Gryllus Ábris generációjának egyik legsokoldalúbb művésze. Folyamatosan az új kihívásokat keresi, otthonosan mozog a vizuális művészetben és a hangrendszerekben, és van, hogy ezt a kettőt össze is köti. Az biztos, hogy amiben benne van a keze, valami újszerű, izgalmas alkotássá válik. Munkái folyamatosan szembe jönnek velünk, hol az utcán, hol a kíber térben. Mégis mi mozgatja, milyen személyiség bújik meg a név mögött? Ez is kiderül a lenti interjúból.
Ha valaki kicsit jobban utánanéz annak, hogy mit csinálsz, különböző cimkékbe botlik- dj, producer, grafikus, képzőművész. Te hogy definiálod azt, hogy ki vagy?
Ha megkérdezik, hogy mivel foglalkozom, akkor nagyon nehezen tudok erre válaszolni. Ha magamat kell definiálnom, akkor biztos, hogy nem skatulyák mentén teszem. Különböző dolgokat csinálok, különböző területeken, különböző eszközökkel. Mindegyikről elég jól tudom, hogy miért, és mit szeretnék vele abban a pillanatban kezdeni. Azt mondanám, hogy inkább a folyamatok definiálnak engem. Ahogy nagyon irtózom a rutintól és a kitaposott dolgoktól, ugyanúgy kényelmetlenül érzem magam ezektől a jelzőktől is. Úgy érzem, hogy ezek rám inkább korlátként hatnak, mintsem motivációként. Mások tisztában vannak azzal, hogy pontosan miben szeretnének kiteljesedni, nálam ez máshogy működik. Persze egy szóval sem mondom, hogy néha nem irigylem ezeket az embereket, de ilyen vagyok.
Gyerekként mi akartál lenni?
Biológus.
Hogy sikerült ilyen messze kerülnöd tőle?
Gyerekként nagyon sokat kirándultunk, rajongtam az állatokért és a növényekért, ami ma is jellemző rám, de már általános iskolában elindultam afelé, amit most csinálok.
Fel tudod idézni, hogy mikor volt az, amikor elkezdtek érdekelni a hangok?
Emlékszem, volt egy átmenet. Tanultam zongorázni, de aztán abbahagytam, sajnos lusta voltam gyakorolni. Nagyon jó tanáraim voltak, akiktől kaptam egyfajta megközelítést , de ez a megközelítés aztán elkezdett egyre kevésbé a klasszikus értelemben zenei lenni. Arra is emlékszem, hogy már egészen kiskoromban viszonylag sok időt töltöttem el bizonyos hangok megfigyelésével; például ahogy pattog otthon a fűtőtest, vagy ahogy az erdőben baromi messziről hallod, ahogy percegnek a kis dolgok. Ezeket mindig nagyon élveztem. Aztán elkezdtem reprodukálni őket. (nevet)
Tudj meg még többet Ábrisról!
Az elektronikus zene is innen jött?
Nem! Az teljesen máshonnan. Rap beateket kezdtem el írni, mert voltak barátaim, akik MC-ztek. Én is kipróbáltam, de borzasztó voltam.
Be is szippantott az a szubkultúra?
Kicsit igen.
Hogy lett ebből DJ pult?
Sosem gondolok úgy magamra, mint DJ, nagyon keveset dj-zem. Egyedül az Uffalo Steezben Vanissal szoktunk dj-zni, és mivel az footwork, tehát minden egy tempón van, nem túl bonyolult. Egyáltalán nem vagyok egy DJ fej, és nem is érdekelnek annyira mások zenéi, hogy gyűjtsem és foglalkozzak velük. Akkor már inkább producerkedés az, amit csinálok.
Ezen a területen mi motivál legjobban?
Hogy ez teljesen szabad terep. A tervezőgrafikát nem autonóm műfajként élem meg. Ott mindig adott feladatok vannak, amiket konceptuálisan kell megoldani. A hanginstallációkat is részben így közelítem meg. Mindig rendszerekben gondolkozom, azokat próbálom megfejteni, kitalálni és alkalmazni, a zenében tudok a leginkább ösztönlény maradni.
Az utolsó Yvein Monq klip, ami a TWUNra készült, olyan jól sikerült, hogy még a GQ és a Fader is lehozta. Ezzel ilyenkor mit kezdesz?
