Bálint Bianka 2 éve hozta létre a Bianicon márkát. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az egyik legsokoldalúbb brand itthon, ami több művészeti területet is lefed; ilyen a tervezőgrafika, a tetoválás és a képzőművészet. Nemrég pedig megszületett a BNCN Clothing, ahol szintén saját grafikái adják meg az alaphangot a pólóknak és a kiegészítőknek. A Biankával készített interjúból többek között az is kiderül, hogy mi lehet a siker titka egy művész számára.
Hogy képzeljük el Bálint Bianka egy napját? Folyamatosan csak rajzolsz?
Most már nem, hiszen bekerültem a Queen Of Hearts tetoválószalonba, ráadásul sokan már úgy jönnek be hozzám, hogy tervet sem kell készítenem, mert a már meglévő rajzaimat hozzák be, rámutatva, hogy az kell nekik. Persze ezenkívül rajzolok, rajzolok, rajzolok, inspirálódom, és újra rajzolok.
Hogy indult a kreatívkodás?
A fotózással kezdődött minden. 2013-ban létrehoztam a Bianicon Facebook oldalát, amit úgy kezeltem, mint egy Insta felületet, hangulatképeket töltöttem fel. Aztán amikor a Jaschik Álmos Művészeti Szakközépben elvégeztem a tervező grafikát rengeteg izgalmas programmal ismerkedtem meg. Kész voltam, hogy úristen, ennyi mindent ki lehet hozni a képekből!?
Lehet azt mondani, hogy amíg mást az inspirál, hogy látja mások munkáit, téged maga az eszköz?
Igen, teljes mértékben! Innentől kezdve a programok segítségével újabb és újabb képeket alkottam.
Tudj meg többet Biankáról!
Hogy képzeljük el a munkafolyamatot?
Leginkább a technikától és az aktuális hangulatomtól függ. Sokszor van az, hogy felkelek, nincs semmihez sem kedvem, leülök a gép elé, és elkezdek nézegetni különböző fotós oldalakat. Ha valami megfog, az alapján állok neki a saját rajzomnak. Számomra a portréfotók jelentik a fő inspirációt. A szem az, amire nagyon odafigyelek, mert nagyon sok mindent át tud adni még egy képen is. Egyébként a rajzaimban is erre helyezem a hangsúlyt. A lényeg, hogy nálam minden folyamat elején van egy fotóalap.
Mennyire dőlt el korán, hogy a művészetben találtad meg magad?
Egyáltalán nem korán, gimi után. Nem művészeti irányba indultam tovább, nem is nyertem felvételt a kiválasztott egyetemre. Ekkor jött a kérdés, hogy mit kezdjek magammal. A művészeti gimi elvégzése után valahogy erre sodort az élet. Hamar kiderült, hogy a grafika az én utam.
Vannak, akik egy dologba tolják bele az energiát, Te viszont annyi mindent csinálsz, hogy 4 művész is ellenne vele. Mi köti össze az összes területet? Mi a te művészeted?
Nem figyelek tudatosan arra, hogy az emberek tudják, hogy a különböző területek mind hozzám tartoznak, én csak csinálom, amit csinálok, de talán a grafikus szemléletmód a válasz a kérdésedre.
Melyik terület jelenti számodra a legnagyobb kihívást?
A BNCN Clothing, egyértelműen. Szeretek kísérletezni, sok mindent kipróbálni. A papír után kevésnek tűnt már a tetoválógép is, így egyenes út vezetett a pólógrafikához. Kíváncsi voltam, hogy működnek a grafikáim a pólókon. Belevágtam, csináltam pár pólót, és már egyből volt rá érdeklődés. Egyre tudatosabban terveztem a mintákat, egy idő után már nem az volt a lényeg, hogy az adott grafikát ráhelyezzem egy pólóra, hanem a ruhához terveztem a grafikát. Miután a pólót meguntam, jöttek a vászontáskák. A kezdeti digitális technikát felváltotta a linómetszés. Egy idő után már azon agyaltam, hogy tudnám én megvarrni mindenféle előképzettség nélkül a táskákat és a pólókat. Mindezt úgy, hogy életemben nem varrtam fel egy gombot sem. Szeretek fejest ugrani a mélyvízbe. (nevet)
A tetoválás is az új eszköz utáni vágyadból jött?
