illetve a szüntelen kutatása a technikai titkoknak.

Mi alapján fogod nézni a versenyzőket?

Az elmondottak alapján elsősorban a zeneiséget, a technikai tudást illetve azt, hogy mennyire meri önmagát adni valaki. Ebben a fontossági sorrendben.

Mit tartasz az eddigi legnagyobb sikerednek? Mi szerinted a siker titka?


Rengeteg párbajt nyertem már, amikre büszke vagyok, World of Dance Belgium, SDK Szlovákia, és még sorolhatnám. Élvezem a versenyek világában elért sikereimet, de a legfontosabbnak azt tartom, hogy sikerült elismerést nyernem olyan európai, illetve amerikai táncosoktól, akiket tisztelek. Hálás vagyok azért a tudásért, amivel rendelkezem és, hogy látják az emberek, így van mit adni mindig. A siker titka pedig a gyakorlás és a megfelelő önismeret. Illetve a jó szokások.

Mit profitáltál a versenyekből, ahol elindultál/ nyertél?


Persze minden versenyen ott vannak a nyeremények, de nemcsak ezt az oldalát kell nézni, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, és ennek köszönhetően egyre többet látok a világból, megismerek helyeket és megismernek helyek.

Hogy telik majd a nyár? Min van a hangsúly nálad mostanában?

A szokásos napi gyakorláson, önmagam fejlesztéséről sosem veszem le a hangsúlyt, mert fenntartható fejlődés nélkül nem tudnék foglalkozni azokkal, akik egyre szomjasabbak a tudásra. Ennek megfelelően velük foglalkozom még, illetve idén is eljutok sok helyre, táborok, versenyek, fellépések. Bécs, Amszterdam, Summer Dance Forever, Monte Carlo.

 Mikor táncoltál utoljára önfeledten?

Ma reggel. (mosolyog)

süti beállítások módosítása