Semmit. Ha reálisan nézem, 10%-ban a zene és 90%-ban a klip érdeme. Persze annak örülök, hogy a zene el tudott jutni az emberekhez, és lettek is megkeresések, de az van most nálam, hogy az a típusú zene, amit ezalatt az alias alatt csináltam, nem igazán foglalkoztat. Jelenleg éppen Farkas Miki barátommal egy új projecten dolgozunk- ez a FOR. Lemez is lesz. Az Uffalo Steez is izgat, mert az tökéletes játszótér, ahol le lehet menni “hülyegyerekbe”, ott is hamarosan kész az új EP. Az Yvein Monq klipre inkább úgy gondolok, hogy nagyon jó volt a közös munka Horváth Viktorral és a csapattal, kész van, elégedettség van, ennyi.
Project típusú ember vagy? Szeretsz felépíteni valamit, aztán tovább lépni?
Igen. Eljön egy pont, ahol bejön a rutin. Addig tudom csinálni, amíg őszinte a dolog. Ha már úgy ülsz le, hogy be vagy szorítva keretek közé, akár az előző lemez sikeressége miatt, elveszik az őszinteség.
Hogy kerülöd el a rutint a grafikában?
Először is válogatok, nagyon szerencsés vagyok, hogy megtehetem. Másrészt megpróbálok mindent kikutatni. Egy új munka kapcsán megpróbálom a legtöbb információt összeszedni az adott dologról amihez terveznem kell, és csak akkor ülök le és húzom meg az első vonalat, ha a pár hét kutatáson túl vagyok. Ez arra is jó, hogy ilyenkor lenullázom magam, és addig egyáltalán nem gondolok arra, hogy mi hogyan fog kinézni.
Az elmúlt 10 évben nagyon felgyorsult mindent, és az online felületeknek egyre nagyobb a szerepe. Ilyenkor fontos a gyors reagálás a visszajelzésekre. Ezt hogy éled meg?
A VS.hu (Ábris a VS.hu art directora – a szerk.) nagyon jó példa erre. Itt nap mint nap új tartalom van, ami mindig új alapot szolgál arra, hogy frissen tudjak vele foglalkozni. Nagyon élvezem a multimédiás cikkeket, színtiszta editorial design, csak online, tehát teljesen más az eszköztár. A VS-nél amúgy is van egy olyan megközelítés, hogy mindenre gyorsan reagáljanak és kontextusukban, háttérrel mutassanak meg dolgokat. Ezt le kell követnie a designnak is.
Régebben az volt a “normális”, hogy egy kiadvány elkészült, és az örök darab volt. Mostanra ez megváltozott.
Szerintem nem szabad összehasonlítani az online-t és az offline-t. Az online dolognak az a dolga, hogy sose legyen befejezve. Bármikor lehetőséged van akár drasztikusan is megváltoztatni. Ez baromi jó, mert itt sincs az a nyugodt, hátradőlös bajuszpödörgetés, hanem folyamatos intenzív helyzet van.
Pár évvel ezelőtt volt egy nagyon sikeres hanginstallációd, az Syntonyms. Itt hat városon keresztül mutattad meg a víz és az épületek kapcsolatát. Mi alapján esett rájuk a választásod?
Megpróbáltam úgy kiválasztani a városokat, hogy Nyugat- és Közép-Európát jól lefedjem. Amúgy meg szeretem mindet, Rotterdamot különösen.
Mitől lesz számodra egy város szerethető?
Egy város sok dolog együttállása és rétegződése. Az élhetőség fontos számomra. Ezt, ahol most vagyunk, a Lövőház utca környékét például nagyon szeretem.
Szeretsz Budapesten élni?
Egyre inkább igen.
Milyen változásokat látsz?
Lehet, hogy én változtam meg. Régen frusztrált a sok ember meg a sok input. Utáltam tömegközlekedni, inkább sétáltam. Ez is megváltozott többek között. Valószínűleg az is közrejátszik abban, hogy egyre jobban érzem magam itt, hogy találtam olyan embereket, akikkel szeretek együtt lenni, dolgozni, gondolkodni és zenélni. Ez a legfontosabb számomra. Egyre több törekvés és lehetőség van, ami a kreatív folyamatokat helyzetbe hozza. Sok az alulról jövő kezdeményezés. A legjobb példa erre az Off-Biennálé, ahol nagyon jó élmény volt úgy kiállítást építeni, hogy mindenki ott segített a másiknak, ahol csak tudott.
Mi az 5 leginspirálóbb hely számodra Budapesten?
Csepeli gyártelep és környéke, Lärm, Libegő, Lövőház utca sétáló része és környéke, Trafó