Pontosan! Van tetoválásom, úgyhogy egy idő után azon gondolkodtam, hogy ez nem lehet olyan nehéz dolog. A technikai részét kellett elsajátítanom, hiszen a rajz adott volt. Persze volt bennem félsz, mert mégiscsak maradandót alkotok valakire, és ez nagy felelősség, de aztán sikerült ezen túllendülni.
Egy teljesen új irányt képviselsz a tetoválás területén.
A grafikusi oldalról közelítem meg a tetoválást is, úgy ahogy vászonra sem festek fotórealisztikus dolgokat. A tetoválásaim is inkább vonalasak és illusztratívak.
Milyen típusú művész vagy?
Sokan mondják, hogy alkotás közben szükségük van valami impulzusra. Például hogy zenét hallgassanak, kiüljenek a szabadba vagy körbevegyék magukat emberekkel. Én beülök a szobámba, kikapcsolom a zenét, csendben vagyok, és elkezdődik a képkeresés. A visszajelzésre viszont nagyon nagy szükségem van! Ebben a barátom rengeteget segít. Szerintem az oldalt is a visszacsatolás céljából hoztam létre annak idején. Ez szerintem önbizalomhiányból fakad, nem hiszem el, hogy amit csinálok, az jó. Kell, hogy valaki folyamatosan bíztasson, hogy a megfelelő úton haladok. Egyébként a visszacsatolások alapján most kezdem érezni, hogy kezd beérni a gyümölcse annak, amit eddig dédelgettem.
A tetoválás és a ruhamárka mellett a művészeted fő pillérét jelentik a printjeid. Itt nemcsak egy alkotásról van szó, hanem egyenesen funkcionális tárgyként kezeled azokat.
Amikor elkezdtem a printjeimet csinálni, tudtam, hogy kell valami, aminek a segítségével az emberek látják, hogy működik az a bizonyos kép. Ezért behelyeztem egy környezetbe. És bevált! Sajnos a többség nem vizuális. Gyakran előfordul, hogy nekem megvan a fejemben, hogy hogy fog kinézni az adott tetoválás, de a vendég a vázlat alapján nem tudja elképzelni, ezért pontosan látni szeretné a papíron is azt, ami felkerül a bőrére.
Ezek szerint ez az egyik fő nehézség a művészek számára, hogy az embereknek ezüst tálcán kell kínálni a művészetet. És ha valaki képes rá, akkor az akár lehet a siker titka?
Szerintem az simán lehet a siker titka, hogy megmutatod az embereknek, hogy használják a művészeti alkotásodat. Ha megnézed, a nagy márkák is így csinálják a termékeikkel! Tanulni kell tőlük!
Az elmúlt 10 évben hihetetlen módon felgyorsult a világ. Te, aki a digitális művészetben mozogsz, hogy éled ezt meg?
Néha még nekem is sok. Folyamatosan topon kell lenned, figyelned kell az embereket, hogy reagálnak, mikor. Az állandó pörgés viszont nemhogy fáraszt, de nem is érdekel.
Milyen a kapcsolatod Budapesttel?
Vidéki vagyok. Győrben születtem, Tatabányán nőttem fel. Öt éve élek Budapesten. Nekem túl zsufis, ami itt van, szükségem van a nyugalomra, egy kertre, ahol kikapcsolhatok. Érdekes módon Budapest esetében is az inspirál legjobban, ha látok róla egy izgalmas fotót. Gyönyörű képeken! Ha kedvenc részt kell említenem, hármat emelnék ki:a rakpartot, a Fővám tér környékét és a Kiskörutat.
